Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 42 - SMS Istentől

Élő víz

SMS Istentől

Üzeneted érkezett! – ezzel az örömhírrel üdvözöltük az Észak-Pesti Egyházmegye fiataljait október első szombatján. Az idő nemigen kedvezett nekünk, de így is nyolcvan fiatalt és nyolc lelkészt láthattunk vendégül a domonyi gyülekezeti házban. Rendezvényünket a Biblia évének jegyében tartottuk, témája így természetesen maga a Szentírás volt.

Az áhítatok, beszélgetések gyújtópontjában Isten igéje állt, amely mindenkinek személyre szóló üzenetet hordoz, és amely reménység szerint meg is érkezik – nem utolsósorban a fiataljainkhoz is. Mert a Biblia ugyan ott van minden háztartásban, és Isten igéje ma már akár interneten vagy a mobiltelefon képernyőjén is olvasható, de amíg nem érezzük személyesnek az üzenetet, addig minden hiába.

Kovács László (ifjúsági felelős) és Sághy Balázs (házigazda) lelkész ezúton is köszönetet mond minden segítő kéznek, amely tartalommal töltötte meg ezt az alkalmat. A szeretetteljes vendéglátás lehetővé tette, hogy erősödjünk testben és lélekben, no és persze a baráti kapcsolatainkban. És természetesen ezúton is köszönjük Istennek az üzenetet – akik megkapták, adják tovább!

– sb –