A hét témája

FOTÓ: HAJNAL ÉVA

Elõször egyszerûnek tûnt minden: kezemben tartok egy családi Bibliát, amelyet nem a család, hanem a család régi lelkigondozója, Solymár Gábor helyi evangélikus lelkész õriz, mert rábízták, s mert csodás története van.

Reszketeg betûk az 1937-es, Károli Gáspár-féle Biblia elsõ lapján: „…életmentõ könyv, õrizze meg minden Boros utód…” A könyv az 1988-ban meghalt Boros Józsefé volt, az õ életét mentette meg az édesanya bejegyzése szerint. Nyilván megjárta a frontot, felfogott egy lövést – gondoltam. Ilyen eset gyakori volt az elsõ világháborúban, s a másodikban sem volt ritka. A katonák szívük felett hordták Bibliájukat, s ha a gondviselés, a jószerencse is segített, a keményfedelû könyv megóvta életüket, ha eltalálták õket. Ez a kötet külön is érdekes volt ebbõl a szempontból, hiszen a 138. zsoltárnál roncsolódtak a lapok: „Hálaének Istennek a szükségben nyújtott segítségéért”. Már láttam magam elõtt a riportot, amelyben feleleveníthetjük a bibliai csoda történetét, Boros József megmenekülésének pontos históriáját.

A következõ lépcsõ a tulajdonos katonai szolgálatának dokumentálása lett volna, de a Honvédelmi Minisztérium irattárában hamar zátonyra futott az oknyomozás, hiszen rögtön kiderült: Boros nem szolgálhatott a fronton. Ugyanis 1927 szeptemberében született, tehát csak a háború befejezése után sorozhatták volna. „A magyar hatóságok sosem hívtak be kiskorúakat katonai szolgálatra, ez csak a németeknél volt szokás, s ott is csak a háború legutolsó hónapjaiban” – tájékoztatott az irattári parancsnok.

Ekkor még jobban felébresztette kíváncsiságomat a rejtélyes történet. Biztos voltam benne, hogy valóban életmentõ könyvrõl van szó, csak nem a fronton, hanem másutt történt az eset. De hol? Kiderült, hogy bár sem József, sem a bibliai csodát megörökítõ édesanyja, sem a könyvet a lelkésznek átadó felesége nem él már, tovább lehet nyomozni. Él ugyanis a fia, Boros Attila, sõt unokái is vannak, tehát õket kell megkérdezni. Kicsit tartottam a riporttól, hiszen nem egyszerû a történet: miért nem a család õrzi az életmentõ Bibliát?

Elõvárosi családi házban sokszori csengetés után nyitott ajtót egy megviselt arcú, középkorú férfi. Amikor Attila meghallotta, miért keresem, rögtön közölte, keveset tud errõl az esetrõl. Apja szûkszavú ember volt, édesanyja pedig már sokszor nem volt teljesen tudatában annak, mit cselekszik. Maga sem tudja, miért vitte el hazulról a Bibliát. Kérdem, nem akarja-e visszakérni, hiszen igazi családi kincsrõl van szó. Ekkor vett újabb fordulatot a riport, hiszen a férfi keserûen legyintett: „Meghalt a fiam, nincs, aki továbbvigye a család nevét.” Nincs tehát senki, aki a jövõben õrizhetné a Bibliát. Késõbb tudom meg, hogy csúnya balesetben halt meg a fiú, a rendõrségen sem tudott semmit kideríteni az édesapa. Nem él tehát az apa, az édesanya, a feleség s a fiú sem. Attila egyedül lakik a családi házban, csak egy nagyon beteg kutya vigasztalja – meg néha a lánya, aki nem messze lakik tõle. Csoda, ha ritkán mosolyog?

A férfi csak akkor derül fel, amikor gyermekkoráról mesél. Mór környéki evangélikus faluban éltek, a család módos és tekintélyes volt, a nagypapa volt a Hangya Szövetkezet helyi vezetõje. „Ez fontos feladat volt, õ kezelte a kölcsönöket, a gépbeszerzéseket, a terményértékesítést” – meséli Attila, aki egyébként sokat köszönhetett a falusi evangélikus lelkésznek. „Amint befejezõdött az iskola, rögtön rohantunk hittanra, más idõk jártak akkor” – teszi hozzá, de rögtön elkomorul, ha édesapjáról és a Bibliáról kérdezem.

Elhatároztam, a végére járok a történetnek, elmegyek a faluba, ahonnan Boros József származik. Lehetetlen, hogy ennyi homály maradjon egy ilyen családdal kapcsolatban, hiszen a bibliai bejegyzés nem olyan régi, 1978-ból származik. Kollégák sokkal régebbi katonai történeteket is fel tudtak deríteni. Ha nem a fronton, akkor már a háború után történt az eset, például amikor József a málenkij robot elõl bujkált, vagy esetleg ’56-ban. Fia, Attila is mesélte, hogy megsebesült a lábán, az arcán, amikor a Lágymányosiöbölben lövések érték. A faluban tehát nyilván többet tudnak minderrõl, õket nem sokkolhatták a családi tragédiák, s biztos beszélnek is a csodás esetrõl.

Meséltek is, de a történet újfent furcsa fordulatot vett. József kamaszkorában egy társával együtt kocsmai verekedésbe keveredett, megtámadta õket egy féltékeny férfi, barátja pedig agyonszúrta. A barát nagykorú volt, helyette József vállalta magára a gyilkosságot. Erre Nagyvelegen többen is emlékeznek még, arról viszont senki sem tud, hogy mi történt késõbb Jóskával. „Elköltöztek, s Attila is csak ritkán jár haza, a házukban már mások laknak” – mesélik az öreg helybeliek.

A történet itt véget is érhetne, a csoda nyilván megtörtént, de hogy miként, azt továbbra is homály fedi. Ami viszont nyilvánvaló, az a talajvesztés, az elbizonytalanodás, amely a faluból városba szakadt emberek tanácstalanságáról és kiúttalanságáról tanúskodhatna. Szomorúan mentem vissza Attilához, aki azonban – újabb fordulat – ezúttal örömmel fogadott. Ismét van állása, gondnok egy iskolában. Egyébként asztalos, de régóta nem kap munkát a szakmájában. Nem mondtam neki semmit a falubeli történetrõl, csak ismét megkérdeztem, nem akarja-e vissza a családi Bibliát

Ekkor egy fiókból elõhúzott egy zománcfedelû Bibliát, aztán egy másikat, egy nagyobbat is. „Nehogy azt higgye, hogy Biblia nélkül élek. Az a másik jó helyen van, édesanyám akarata volt, hogy a lelkészi hivatalban legyen. Mutassák meg minél több hittanosnak” – mondta Attila. Emlékei közül csak mamája berlinerkendõjét akarja megõrizni. Nyilván nem tudja, hogy mirõl szól a hiányzó, elroncsolt rész a csodás Bibliában: „Ha nyomorúságban vergõdöm, megelevenítesz; ellenségem haragja ellen kinyújtod kezedet, és a te jobbkezed megment engemet.”

Sok a rejtély, kevés a bizonyosság, de hiszen minden csoda misztikus. A kocsmai verekedésnél történt az eset, a Biblia felfogott egy szúrást? Vagy a Lágymányosi- öbölben, amikor Boros József a szovjetek elõl bujkált? Vagy ötvenhatban? Aki pontos választ adhatna, már rég nem él, de talán mindegy is. Az egyetlen bizonyosság a bejegyzés, amelynek hitelességében és jelentõségében nincs okunk kételkedni: ez „életmentõ könyv”…

Walkó B. György