Keresztény szemmel

Megkezdődött az új tanév, új konfirmanduscsoportok indultak. Sajnos egyre kevesebb. Egyre kevesebb fiatal akar konfirmálni. Ennek többféle oka lehet. Gyakran lustaság és közömbösség, de lehet tudatos tiltakozás a vallás és az egyház ellen. Előfordul azonban, hogy ezek a fiatalok később mégis megtalálják az utat a gyülekezet közösségébe, az istentiszteletekre. Részt vehetnek-e ők az úrvacsorán?

Egyházunk ma érvényben levő rendje szerint tulajdonképpen nem, de remélhetőleg nincs olyan lelkész, aki az istentiszteleten megtagadná az úrvacsorát egy huszonéves fiataltól, ha tudomása van arról, hogy az illető nem konfirmált.

A konfirmáció és az úrvacsora összekapcsolásával egy másik probléma is jelentkezik ma. Lassan az lesz a helyzet, hogy van konfirmáció úrvacsora nélkül. Persze a konfirmáció napján mindenki vesz úrvacsorát, de aztán hosszú szünet következik. Lehet, hogy istentiszteletre néha még eljönnek a fiatalok, de úrvacsorát nem vesznek. Figyeljük csak meg, hogy az elmúlt években konfirmált fiatalok közül kit látunk az Úr asztalánál!

Az elmaradásnak többféle oka lehet, de hogyan lehetne ezen segíteni? Talán úgy, hogy már a konfirmáció előtt hívjuk őket az úrvacsorához. Az oktatás folyamán remélhetőleg többször jönnek istentiszteletre, és megszokják és megtanulják, hogy az úrvacsora része az istentiszteletnek. Persze ahol a felnőttek nem így gondolják, ott hiába minden. Ott megmarad a konfirmáció fontossága úrvacsora nélkül.

Érdekes lenne egyszer megvizsgálni, hogy a gyülekezetek idősebb tagjai, akik mindnyájan konfirmáltak, mit ismernek egyházunk tanításából – például az úrvacsora kérdésében. A legtöbben úgy tudják, hogy évente egyszer illik úrvacsorát venni, és ez általában nagypénteken történik, amikor emlékezünk Jézus halálára. Ez összhangban van a zwingliánus, református gyakorlattal. Ha viszont valahol minden vasárnap úrvacsorai istentiszteletet tartanak – szerencsére egyre több gyülekezetben van így –, akkor megkonfirmált híveink úgy gondolják, hogy ez katolikus szokás! Az evangélikusok többsége így vélekedik a kérdéskörről – a konfirmációi oktatás során megszerzett ismeretei alapján.

De nemcsak a tényleges helyzet miatt, hanem teológiai szempontból is kétséges, hogy az úrvacsoravétel feltételének tekinthetjük-e a konfirmációt. Az evangélium hirdetése és a tanítás Jézus rendelése szerint a keresztséghez kapcsolódik. Az óegyházban az oktatás megelőzte a keresztséget. Ma, amikor gyermekeket keresztelünk, a tanításra később kerül sor, de nem az úrvacsoravétel miatt kell tanítani a fiatalokat, hanem azért, mert a tanítás a keresztséghez tartozik, annak feltétele, mi viszont az úrvacsorához kapcsoltuk. Ezek szerint tehát az eucharisztiának, a hálaadásnak és a feltámadott Krisztus magasztalásának nem lehet feltétele az, hogy a fiatalok megtanulják a válaszokat a káté – teológusok által megfogalmazott – kérdéseire.

Az úrvacsorán való részvételen egyetlen dolog fontos, hogy halljuk, ami ott elhangzik: „érted adatott”, „kiontatott a bűnök bocsánatára”. Ezt kell meghallanunk, hogy üdvösségünkre legyen, és éljünk általa.

Szilas Attila