Evangélikusok

Az adóbevallások májusi határidejét megelõzõ néhány héten át zöld iskolai tábla elõtt álló szeplõs kisfiú nézett országszerte a járókelõkre. A plakát az evangélikus egyház oktatási tevékenységére és arra hívta fel a figyelmet, hogy az adóbevallások elkészítésekor ki-ki gondoljon az egyháznak juttatható összegre. Az úgynevezett 1%-os kampány folyamán nemcsak az egyházak, hanem kisebb-nagyobb civil szervezetek is nagyobb adófizetõi tudatosságra igyekeztek buzdítani a polgárokat.

Egyházunk plakátját egyaránt érte dicséret és bírálat: volt, aki elégedetten állapította meg, hogy sikerült korszerû, az üzleti marketing módszereitõl sem idegen kifejezésmódot találni, de persze voltak olyanok is, akik a megjelenést nem tartották elég egyháziasnak, az 1-es érdemjegyre való utalást pedig olcsó poénkodásnak minõsítették. Nem is lennénk magyar evangélikusok, ha nem gondolkoznánk ennyire különbözõképpen akár csak e kampányról – másról már nem is beszélve.

A reklámok hatásosságát manapság már tudományos módszerekkel vizsgálják, de persze így is nehéz megjósolni, hogy egy-egy kampány milyen hatást ér el. Költséges eszközrõl van szó; az eredményesség nagyban függ a reklámok elkészítésére és elhelyezésére szánt összeg nagyságától is.

A három történelmi keresztény egyház három különbözõ stílust választott: a katolikusok az elesett, szomorú szemû kisfiúval a diakóniára hívták fel a figyelmet, a reformátusok egy klasszikus grafikai megoldással igyekeztek emlékeztetni híveiket és szimpatizánsaikat a rendelkezés lehetõségére.

Míg a tavalyi „kézfogós” plakát az Országos Iroda és a Luther Kiadó közös szellemi terméke volt, idén egy nagy tapasztalatokkal rendelkezõ nemzetközi vállalatot, a Saatchi & Saatchit sikerült megnyerni a kampányhoz. A szakemberek alaposan tanulmányozták a hátteret, valóban igyekeztek megismerni egyházunk hagyományait és mai életét. Három különbözõ változat készült: az egyiken a magyar közmûvelõdés és tudomány nagy evangélikus alakjai szerepeltek, a másikon vidám idõs asszonyok kértek segítséget az idõsgondozáshoz, míg a harmadik „Marcika” volt, ahogy kicsit talán fiainkra és – tisztesség ne essék – a „vallásalapítóra” is gondolva Fabiny püspök úrral elneveztük a kócos kisfiút.

Átgondolva a lehetõségeket tudatosult bennünk, hogy milyen nehéz is magunk elé képzelni azt a célcsoportot, amelynek a plakát szól. Híveink és szimpatizánsaink közül eleve nem készít mindenki adóbevallást, így a nyugdíjasok többsége sem. A tudatos adózók közt pedig nyilván van olyan, aki aktív tagja valamely gyülekezetünknek, de persze olyan is, aki esetleg már eltávolodott családjának hagyományos vallási közösségétõl, vagy épp nyitott szekularizált polgárként keresi a törvény adta lehetõség címzettjét. Egyvalami azonban mindegyikükben közös. Ha valamiért nem a saját gyülekezete vagy az evangélikus sajtó hívta fel a figyelmét az egy százalék jelentõségére, akkor a harsány utcai plakátok közegében kellett meglátnia az evangélikus egyház figyelemfelhívását.

Érthetõ tehát, hogy az elõzmények után nagy érdeklõdéssel vártuk az Adóés Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal elsõ adatait a befolyó összegekrõl. Feltehetõleg a többi egyházzal közös televíziós hirdetésünk sem volt hatástalan, ugyanakkor saját „gyerekünk” eredményességében inkább bíztunk. Hála Istennek nem alaptalanul.

1. 354-en rendelkeztek egyházunk javára, több mint négyezerrel többen, mint tavaly. Összesen több mint 302 millió forint folyt így be, s a történelmi keresztény egyházak közül nálunk a legnagyobb az egy fõre esõ átlagolt összeg: 6519 forint.

Folytatódott tehát a növekedés, ami azért is nagyon fontos, mert a kulturálisoktatási kormányzat egyre inkább arra sarkall bennünket, hogy az 1%-okból befolyó összeg ne csak a hitéleti tevékenység anyagi alapját képezze, hanem mutassa – mint egy barométer – a hívek egyháztagi tudatosságát is. Tudjuk, hogy a vatikáni megállapodásban a katolikus egyház 0,5-es szorzót rendelt járadékkiegészítésként az 1%-os felajánlásokból befolyt összeghez, ezt aztán az Orbánkormány 0,7-re, majd a Medgyessy-kormány – az egyházak áfakötelezettségének egyidejû bevezetésekor – 0,9-re emelte. Az új kormányzati elképzelés szerint idén még marad a 0,9-es szorzó, de jövõre már jelentõsen változik a rendszer, így még nagyobb szükségünk lesz arra, hogy minél szélesebb körben hívjuk fel a figyelmet az evangélikus egyház fontos, közérdekû szerepére a magyar társadalomban.

Élõ kövek egyháza – ezt a címet viseli az új evangélikus stratégia, melyrõl reménység szerint a következõ hónapokban még sokat beszélünk majd, hogy közösen alakítsuk tovább. Élõ és holt köveink megtartásához, a lelki házzá épülés külsõ feltételeinek megteremtéséhez nagyon fontos, hogy a jövõben az eddiginél is komolyabban vegyük a törvény adta lehetõséget, és rendelkezzünk adónk egy százalékáról. És talán még fontosabb, hogy megtaláljuk azokat, akik bár nyilatkozatukkal kifejezték a hazai evangélikussághoz való ragaszkodásukat, valamiért azonban vasárnaponként nincsenek köztünk.

A megszeppentségében is vidám tekintetû „Marcika” nyilván azóta sem örül az egyesnek, az egy százalékokból származó bevételnövekedés láttán azonban a mi arcunkon mosoly fakadhat.

Prõhle Gergely