Egyházunk egy-két hete

A BAJOR »DIAKÓNIAI FALUBÓL« IS ÉRKEZTEK ELÕADÓK

A diakóniának, vagyis a szeretetszolgálatnak ezer szállal kell kötõdnie a helyi közösségek életéhez. Egyebek mellett erre hívták fel az országos, illetve gyülekezeti fenntartású intézmények vezetõinek és lelkészeinek figyelmét az október 13–15. között megrendezett balatonszárszói konferencián. Egyházunk diakóniai osztályának meghívására a hét elsõ napjaiban mintegy nyolcvanan töltötték meg az Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthont.

Szeretetteljes, ám határozott kérést fogalmazott meg Ittzés János elnök-püspök a konferenciát megnyitó áhítatában: akikre munkájuk során embereket bíztak, ne mondják, hogy „ráérek”, „majd holnap”, hiszen nem tudhatjuk, lesz-e még lehetõségünk segíteni.

A munkaág egyházunkon belüli jelentõségét hangsúlyozta Prõhle Gergely országos felügyelõ. Kifejtette: „Nem véletlen, hogy az új egyházi stratégia élõ kövek egyházáról és gyülekezetek szolidáris közösségérõl beszél. Az sem véletlen, hogy a diakónia jelentõs szerepet kap ebben a munkában. Mert ahol sikerül bekapcsolni valamilyen módon a gyülekezeteket a diakóniai intézmények munkájába, ott a közösség is erõsödik. Ha a gyülekezeti tagok úgy érzik, hogy az elesettek iránt õk is felelõsséggel tartoznak, akkor ez erõsíti a hitüket, erõsíti a gyülekezet munkáját, és a külvilág, a szekuláris társadalom számára is sokkal nyitottabbá, tevékenyebbé válik a helyi és az egész hazai evangélikusság.”

A diakóniai bizottság elfogadta az országos felügyelõnek azt a javaslatát, hogy kétévenként álljon rendelkezésre egy bizonyos összeg – elõreláthatólag másfélkét millió forint –, amely egy kiemelt szeretetintézmény, illetve általában a diakóniai munka népszerûsítésére fordítható.

A sokak által ismert Kapu program koordinátorának személyében szeptember óta új vezetõvel mûködik a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Osztálya. Rövid bemutatkozásában Buda Annamária nemcsak saját szakmai múltját ismertette, hanem beszámolt a diakóniai munka jelenlegi helyzetérõl, és vázolta a kilátásokat is.

A diakóniai bizottság – a konferenciát megelõzõ napon tartott – ülésérõl a grémium elnöke, Gregersen-Labossa György lelkész számolt be. A testület elsõ változatát tárgyalta annak a hétéves diakóniai munkatervnek, amely a már említett új egyházi stratégiához illeszkedik. Megtudhattuk azt is, hogy januártól „tematikus évek” sorát kezdik a szeretetszolgálatban – a 2009. esztendõ a Sztehlo Gáborra való emlékezés jegyében telik majd.

A konferencia délelõtti szakmai elõadásain a jogszabályok értelmezéséhez és a változások követéséhez kaphattak gyakorlati útmutatást a résztvevõk, többek között a térítési díj számításához szükséges szempontokat is elemezték.

Az igen sûrû program délutáni folytatásában már inkább a diakóniai munka lelki-szellemi aspektusairól esett szó. A kóros szellemi hanyatlás kérdéskörét a demencia elismert szakértõje, prof. dr. Rajna Péter egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora ismertette.

A konferencia második napján komplex diakóniai képzési programot mutattak be a németországi Neuendettelsauban mûködõ „diakóniai falu” vezetõi. Nem véletlenül, hiszen hazánkban ennek mintájára tervezik kidolgozni a diakóniai szolgálatra való felkészülés – háromlépcsõs – képzési programját.

Délután az autoritás és hatalom problematikáját járták körül a résztvevõk; egy részük az esti úrvacsorás istentisztelet után el is búcsúzott, mivel a konferencia harmadik napjára tervezett programokon választható volt a részvétel. A félnapos tréningen azt vizsgálták, mik a feltételei annak, hogy a diakónia „testének” a tagjai harmonikusan mûködjenek együtt; ilyenformán a tréning illeszkedett a szerda reggeli áhítat témájához.

A konferencián Gregersen-Labossa György többször is kiemelte, hogy a diakóniai munkához már csak azért is feltétlenül szükség van önkéntes segítõkre, mert a lelkészek egyedül képtelenek elvégezni azt a mérhetetlen mennyiségû munkát, amely egy diakóniai intézmény mûködtetése esetén rájuk hárul a gyülekezetekben – beleértve az idõsek látogatását, a lelkigondozást, az adminisztrációt és így tovább. „A gyülekezeti diakóniában óriási segítséget nyújthatnak az önkéntes munkatársak” – hangsúlyozta a szombathelyi gyülekezet lelkipásztora.

Ismeretes, hogy az úgynevezett Kapu program elindításával már egyházunkban is bevezették (egyelõre két helyszínen: Szombathelyen és Szarvason) az önkéntes segítõi szolgálatot.

A diakóniáért felelõs püspök, Ittzés János újságírói kérdésre a következõképpen értékelte a tanácskozást: „Örömmel tapasztaltam, hogy a konferencia nem kizárólag az intézmények adminisztrációval kapcsolatos problémáira és teendõire fokuszált, hanem hangsúlyt kaptak a diakóniai identitást és a lelki dimenziót érintõ kérdések is.”

Szeverényi Ágnes