A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 16. VASÁRNAP – Lk 7,11–17

Mindennapi életünk gyakori látványa a síró édesanya. Könnycseppjei nem önmagáért hullanak, hanem leggyakrabban gyermekeiért. Más esetben férjét, netán idõs szüleit siratja. A nagyváros ismeretlenségében élõ, egymás mellett elõkelõ idegenként elsietõ emberek nem is kérdezik meg tõle az utcai tolongásban: „Miért sírsz?” Így aztán az együtt érzõ és bátorító szó, a vigasztalás is elmarad.

Evangéliumi történetünkben megkapó, ahogy Jézus észreveszi a feltehetõen inkább fiatal éveiben járó, síró édesanyát, s rögtön megesik rajta a szíve. Nem volt ez kivételes eset Jézus életében. Ha csupán Lukács evangéliumát lapozzuk fel, olvashatunk történetünk szomszédságában a kapernaumi százados ismeretlen beosztottjának meggyógyításáról. Két esetben is hallunk agyvérzéses béna egészségének helyreállításáról. Máskor egy skizofrén beteget gyógyított meg. Jairusnak, a zsinagóga vezetõjének a leányán és Lázáron is megkönyörült.

Jézus alapmagatartásához tartozott az együttérzés, a másik gondjában-bajában való részvétel, a szorult helyzetbe jutott ember mellé állás. Nincs-e kiveszõben sorainkban is, a mi szívünkbõl is ez a jézusi szolidaritás?

Ezért veszi körül ezúttal is nagy tömeg Jézust és kíséri Nain városába. (Nain egy kis település volt Kapernaumtól harmincöt kilométernyi távolságra délkeletre.) A belõle áradó szeretet nemcsak holdudvart teremt körülötte, hanem sokakat tanítványságra is kötelez.

A halott koporsóját is nagy sokaság kísérte. Özvegyasszony egyetlen fia a koporsóban.

Két menet találkozott össze. A temetõ felé közeledõk a halál menetét szimbolizálják. Jézus és tanítványai az élet menetét jelképezik. A fiú szíve utolsót dobbant, nincs már esélyük, eltemetik. A halál, az elmúlás nemcsak fájdalmas, de lelket megrázó esemény is. Ebben az esetben különösen. A korabeli szociális törvények az özvegyasszonnyal végképp nem törõdtek. Mindennapi megélhetése forgott kockán, emberi egzisztenciája került végveszélybe. A férj elveszítése után most az édesanya úgyszólván egyetlen reménye, a fia is sírba szállt. Érthetõ, hogy összetört szívvel, zokogva, utolsó életerejével kísérte egyetlenét az utolsó földi úton. Talán a legszívesebben maga is osztozott volna fia sorsában.

Méltán versel az ismeretlen költõ is így: „Akinek gyermekét nem fedi sírhalom, nem is tudja, mi az igazi fájdalom.” A naini özvegy jól tudta.

Mindent halált okozó esemény, betegség, gonoszságból elkövetett, brutális tett, háború, acsarkodás, gyûlölködés idegen Jézus gondolkodásától. Õ nem a halállal akar együtt menetelni, hanem az élet menetében kínálja a megoldást. Immár nemcsak együtt érzõ tekintete jelzi, hogy osztozik az édesanya pótolhatatlan veszteséget átélõ gyászában, hanem cselekszik is. Visszaadja neki a legdrágábbat, fia életét – és ezzel a holnapban való reménységet.

Nem az a feladatunk, hogy a rendkívüli jézusi közbelépést magyarázzuk, nem abban rejlik Jézus személyének hitelessége, hogy értelmünkkel elfogadható elképzelést fogalmazzunk meg cselekedetérõl. Sokkal inkább azt kell észrevennünk, hogy személyében Isten országának erõi érkeznek közénk. S ez a jézusi jelenlét az élet igenlésében, a gonosz háttérbe szorításában, az ember testi-lelki gyógyításában, végsõ soron a halál legyõzésében mutatkozik meg.

Ennek még hatékonyabb eseménye magának Jézusnak a feltámasztása, amely végsõ bizonyossága annak, hogy õ nemcsak próféta, amint kortársai vélték, hanem a hozzánk érkezõ Isten Fia. Gyõzelme az élet gyõzelme, amely övéit arra készteti, hogy ezt a jó hírt továbbadják, bátran emeljenek szót kortársaik igazságosabb, tisztább és tartalmasabb földi életéért, és reménykedjenek a Krisztusban felkínált örök életben.

Imádkozzunk! Hálát adunk neked, Urunk, igédért, amely tükröt tart elénk. Megláthatjuk benne, hogy halál felé menetelõ emberek vagyunk- e, vagy Jézussal az életet, az örömöt és a reményt képviseljük-e, s az együttérzés, az igazságosabb és tisztább élet bátor megjelenítõi vagyunk- e. Engedd, hogy országod erõi tegyék hatékonnyá életünket és szolgálatunkat, hogy sokak járjanak az élet s az örök élet felé vezetõ úton. Segíts, hogy ne a halál pusztító szándéka gyõzedelmeskedjék rajtunk, hanem a jézusi élet erõi diadalmaskodjanak bennünk és világunkban. Ámen.

D. Szebik Imre