Evangélikusok
Megtalálni az elveszett harmóniát
Tízéves a nõi misszió
A SZERZŐ FELVÉTELE |
– Legelsõ lépésként egyedülálló szülõk és gyermekeik számára rendeztünk nyári konferenciát, amelyet azóta is minden nyáron Révfülöpön tartunk. Én is e – D. dr. Harmati Béla elnök-püspöksége idején bevezetett – munkaágnak az indulásakor maradtam magamra három kisgyermekkel, így tapasztalatból is tudtam, hogy sok egyedülálló szülõnek még arra sincs módja és ideje, hogy a gyermekével együtt pihenhessen. A gyermeküket egyedül nevelõ anyák nemcsak anyagilag, de lelkileg is gyakrabban kerülhetnek nehéz helyzetbe, elõfordul, hogy még a gyülekezetben sem igazán találják a helyüket. Számukra ez a nyári találkozás bátorítást jelent, így hazatérve jobb eséllyel kapcsolódnak be újra a gyülekezetük életébe. Egyébként a révfülöpi szolgálattevõk többsége szintén egyedülálló, vagy egyszülõs családban nõtt fel.
A résztvevõk visszajelzéseibõl évrõl évre megbizonyosodhatok arról, hogy áldás kíséri ezeket a Balaton-parti alkalmakat: sokaknak teljes évre való feltöltõdést jelent a hasonló sorsúak közösségében eltöltött idõ. Ami pedig a gyermekeket illeti, nem egy akadt már közöttük, aki a konferencia hatására döntött úgy, hogy konfirmálni fog.
– Idõközben a nõi misszió szolgálata más irányokban is kiteljesedett, változatos programjain az ország egész területérõl érkezõ asszonyok találkozhatnak…
– …hiszen fontosnak tartom, hogy a szórványban élõk is átéljék az egyház valódi nagyságát, azt, hogy együtt sokan vagyunk. Az asszonyhétvégék nem rejtett célja például – egyebek mellett – gyülekezeti szolgálatra bátorítani a résztvevõket, és arra buzdítani õket, hogy bizonyságot tegyenek Krisztusról. Hogy az asszonyok más asszonyokat is megszólítsanak. Nem véletlen tehát, hogy a misszió szó bekerült a nõi szolgálati ág elnevezésébe – a misszió a nõk feladata is.
Abban kétségkívül nemzetközi tapasztalataim is sokat segítettek, hogy meg tudjam határozni a nõi szolgálat fõbb irányvonalait. Küldetésünket azonban – önkéntes munkatársaimmal – alapvetõen a hazai sajátosságok figyelembevételével fogalmaztuk meg ekképpen: alkalmat teremteni a találkozásokra, a tanulásra, az elcsendesedésre; lehetõséget adni az ökumenikus együttmûködésre, leginkább pedig az evangélikus asszonyok bázisává válni.
– Sikerült megvalósítani a kezdeti célokat?
– Az érdeklõdõk az Evangélikus Élet oldalain is figyelemmel követhetik munkánkat. Legtöbb alkalmunkat az EvÉletben is meghirdetjük, egyikrõl-másikról utólag is beszámolunk. Számomra azonban a legnagyobb öröm – jóllehet ez természetesen nem a nyilvánosság elõtt zajlik –, hogy az évek során egyre többen kerestek meg személyes problémáikkal, hogy egyre többen élnek a lelkipásztori beszélgetések lehetõségével. Úgy vélem, az elmúlt évtized alatt a nõi misszió valóban egyfajta bázissá válhatott az Országos Iroda Üllõi úti székházában.
– Egyedüli fõállású munkatársként végzi itt a munkáját. Mindezt három gyermek mellett. Kap elég támogatást tõlük?
– Lelkészcsaládban nõttem fel, megtanultam, hogy akkor van áldás a szolgálaton, ha teljes odaadással végezzük. Ezt közvetítem a gyermekeim felé is; ma már számukra is ez a természetes.
– A nõi missziói elindulásakor nem tartottak az egyházon belül attól, hogy feminista indíttatású és szemléletû munkaág lesz?
– Bizonyára féltek néhányan ettõl, de aki figyelemmel kísérte szolgálatainkat, észre kellett, hogy vegye: missziónk nem a harcos önmegvalósítás receptjeinek kidolgozására törekszik, hanem arra, hogy a nõk – helyüket megtalálva – alkalmas szolgálattevõi lehessenek az Úristennek. Feladatunk, hogy segítsünk megtalálni azt a nõi identitást, amely belesimul az isteni tervbe: harmóniában lenni Istennel és a férfi társsal egyaránt.
– Alighanem sok férfi kíváncsi arra, milyen lehet, ha az asszonynép összegyülekezik…
– Ez nyilván fordítva is igaz, de a viccet félretéve: nagyon fontosnak tartom, hogy férfiak és asszonyok külön-külön is egybegyûljenek Isten igéjének fényében, és tisztázzák férfi vagy nõi mivoltukból adódó feladataikat. Azt gondolom, hogy ama édenkertbéli bûnbeesés nem csupán az Istennel való kapcsolatunkat rontotta meg, hanem a férfi és a nõ közti harmóniát is. Ezért vallom teljes meggyõzõdéssel, hogy a nõi misszió a férfiak javát is szolgálja. Vagyis ennek az elvesztett harmóniának a megtalálásán is munkálkodik. Megnyugtathatjuk tehát a férfiakat, hogy rendezvényeinken egyetlen becsmérlõ mondat sem hangzik el róluk…
– Milyen tervekkel néz a jövõbe?
– A misszióban is szükség van megújulásra. A „ma asszonyának” eléréséhez, megszólításához stílust kell tudni váltani, és a megváltozott társadalmi viszonyokhoz alkalmazkodva új módszereket kell kidolgozni. Reménységem, hogy fiatalabbakat is sikerül bevonni a szolgálatba. Egy dolognak azonban változatlanul a szemünk elõtt kell maradnia, hogy tudniillik minden eszköznek ugyanazt a célt kell szolgálnia. Nekünk a szabadító, élõ Jézusról bizonyságot téve kell segítenünk, hogy Isten igéje megragadhassa az embereket.
– Akkor a stílusváltás jegyében szabad legyen feltennem végezetül egy „bulvármagazinos” kérdést: mit jelent nõnek lenni?
– Isten ajándékának tekintem, hogy nõ lehetek, még ha – úgy gondolom – a valóban hátrányosabb helyzetû nemhez tartozom is. Ugyanakkor minden nehézség ellenére egyedül nekünk, asszonyoknak adatik meg az anyaság öröme. Jártam olyan keleti országban, ahol a lánygyermeket még tanulni sem engedik. De hazánkban sincs egyenlõség férfi és nõ között, gondoljunk csak a munkahelyekre, a fizetésbeli különbségekre…
Nõi mivoltunk lényegi értékét azonban mégis Afrikában járva értettem meg. Ott még drámaibb módon szembesülhetünk a bûnbeesés következményével, hogy megszûnt a harmónia férfi és nõ között. Szenvedünk attól, hogy beteljesedett az ítélet: „…vágyakozol férjed után, õ pedig uralkodni fog rajtad.” Mindezzel szemben van egy másik valóság is; Jézus megtörte ennek az ítéletnek az erejét, benne helyreállt a rend: „Krisztusban… nincs férfi, sem nõ…”
Szeverényi Ágnes