ÉnekKincsTár
Erõs vár a mi Istenünk
Október 31., a reformáció ünnepe egyrészt hálaadás a lutheri reformációban Isten kegyelmébõl újra napvilágra került, õsi, tiszta, apostoli evangéliumért, másrészt pedig bûnbánatra és a magunk, egyházi életünk revíziójára sürgetõ felelõsségre vonás. Luther Márton így jelöli meg a keresztény prédikáció feladatát: „Jaj nekem, ha nem az evangéliumot, Krisztust prédikálom!” Mi más is lehetne az ünnep graduáléneke, mint Luther zsoltárparafrázisa, az Erõs vár a mi Istenünk (EÉ 254)?
Luther ezt az éneket a 46. zsoltár parafrázisának tekintette, de nem hagyományos értelemben vett zsoltárfeldolgozásról van szó.
Luther többi zsoltáralapú énekében (EÉ 402, 257) nyomon követhetõ az adott zsoltár gondolatmenete. Az Ein feste Burg ist unser Gott több ennél: más bibliai textusok tartalma, olykor szóhasználata is megjelenik az énekben. Ezek közül legfontosabb a Jelenések könyvének a 12. fejezete, mely az Isten királysága és a gonosz hatalma között zajló kozmikus háborúról tudósít, s amelyben Krisztus a gyõztes. Ezenkívül fontos az összefüggés az Efezusi levél 6. fejezetével – „Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok” –, valamint János evangéliumának 14. fejezetével, amely Krisztus mindenek felett való hatalmáról, de a világ fejedelmének eljövetelérõl is beszél. Zsolt 18,3 gondolata is beleszövõdik a korál szövegébe: „Az Úr az én kõszálam, váram és megmentõm, Istenem, kõsziklám…” Luther tehát a zsoltár apropóján gazdag, biblikus, tanító és vigasztaló szöveget ír igazi evangéliumi szellemben, a reformáció alapállásának megfelelõen Krisztus-központúan.
Az ének az elkallódott Klug-énekeskönyvben jelent meg elõször, 1529-ben. Nem kétséges, hogy Luther a dallam szerzõje is. Az eredeti dallamvariáns – néhány hangfokbeli különbségen túl – változatosabb, élettelibb ritmusában tér el az általunk ismert, kiegyenlített ritmusú koráltól (a német énekeskönyv – EG 362 – mindkét változatot közli). Luther éneke Bar-formájú, kilencsoros, jón/dúr dallam, hangterjedelme egy oktáv. A Stollen és az Abgesang zárásának azonossága alakítja ki és erõsíti meg a strófa egységét.
Az éneknek a 16. századi magyar énekeskönyvekben megjelent fordítása kisebb- nagyobb változtatásokkal egészen a 19. századig használatban volt. Az 1911- es Dunántúli énekeskönyv új verssel jelentkezik, melynek fordítóját nem tünteti fel az énekeskönyv. Mivel a mûvet pályázatra, név nélkül küldték be, a fordító személye tulajdonképpen ismeretlen, egyházi körökben azonban általános vélemény, hogy Payr Sándor volt a szerzõ. Mai énekeskönyvünk a hagyományos fordítás mellett József Attila zsoltárparafrázisát is közli (EÉ 256), mely szintén pályázatra készült.
Luther erõt sugárzó, himnusszerû dallamára számos mûzenei feldolgozás készült. Lássunk elõször néhány orgonamûvet! Johann Pachelbel (1653–1706) rövidebb (fughetta) és hosszabb (cantus firmus a pedálban) változatban is elkészítette mûvét. Johann Sebastian Bach (1685–1750) orgonakoráljának (BWV 720) érdekessége, hogy a dallam sorai hol a manuálban, hol a pedálban jelennek meg. Max Reger (1873–1916) a kor ízlésének megfelelõen nagyszabású korálfantáziát komponált.
Végül ismerkedjünk meg az ének 16. századi fordításának egyik késõbbi változatával. „Erõs várunk nékünk az Isten, / és fegyverünk ellenség ellen, / megszabadít veszedelemtõl, / kik reánk jõnek most minden felõl, / az mi régi ellenségünk / háborgat minket / erõvel, fegyverrel / és csalárdsággal, / és minden nagy hatalmassággal. // Nincsen nékünk semmi hatalmunk, / kivel néki ellene álljunk, / viaskodik az Úr érettünk, / kit az Isten bocsátott nékünk, / ha kérded, hogy ki légyen az, / Jézus Krisztus az, / Seregeknek Ura, / kinél nincs több Isten, / annál vagyon az gyõzedelem.” (Énekeskönyv, Lõcse, 1629, XLVI, 1–2. versszak)
Ecsedi Zsuzsa