Egyházunk egy-két hete

1908. szeptember 20-án egy fiatalember érkezett Szekszárdra Németh Gyula személyében. Mindössze huszonhat esztendős volt. Egyházkerülete missziói lelkészként küldte erre a vidékre, hogy gyülekezetet szervezzen. Fiatalos lendülettel és odaadó hittel látott hozzá a feladathoz. Még aznap alakuló gyűlést hívott egybe, melyen megválasztották a felügyelőt, a gondnokokat és az egyháztanácsosokat.

Egy héttel később, szeptember 27-én tartotta a lelkész az első istentiszteletet a helyi gimnázium dísztermében a címben megjelölt beköszöntő igével. S valóban őrállója lett a gyülekezetnek. Ezt a következő évek-évtizedek mindmegannyi küzdelme igazolta, amikor bizony nemegyszer szükség volt a hívek buzdítására, intésére. Istennek legyen hála, hűséges munkatársak egész sora állt mellé. Nemcsak a felügyelő és a gondnokok, hanem az időközben megalakult nőegylet és diákszövetség több agilis tagja is örömmel vett részt a szervezésben, az adományok gyűjtésében.

E sorok írója személyes élményként őrzi szívében és emlékezetében – miután nyolc és fél évtizede beleszületett a szekszárdi gyülekezetbe –, hogy gyermekként és diákként tanúja lehetett a templomépítésnek, s így több hűséges őrállót ismerhetett meg, akik a példaképei lettek. Mindennek ékes bizonyítéka éppen az, hogy az igére szomjazó gyülekezet templomépítési alapot létesített. Gyűjtöttek, adakoztak, hangversenyeket rendeztek, mert nagyon vágyódtak saját templom után.

Ötvenhétezer korona gyűlt össze, amikor kitört az első világháború; szomorú következményei közelebbről is hatottak a gyülekezet életére, érzékenyen érintették további működését. Ez sokakat elkedvetlenített és visszavetett lelkesedésében. Németh Gyula azonban nem hagyta, hogy csüggedés legyen úrrá a gyülekezeten. Ezért így biztatta a híveket: „Isten irgalmába vetett hittel, bizalommal, munkára, áldozatra kész szívvel-karral előre – a jövőbe!”

A gyülekezet pénzvagyona ugyan szinte teljesen elértéktelenedett, de templomépítési tervét ezután sem adta föl a kis közösség. Az adományokat építőanyagba fektette be. A sok-sok küzdelemnek, fáradozásnak és imádságnak meg is lett az eredménye: Isten háza fölépült a szekszárdi evangélikusok számára. 1928. december 16-án szentelte föl D. Kapi Béla püspök a templommal együtt a gyülekezeti termet és a lelkészlakást is. A gyülekezet élete ezek után újra jó mederben és kialakult, szép rendben folyhatott.

A krónikás hálatelt érzéssel gondol az elmúlt időszakra s nem kevésbé arra, hogy jelen lehetett a gyülekezet alapításának huszonötödik, ötvenedik és hetvenötödik jubileumán, s most Isten kegyelméből a századikat is megérhette.

A köszönet mindenekelőtt Urunkat illeti, aki Szekszárd és környéke evangélikusait gyülekezet szervezésére indította és segítette. S bár az első húsz évben hozott áldozatok kézzelfogható eredményei kétszer is veszni látszottak, nyolcvan évvel ezelőtt Isten sikerre vitte az újabb erőfeszítéseket, s templommal ajándékozta meg a közösséget. A két világháború borzalmai és az egyéb nehézségek közepette is megtartotta, igéjével és szentségeivel épülni, erősödni és szolgálni engedte.

Haló porukban is hálával emlékezünk a gyülekezetszervező és templomépítő lelkészre és hűséges munkatársaira, az elmúlt évszázad minden őrállójára, s áldjuk a mindenható Istent értük. Hisszük, hogy nevük fel van írva a mennyben.

Az őrállók hosszú láncolata nem szakadt meg a száz év alatt, de nem is szakadhatott meg, mert Isten Szentlelke ma is munkálkodik, közösséget teremt és tart fönn azok között, akik nyitott szívvel hallgatják éltető szavát, igéjét. Milyen jó érzés újra meg újra átélni a hitben összetartozók testvéri közösségét! A szekszárdi gyülekezet ma élő népével együtt kérjük hát Urunkat az énekköltő szavaival: „Írd föl mennybe neveinket, / S légy nekünk jó Pásztorunk!” (EÉ 102,3)

Dr. Németh Pál

Regionális hozzárendelés: Szekszárd és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség