Kultúrkörök

Egészen rendhagyó évforduló alkalmából tartott ünnepséget a Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség: idén immár hetven éve, hogy a gyülekezet hûséges orgonista karnagya, Bencze István elõször ült oda a pesterzsébeti templom orgonapadjához, és azóta megszakítás nélkül végzi a kántori szolgálatot. Ennek a Guinness-rekordok könyvébe illõ, a maga nemében páratlan szolgálati idõnek a tiszteletére jubileumi zenés áhítatot és hangversenyt rendeztek november 16-án Pesterzsébeten a dr. Bence Gábor vezette kelenföldi evangélikus ének- és zenekar közremûködésével. Orgonán természetesen maga az ünnepelt játszott. Az ünnepi áhítaton Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A sokak által tisztelt Bencze István a hangversenyt követõ állófogadáson adott interjút hetilapunknak.

– Pista bácsi, hogyan kezdõdött a kántori szolgálata Pesterzsébeten?

– Zenei érdeklõdésem korán megnyilvánult, nyolcéves koromban kezdtem zongorán játszani. Tízéves voltam, amikor Pesterzsébetre költöztünk. A gyülekezetben rendszeresen szerveztek teadélutánokat, és engem kértek meg, hogy játsszam a harmóniumon. Az akkori orgonák még „fújtatásos” hangszerek voltak, és az istentiszteleteken megtiszteltetésnek számított, ha valaki fújtathatott. A pesterzsébeti orgona üzembe helyezésétõl, 1934-tõl mindössze négy év telt el a kántori szolgálatba állásomig. A gyülekezet hitoktató kántora 1938-ban a soproni teológiára került, és ekkor Falvay Jenõ, az egyházközség elsõ, templomépítõ lelkésze megkért, hogy egy teljes istentiszteletet orgonáljak végig. A szüleimet kérdezte, megengednék-e, hogy én töltsem be a gyülekezet orgonista állását. Nagyon büszkék voltak rám. Így ragadtam ott…

– És tizenöt éves korától megszakítás nélkül minden vasárnap és ünnepnap ugyanannál az orgonánál ül…

– Majdnem minden ünnepnap. Hetven húsvétot, hetven pünkösdöt, de csak hatvankilenc karácsonyt orgonáltam végig. Azért csak hatvankilencet, mert 1970 szentestéjén belázasodtam. Arra azonban mindig ügyeltem, hogy munkám mellett úgy menjek szabadságra, hogy az a vasárnapi szolgálatokat ne érintse.

– Mit jelentett akkoriban az evangélikus egyházban „orgonista állásban” lenni?

– Miután az egyházközségi elnökség hivatalosan is felkért az állás betöltésére, kezdetben huszonöt pengõ volt a kántori fizetésem. Ez akkoriban nagyjából egy pár cipõ ára volt, az évek alatt legfeljebb az inflációval arányosan emelkedett. Zongoratanári diplomám megszerzése és pályám megkezdése után azonban már nem fogadtam el ezt az összeget, és körülbelül ötvenöt éve teljesen ingyen végzem ezt a szolgálatot.

– Mindeközben szervezte a gyülekezet zenei életét, és hivatásául is a zenemûvészetet választotta.

– Középiskolai tanulmányaim mellett a híres Eördögh család zeneiskolájában tanultam zongorázni. A Kossuth Lajos Reálgimnáziumban letett érettségi után a Zeneakadémián – ma Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem – folytattam tanulmányaimat, és 1948-ban zongoratanári, 1950-ben pedig középiskolai énekés zenetanári diplomát szereztem. Ezalatt egy ideig a csepeli papírgyárban is dolgoztam. 1949-ben kezdtem zongoratanári pályafutásomat, elõször a Masopust- féle magán-zeneiskolában, 1957-tõl a Lázár Vilmos Általános Iskolában, 1960-tól pedig a Bagi Ilona Leánygimnáziumban. Ezzel egyidejûleg több üzemi énekkar karnagyaként is tevékenykedtem. 1988-ban vonultam nyugdíjba, de óraadóként egészen 2004-ig tanítottam.

– Melyik idõszakra emlékezik a legszívesebben ebbõl a hét évtizedbõl?

– Az 1945-ös bombázásokat követõen a bátyámat, Bencze Imrét helyezték Pesterzsébetre segédlelkésznek, 1947-tõl pedig õ lett a gyülekezet parókus lelkésze. Talán furcsán hangzik, amit mondok, de a legszebb számomra az 1948-tól ’58-ig tartó idõszak volt, amikor a legkeményebb Rákosi-korszakot is végig kellett élnünk. Bátyám is szerette a zenét, hegedûn játszott, nagyon jól mûködött a gyülekezeti énekkar, rendszeresen rendeztünk hangversenyeket, és szakmai ismeretségeim révén olyan neves meghívott vendégek, operaházi muzsikusok jöttek el hozzánk fellépni ingyen, mint Melis György, Réti József, Szabó Miklós. Máig emlékszem arra a rendkívül éles kontrasztra, ami az egyházon kívüli élet elvadult borzalmai és az egyházi zenei élet szépsége között feszült.

– Hosszú lista tanúskodik arról, hogy Pista bácsi hûséges szolgálatát az évek során mennyi kitüntetéssel ismerték el. A mai ünnepi alkalmon ez a sor tovább bõvült, hiszen Pesterzsébet polgármestere jubileumi díszoklevelet adott át Önnek. Az elismerések közül melyik a legkedvesebb a számára?

– Világi vonalon a pesterzsébeti díszpolgári címre vagyok a legbüszkébb, amelyet 2003-ban kaptam. Egyházi kitüntetést elsõként 2007-ben ítéltek oda nekem: ez a Déli Egyházkerület hûségérme, amelyet egész eddigi egyházi szolgálatom megbecsüléséért kaptam, s talán ez áll legközelebb a szívemhez.

Petri Gábor