Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 32
- Flossenbürgben jártunk
Szószóró
Hozzászólás a cikkhez
Flossenbürgben jártunk
A Bajor Evangélikus Egyház tizedik
alkalommal szervezte meg július
25–31. között Flossenbürgben
a nemzetközi ifjúsági találkozót.
Kilenc magyar fiatal utazhatott el
a német szervezők meghívására.
Az összejövetel a hitleri időkben
működő egykori koncentrációs
tábor területén zajlott, ahol 1945-
ben Dietrich Bonhoeffert is kivégezték,
és ahol több száz magyar is
életét vesztette. A csoportot Horváth
Noémi evangélikus hitoktató
vezette. Őt kérdeztem egészen
friss élményeikről.
– Noémi, úgy vállaltad el a csoportvezetést,
hogy tagjainak nagy részét nem is ismerted.
Milyen volt a magyar csapat, és kik voltak a
többiek?
– Kiváló volt, lelkiismeretes, rendes fiatalokat
„kaptam”: többségükben evangélikus
diákokat. Minden programon
ott voltunk – a német szervezők is jó benyomást
szereztek rólunk. Engem is
mint csoportvezetőt naponta bevontak
a vezetői beszélgetésekbe, esti kiértékelésekbe,
a következő nap megszervezésébe,
és ez nagyon jó érzés volt. Rajtunk
kívül izraeli, arab, ukrán, lengyel, fehérorosz,
német és belga fiatalok jöttek el
még a jubileumi táborba.
– Milyen programokon vettetek részt?
– Mindennap előadások voltak délelőttől
estig, ahova például túlélőket
hívtak meg, így magyar túlélőkkel is
találkoztunk. Megdöbbenve hallgattuk
őket. Szervezett kirándulásokon is
részt vehettünk, Bayreuthba, Nürnbergbe
és Schwarzenbachba vittek
bennünket. Volt két olyan nap, amikor
csoportmunkában kellett dolgoznunk:
a mi csapatunk a „Gyermekek a koncentrációs
táborban” témát dolgozta
fel. Majd egy újonnan megnyílt múzeumot
is megnéztünk a helyszínen. Az
utolsó nap a tábor témáját dolgoztuk
fel, a mi csoportunk az éneklés eszközét
választotta – a záróáhítaton szerepeltünk
is. Itt minden nemzet fiataljai
előadtak valamit.
– Nem volt ijesztő maga a hely, a környezet
számodra, számotokra?
– Én rosszabbra számítottam. De a
programok segítettek, hogy ne gondoljunk
csak a múlt borzalmaira. Igazából
két olyan pillanat volt, amikor megrémített
az ottani múlt: egyszer a helyi múzeumban
borzadtam el, ahol fotókon láttam
a hullahegyeket, a másik rossz pillanatom
abban a régi épületben volt, ahol
a foglyok haját levágták, és ahol a zuhanyzó
is volt. Itt a halál, a félelem és a
megaláztatás „szagát” éreztem. Megdöbbentett
még, hogy az egykori barakkok
helyén ma lakóházak állnak – terasszal a
táborhely felé. Ez nekem nagyon morbid
volt.
– Milyen gondolatokat hoztál magaddal
egy ilyen különleges ifjúsági táborból?
– Megdöbbentett az emberi fantázia
negatív oldala – a kínzásokra gondolok.
Hogyan lehetett egyáltalán koncentrációs
tábort kitalálni? És hogy lehetséges
az, hogy Hitler ehhez partnerekre talált?
Egyáltalán: ember hogyan volt képes arra,
hogy ilyen épületetet építsen? Majdnem
hogy el sem hiszem, hogy az, amit
láttam, egykor valóság volt. A német
szervezők azt akarták, hogy szembesüljünk
a múlt e borzalmas szeletével –
amit egyébként ők nagyon bánnak,
hogy megtörtént –, s hogy azon fáradozzunk,
hogy többé ilyen soha ne fordulhasson
elő. Azt a gondolatot adták át
nekünk, hogy mindannyian a békességet
kovácsoljuk a népek és nemzetek
között.
– Jövőre újra várnak benneteket, ugye jól
tudom?
– Igen, a meghívás áll, és szívesen viszek
újra fiatalokat.
– Örülök a lehetőségnek, akkor hát jó felkészülést
jövőre!
Balog Eszter
::Nyomtatható változat::
|