Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 47 - Õszi közgyûlés a Nyugati Egyházkerületben

Egyházunk egy-két hete

Õszi közgyûlés a Nyugati Egyházkerületben

Evangélikus szociális központot alapítanak Nádasdon

A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület gyõri székházában gyûltek össze a kerület közgyûlési tagjai az elmúlt hét szombatján, hogy több fontos kérdésben is döntést hozzanak. A nyitóáhítatot Tubán József csornai lelkész tartotta az Útmutató aznapi igéje – Mk 8,38 – alapján.

A tanácskozás elején Ittzés János püspök és Szabó György egyházkerületi felügyelõ számolt be a tavaszi ülés óta eltelt idõszak tartalmas és gazdag eseménysorozatáról. Ezután a beérkezett kérvényekrõl, beadványokról döntött a testület.

A közgyûlés elfogadta Mosonmagyaróvár, Hegyeshalom, Levél és Rajka gyülekezetének társulási szerzõdését. Támogatta a szentantalfai gyülekezet kérvényét, amelyben az egyházkerület jövõ évi keretébõl 580 ezer forint támogatást kért templomának felújításához. A sopronnémeti gyülekezet is építési támogatásért folyamodott a közgyûléshez; õk templomuk tornyát szeretnék felújítani. A grémium az egy projektre adható maximumot, azaz egymillió forintot szavazott meg számukra. Pusztavám– Mór gyülekezete elöregedett szolgálati gépkocsiját szeretné lecserélni. A döntés eredményeként õk is egymillió forintot kaphatnak erre a célra.

A Nádasdi Evangélikus Egyházközség azzal a kéréssel fordult az egyházkerületi közgyûléshez, hogy a Vasi Egyházmegye jóváhagyása után a kerület is járuljon hozzá ahhoz, hogy az üresen álló nádasdi parókián szociális központot alapíthassanak, amelyben házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés és nappali ellátás valósulna meg. A gyülekezet tervét jóváhagyta a testület.

Ezek után választásra került sor. Az egyházkerületnek a Luther Otthon – Szakkollégium igazgatótanácsába kellett egy fõt delegálnia. A közgyûlés Sebestyénné Kovács Ildikót választotta meg képviselõnek.

A kerület püspöke még a tavaszi, Mosonmagyaróváron tartott közgyûlésen arra nézve kért állásfoglalást, hogy miután 2009. június 18-án betölti a Magyarországi Evangélikus Egyház törvényei által megállapított lelkészi nyugdíjkorhatárt, amely hatvanöt év, éljen-e vagy sem azzal a törvényben biztosított lehetõséggel, hogy meghosszabbítsa püspöki szolgálatát a választási ciklus végéig. A titkos szavazáson huszonöt igen, két nem és öt tartózkodás mellett úgy döntött a közgyûlés, hogy Ittzés János a ciklus végéig végezze a püspöki szolgálatot.

A program- és naptáregyeztetés után Szabó György egyházkerületi felügyelõ rekesztette be a testület munkáját.

K. M.