Keresztény szemmel

„Mélységes mély a múltnak kútja.” Ez egy híres, bibliai ihletésû regényfolyam elsõ mondata. Thomas Mann József és testvérei címû mûve is jól kifejezi az emberiség kultúrtörténetének összetettségét és kincsektõl terhes gazdagságát. Sokan és sokféle módon szolgáltak már azzal a tovatûnt századokban, hogy nagyszerû kezdeményezésekkel áldást hozzanak mások életére, értékeket hozzanak mindnyájunkhoz közel.

Immáron fél évezrede annak, hogy egy Ágoston-rendi szerzetes szembefordult a szokásjoggal, és az egyház tanítóhivatala által a csak beavatottak számára fenntartott, kevesek által használt, tudós nyelveken hozzáférhetõ szent Bibliát közkinccsé akarta tenni. Kezdeményezése elõbb ellenállásba ütközött, de utóbb egyre több nagyszerû segítõtársa támadt, akiknek szíve ügyévé vált, hogy bárki a saját édes anyanyelvén ismerhesse meg Isten hozzánk szóló üzenetét. Múlhatatlanul fontos ügy ez mindmáig, mert „a teljes Írás Istentõl ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2Tim 3,16).

Az elmúlt idõkben élõ és munkálkodó kiváló emberek és utódaik jóvoltából ma a világ minden részén sok millióan vagyunk, akik számára hozzáférhetõ ez a leírhatatlanul szépséges könyv. És minthogy, Istennek hála, évszázadok óta közkincsünk, se szeri, se száma a róla, belõle, általa készült tudományos és/vagy szépirodalmi alkotásoknak. Nem vallásos meggyõzõdésû, ám értéktisztelõ emberek is számtalanszor hivatkoznak az európai kultúra egészére, például J. S. Bachra, Michelangelóra vagy Thomas Mannra, akiknek a mûvei alig érthetõk a Bibliában feltáruló roppant kulturális örökség ismerete nélkül.

A keresztény emberek szívét ma mégsem csupán a kulturális kincs szeretete miatt melegíti át a 2008 a Biblia éve néven zajló nagyszerû program. Áldott ügy ez, kultúrtörténeti értelemben is. De mi, akik Isten örök életre hívó beszédét találjuk meg benne, a megszentelt valóság szépségét csodáljuk lapjain. Megszentelt valóságnak pedig a megtérõ emberek millióit tarthatjuk, akik korábbi, esetlegesen kétkedõ vagy hitetlen nézetük dacára hitre jutnak, és megtanulnak imádkozni, kérni és hálát adni e könyv olvasása közben. Akik még az emberséget olykor megcsúfoló eszmék dúlása közben is õrzik lelki békességüket és annak életújító, megszentelõ hatását.

„…a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. …ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá.” (Róm 8,19–20) Pál apostolnak ezt a mondatát naponta igazolja az élet. Ámde kétségek és mulasztások, vétkek és tévedések között, a számtalan, lelkünket karcoló vagy egész életünket gyötrõ köznapi történés közben is létezik egy üzenet, amely örökkévaló, egyedüli és feltétlen. A reménytelen esetek reménysége. Gondolhatunk például a megindítóan szép fordulatra, midõn Sámuel édesanyja, Anna hosszú gyermektelenség után mégis megáldatott, amikor hívõ esdeklését az Úr utóddal jutalmazta meg. Annának az eseményt követõ hálaéneke (1Sám 2,1–10) már sejteni engedi a Mária ajkán felcsendült, Lukács evangélista által feljegyzett magasztaló imát (Lk 1,46–55), mely a Jézust ígérõ angyali szót követte. Zeneszeretõ emberek tudják, hogy a Magnificat fenséges szövegére több zeneszerzõ – így J. S. Bach is – alkotott gyönyörû muzsikát.

A Szentírás tanúsága szerint a szenvedés mélyérõl könyörög az ember, mire Isten válaszol, megsegíti a keresõt, a megváltott pedig magasztalja õt kegyelméért. Egy neves német hittudós, Ingo Baldermann a Bibliát a tanulás könyvének nevezte, és abban „újra meg újra a némákhoz szóló nyelvet, a reménység fényét, a megrettentek felé hangzó megváltó szót” fedezte fel.

A Biblia tényleg az élethosszig tartó tanulás könyve, benne örök párbeszédet írtak le. Ez a nagy dialógus az idõk kezdete óta tart az Úr és teremtményei, a kinyilatkoztató Isten és az õ kegyelmét befogadó lelkek között.

Adassék meg, hogy ebbõl a párbeszédbõl mind többet érthessünk meg, és a Biblia éve még több embert térítsen az életszentség kútforrásához! Isten áldása kísérje mindazokat, akik segítenek ennek megvalósításában.

Dr. Tróznai Tibor