Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 36 - A tanév kezdetére – csak neked

Szószóró

A tanév kezdetére – csak neked

Útnak indítalak, de nem hamuban sült pogácsával vagy piros alapon fehér pöttyös batyuval, amelyet a válladra vethetsz, tele finomságokkal. A sporttáskádba, mappádba, tarisznyádba, hátizsákodba csak néhány gondolatot szeretnék beletenni, hogy segítsenek utadon.

Elsõként azt kívánom, hogy tûzz ki magadnak megvalósítható, értelmes célokat az év kezdetekor. Például azt, hogy ebbõl és ebbõl a tárgyból javítani szeretnék, hogy év végén leteszek egy nyelvvizsgát, hogy a lehetõ legtöbbet hozom ki magamból. Akinek vannak céljai, az tudja, merre vezet az útja. De amelyik hajót összevissza fújják a szelek, az oda jut, ahova egyáltalán nem is akart menni.

Ezután apró lépésekben haladj. Sohase vessz el a távoli cél keresgélésében, hanem mindig az elõtted álló lépésre figyelj! Mint az esõ, amely szépen lassan megöntözi az egész mezõt, úgy haladj te is napról napra a feladatokkal. Meglásd, idõvel te is végzel majd velük.

„Álmaid úgy valósíthatod meg, ha minden reggel felkelsz” – olvastam egykor, s most mondom neked is. Ne élj álomvilágban, hanem cselekedj!

Ha valahol elakadsz, ne félj segítséget kérni. Kezdd el összeírni azoknak a barátoknak és felnõtteknek a telefonszámát, akik valaha is segítettek neked, akikhez bátran fordulhatsz, ha bajba kerülsz. Ne szégyelld megbeszélni velük a problémáidat, esetleges sikertelenségeidet! A kudarcokból mindig tanulhatsz. A rosszat lépd át minél elõbb, a jóba kapaszkodj. Így indulj tovább, a segítõ barátok támogatásával.

Sose hagyd, hogy utadról eltérítsenek – droggal, fárasztó éjszakázásokkal, értelmetlen és céltalan lötyögéssel. Mindig jusson eszedbe, hogy mi a feladatod, a célod, hogy hova tartozol, hogy honnan indultál, és hova tartasz.

Tudj nemet mondani annak, aki olyanra késztet, amit nem akarsz! Ne félj a kiközösítéstõl vagy a megbélyegzéstõl. Ha határozott a fellépésed, inkább tisztelni fognak azért, mert kiállsz a céljaidért, és nem bújsz mások mögé.

A tanulásban legyen önuralmad. Ha elvégezted a feladatodat, csak utána jöhet a szórakozás, a csoki, a számítógépezés. Az idõd hamar elszalad, oszd be jól! Nézz szembe az idõrabló dolgokkal, és iktasd ki õket a napjaidból.

A tanulás mellett jusson idõd pihenni is, mert az legalább olyan fontos, mint az ismeretszerzés. Ha fáradt vagy, nem tudsz jól tanulni, de ha kipihent vagy, minden sokkal könnyebben megy. Iktass be a heti rendedbe egy-egy sétát, úszást, biciklizést! A mozgás felüdít.

Az egészségedre is vigyázz. Kérlek, próbáld meg elkerülni a cigit. Hidd el, most azt hiszed, vagány vagy vele, pedig mindenki tudja, hogy mennyire káros, és egyáltalán nem szolgálja a javadat. Bizony árt neked – mondd, mi jó van abban, ha olyasmit csinálsz, ami nem a javadat szolgálja?

Sohase feledkezz meg a barátodról, a barátaidról. Ja, hogy nincs is igazán barátod? Hát akkor igyekezz beszélgetni jó sokat olyanokkal, akik szimpatikusak a számodra. Aztán majdcsak kialakul a barátság, általában úgy, hogy észre sem veszed. Barátokra szükséged van. A jó barátság feltölt, épít.

Végezetül: sohase feledkezz meg arról, hogy a téged teremtõ Istennek terve és célja van veled! Sohase hidd azt, hogy véletlenek összjátékának az eredménye vagy – életed Isten által akart és felépített élet. Legyen számodra Isten élõ és valóságos, aki veled van a küzdelmekben, aki segít a próbatételekben. „Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hûségesen.” (Jer 31,3) Igen, õ ott van veled az iskolapadban, a kémiaszertárban, a futópályán, és végtelen szeretetével támogat abban, amit éppen csinálsz. Hidd el, hogy figyel a sorsodra, és irányítja, hogy boldogságot és örömöt találj a tanulással töltött újabb tanévben is!

Balog Eszter