Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 42 - Alattomos gyilkos

e-világ

Alattomos gyilkos

Sokan ismerik a mustgáz hatásának alábbiakban összefoglalt folyamatát. Az Evangélikus Élet nem tudományos szakfolyóirat, de olvasói talán sejtik, hogy nem is csupán „tudományos ismeretterjesztés” céljából láttuk értelmét felhívni a figyelmet a mélységben rejlő veszélyekre… – A szerk.

Benne járunk már a szüreti időszakban, úgyhogy nem árt odafigyelni a pincékben felgyülemlő színtelen, szagtalan gázra, vagyis a mustgázra, amely sajnos minden évben megöl néhány embert. Mert bizony alattomosan gyilkol a pincékben: elegendő néhány lélegzetvétel az alkoholos erjedés következtében felszabaduló szén-dioxidból, és már nincs is esély az életben maradásra. Pedig egyszerű módszerrel megelőzhetőek lennének a tragédiák.

Ilyenkor ősszel, a szüretek és a borkészítés idején évről évre történnek mustgázmérgezések. Sokan nem veszik komolyan, hogy a borospincékben felszaporodó gáz halálos veszélyt jelenthet. A must erjedése során ugyanis olyan gázok is a légtérbe jutnak, amelyek nehezebbek a levegőnél, így a föld közelében terülnek el. A tragédiák megelőzhetőek a régi, bevált módszer alkalmazásával: csak úgy tanácsos lemenni a pincébe, hogy magunk előtt botra erősített, égő gyertyát tartunk derékmagasságban. Ha a gyertya elalszik, azonnal el kell hagyni a helyiséget.

Az ilyen jellegű balesetet szenvedő embereket csak a tűzoltók tudják biztonsággal, légzőkészülék segítségével kimenteni. Ha ugyanis a másik segítségére siető ember lehajol, és belélegzi a gázt, előfordulhat, hogy maga is áldozatául esik.

A szén-dioxid hamarabb kötődik a vérben, mint az oxigén, s belélegzés esetén először fejfájást, majd ájulást okoz. Innen pedig már csak akkor van visszaút, ha valaki nagyon gyorsan a friss levegőre viszi az elalélt embert, és mesterséges légzést alkalmaz.

J. Á.