e-világ

Átadták a forgalomnak szeptember 30-án a Megyeri hidat. A megvalósításában közremûködõ M0 Északi Duna-híd Konzorcium ebbõl az alkalomból kétszázhetvenöt oldalas könyvet jelentetett meg, így köszönve meg az építõknek áldozatos munkájukat. A kiadványban sokan elmondják, miért tartják magukénak az elkészült alkotást, ezért a címe: Az én hidam, a Megyeri híd. E sorok írója megtiszteltetésnek érzi, hogy – a tervezést irányító UNITEF–CÉH Kkt. fõtervezõje, Hunyadi Mátyás és Kisbán Sándor hídtervezõ fõmérnök mellett – mint építész maga is közremûködhetett a pilonok tervezésében. Az alábbiakban a kötetben megjelent gondolatai olvashatók.

„Az egek hirdetik Isten dicsõségét, kezének munkájáról beszél a menny. (…) Sátrat készített a napnak, amely mint võlegény jön ki szobájából, örül, mint egy hõs, hogy futhat pályáján. Elindul az ég egyik szélétõl, átível a másik széléig, nincs rejtve melege elõl semmi.” (Zsolt 19,1.5–7)

A hídpálya szalagja kilométereken át fut a partok között vizeket és szigetet átívelve, hogy összekösse északon Pestet és Budát.

A pályáját befutó nap elsõ sugarai a magasan meredezõ pilonok üvegbetéteiben ezüstöt csillantanak a keleti oldalon. És ugyanez ismétlõdik nyugaton, aranyba öltöztetve a hidat az estét hozó hegyek mögött lenyugvó tûzgolyó utolsó pillanataiban. A következõ napi újra felragyogásának reménységét lámpafényes kivilágítás üzeni, visszaidézve a nappali fény csodáját. Igen, az árvízzel és jégzajlással dacoló, biztos alapokon álló két pilon a Duna folyam városba érkezését lámpásként jelzi.

A Nagy-Duna ágának két partja közelében emelkedõ két vertikális jel azonban elsõdlegesen a hárfa kötélzetén függeszkedõ hidat hangsúlyozza. A hidat, ami sohasem szétválaszt, hanem összeköt, és egységet teremt.

Összeköti a folyó által kettészelt várost, a két oldalon megtorpanó utakat és a két oldalon lakó életeket.

Ez a nemes gesztus méltóvá teszi a nem mindennapi mérnöki alkotást, hogy magaménak is tekintsem. Tekinthetem magaménak, hiszen végigkísérhettem majd húsz éven át alakulását a tervezõasztalon, és szerény eszközeimmel valami keveset én is hozzájárulhattam a megvalósításához.

De tekintsd magadénak Te is, barátom, hogy ez a híd ne csak földrajzi pontok összekötését jelentse, hanem legyen jelképe a közeledésnek ember és ember között, vallásra, politikai meggyõzõdésre, társadalmi hovatartozásra tekintet nélkül. Hogy kösse újból össze a részeire bomló családokat, az atomjaira hulló nemzetünket határainkon belül és kívül. Hogy hidaljon át minden hazánkat érõ bajt és megpróbáltatást. Hogy ívelése nemzetünk felemelkedését jelentse.

És akkor nem hiába köti össze a két városrészt az átfutó pántlika, és nem hiába követi egyik nappal a másikat, és nem hiába ismétli meg futását a pesti oldalon feltûnõ és a budai lankák felett búcsút intõ, éltetõ napkorong.

Benczúr László Ybl-díjas építész