ÉnekKincsTár

A Szentháromság ünnepe utáni huszadik vasárnap a Krisztus megváltó kegyelmében való részesülés örömét, a teremtett és megváltott világ gazdagságát mutatja meg a hívõk számára.

A vasárnap óegyházi evangéliuma (Mt 22,1–14) a királyi menyegzõ sokrétûen értelmezhetõ példázata. Isten országának jelenvalóságára figyelmeztet: Jézus itt van, most hív minket. A Jézussal való közösség öröme mindenki számára lehetõség.

Az epistolában (Ef 5,15–21) Pál az Úr akaratának bölcs megértésére, megszentelõdésre és hálaadásra int. Az egyházatyáktól kezdve csaknem valamennyi, énekléssel foglalkozó mû idézi a 19–20. verset: „…mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek…”

A vasárnaphoz kapcsolható 65. zsoltár mintegy folytatja, kiteljesíti, illetve összekapcsolja az evangéliumi és epistolai igéket: „Téged illet a dicséret, ó, Isten, a Sionon! (…) Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségével!” (Sion Jeruzsálem szent hegye, ahol az Úr lakik, a jeruzsálemi templom.) A vasárnap graduáléneke – A Sion hegyén, Uram Isten, tied a dicséret! (EÉ 488) – ennek a 65. zsoltárnak a verses változata: hálaadás a lelki és testi javakért. Az Úr templomába hívó zsoltár, akárcsak az evangéliumi menyegzõ példázata, felkínálja a hívõknek Isten mindenható, csodálatos világát.

A verses zsoltár szerzõje a jól ismert genfi református lelkész, Théodore de Bèze (1519–1605). Õ Clément Marot-val együtt alkotta meg az úgynevezett hugenotta zsoltárkönyvet, amely 1562-ben jelent meg elõször. Szenczi Molnár Albert (1574–1634) magyarítása fõleg a német – Ambrosius Lobwasser-féle – fordítás alapján készült, és elõször 1607-ben jelent meg Herbornban. (Szenczi Molnár nevének helyes írásmódja szerzõnk és az irodalomtudomány álláspontja szerint Szenci; lapunkban az akadémiai helyesírási szabályzatot, illetve szótárat követve írjuk Szenczi alakban. – A szerk.) A református énekeskönyv elején ma is megtalálható Szenczi Molnár fordításában mind a százötven zsoltár. A magyar evangélikus énekeskönyvek a 18. században a kiadvány részeként közölték a Szenczi Molnár-féle Zsoltárkönyvet, és elismerõen nyilatkoztak a fordító tevékenységérõl.

Az eredetileg kilenc versszakos énekbõl énekeskönyvünk csupán négy strófát közöl, s abból is az utolsó versszak egy része megmagyarázhatatlan módon átírásra került. Így mindaz a gazdagság, amellyel az eredeti vers ábrázolja Isten teremtett világát, kissé elszegényedik. Ugyanakkor megmaradnak a zsoltár fõ jellegzetességei: az Istennel való közösség áldásai, a testi-lelki jókért elmondott hálaadás, Isten üdvözítõi tetteinek természeti képekben való ábrázolása.

A bûnös ember Istenhez forduló könyörgése (1–3. vsz.) után a bizalom hangja szólal meg: „Mindenek csak tebenned bíznak / E föld kerekségén.” Isten kimondhatatlan hatalma nemcsak a pogány nép zúgolódását enyészti el, hanem megállásra és ámulásra készteti a könyörgõt is. Isten teremtett világának a gazdagságát felsorolva jut el a vers a csúcspontig, ahol már szinte nincsenek szavak, hanem mindenek „örvendeznek, és énekelnek / Nagy gyönyörûséggel”. Szenczi Molnár fordításában mintha a hazai táj is megjelenne a versben: „A barázdákat megitatod / A szántóföldeken, / A vetést szép esõvel áldod, / Hogy bõven teremjen. // (…) Lábaid nyoma kövérségöt / Csöpöget nagy zsírral // (…) A szép sík mezõk ékesednek / Sok barom csordákkal…” Régen újesztendõben, pünkösdkor és aratáskor is énekelték ezt a zsoltárt.

A dallamot az a Loys Bourgeois (kb. 1510–1569) francia zeneszerzõ komponálta, aki egy idõben a genfi Szent Pétertemplom kántora is volt. Az azonos és hasonló motívumokra épülõ, ezért könnyen énekelhetõ eol dallam nagyrészt az alaphang és a kvint között mozog, felfelé kétszer, lefelé egyszer lépi túl ezt az ambitust. Az egyes sorok szótagszámának a kialakításakor Szenczi Molnár az alapul vett dallamhoz igazodott, ezért tagolódik az ének kilenc és hat szótagos sorokra.

Claude Goudimel eredetileg házi éneklésre készítette el a genfi zsoltárok négyszólamú, homofón zsoltárfeldolgozásait (1565). Egy 2002-es református kiadás lehetõvé teszi, hogy magyar kórusok is megszólaltathassák a Goudimel-féle négyszólamú tételeket Szenczi Molnár magyar fordításában.

H. Hubert Gabriella