Egyházunk egy-két hete

Furcsán „fejlõdõ” világunkban csak az marad talpon, akinek jelentõs tartaléka van. A gazdasági válság nem kímél semmit és senkit. Ahogy a humán válság sincs tekintettel semmire és senkire. Most az érezheti biztonságban magát, az vészelheti át a bajt, akinek a számláján van pénz, akinek még van „fölös” energiája, hogy újabb feladatot vállaljon, akinek van elég lelki muníciója, hogy a leamortizált lelkek között tartsa magát. Akinek nincs tartaléka, padlóra kerül. Anyagilag is, emberileg is.

Van-e tartaléka a világ kereszténységének, Európa protestantizmusának, a magyar evangélikusságnak? S most nem is csupán arra gondolok, hogy a mûködés stabilitását jelentõ anyagi bázisa rendben van-e. A tudatos sáfárkodás, az értékeinkkel való jó gazdálkodás párosulhat azzal a bizodalmas hittel, amely tudja: Istennek gondja van ránk. „…ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok” – hangzik a biztató jézusi szó a Hegyi beszédben (Mt 6,25).

Keresztény meggyõzõdésünket ma már minden józanul gondolkodó világi ember is osztja, hogy tudniillik a humán tényezõ mindenben a legfontosabb. Megelõzi az anyagi tényezõk bármelyikét.

A nagy kérdés, hogy van-e emberi tartaléka az egyháznak. Vannak-e olyan férfiak és asszonyok, fiatalok és idõsek, akik nem nézõi (nézelõdõi) az egyház életének, hanem aktív résztvevõi? Sõt nem is csupán aktívak, akik hajlandók ilyen-olyan szolgálatra, hanem kreatívak, azaz alkotó módon meglátják a saját helyüket Isten országának a munkájában, ráéreznek a tennivalókra, és igényesen, mások szolgálatával harmonizálva, magas színvonalon elvégzik. Nem kell rájuk tukmálni a munkát, nem szükséges hosszan magyarázni, hogy az aratnivaló sok, a munkás meg kevés, és nem kell szájbarágósan megindokolni, hogy az egyházi szolgálat csapatmunka.

Hiánycikk az aktív, kreatív egyházi munkás. Hiányzik a felnõtt módon való gondolkodás, a nagykorú hitre épülõ döntés. Az elmúlt években nemegyszer voltam szomorú ezért. A hivatásos és az önkéntes egyházi munkások között kevés ilyet véltem látni. Elcsüggedtem. Azután az Úristen mindig megszégyenített.

Most is ezt tette. Nem bánom. Máskor is, most is mutatott olyan jelet, adott olyan jelzéseket, amelyek felvillanyoztak, és megvidámították a szívemet. Néhány hete – errõl is tudósított az Evangélikus Élet – az egyházfi-, harangozó- és sekrestyés szolgálatban állókon keresztül mutatta meg az Úristen, hogy nem kellene oly sötéten látnom. Vannak lelkes, jó mentalitású, jó kisugárzású munkatársak… November 7. és 9. között – a felügyelõk ez évi országos konferenciáján – pedig azt éreztette meg velem, hogy jó csapat munkálkodik gyülekezeteink élén. Olyan testvérek, akik nemcsak tradicionális módon vállalnak felelõsséget, hanem az új meg új kihívásokat is komolyan véve tudnak rugalmasan gondolkodni, lelkesen tudnak – még gondok közepette is – beszélni gyülekezetükrõl, reális ötletekkel állnak elõ, ha haladni kell a korral, és nyitottak arra, hogy eltanulják egymástól a jót.

Több mint hetven gyülekezeti, egyházmegyei és kerületi felügyelõ töltötte meg a révfülöpi házat, amely a „vezetõ pozícióban” lévõ tanítványoknak is oktatási központ szeretne lenni. Nem a felülrõl való kioktatás helye, hanem az együtt okulás és az egymást oktatás lelki központja.

Fáradt péntek délután érkeztek a résztvevõk, lelkes vasárnap délben távoztak. S a változás titka, hogy felismerték azt, ami mindannyiunk számára lelkesítõ tény: egyházunkban van tartalék. A legnehezebb idõkre is elegendõ tartalék. Egymás hitében, a közös gondolkodásban, a testvéri közösségben, a formálódó és együtt elfogadható stratégiában, az egymás tapasztalatára és tudására építõ kreatív lelkületben. Mert az az Úr, aki elhívta a felügyelõket is a szolgálatra, ad a híváshoz elegendõ erõt, fantáziát, leleményességet és kitartást.

Lehet, hogy ez a kép most meg túl rózsaszínûnek tûnik, s nem számol azzal, hogy vannak megfáradt lelkészek, rutinból tanító egyházi oktatók, látszatpresbiterek és „nagyszavú”, de „kis tettû” tisztségviselõk. Ma azonban megerõsödtem a reménységemben, és újra látom, hogy az Úristen közelében van tartalék. Aranytartalék.

Hafenscher Károly