Élő víz

Nem slágerkommentárt szeretnék közreadni, csupán kölcsönveszem e hat szót az október 23-i operaházi ünnepségen elhangzott dal szövegébõl, hogy örök élet ünnepén az idõ és idõtlenség, az ideig- és az örökkévaló élet viszonyáról oszthassam meg személyes meggyõzõdésemet az idõ és a halál túlélésére esélyes olvasókkal.

A címben idézett két félmondat csak látszólag áll ellentétben, mert amikor „nem lesz többé idõ” (Jel 10,6), akkor beteljesedik Isten titka – „…amely örök idõkön át kimondatlan maradt, de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint (…) tudtul adatott minden népnek…” (Róm 16,25–26) –; és elkezdõdik, helyesebben: folytatódik a mi életünk is az idõtlen örökkévalóságban.

Isten szava szerint sok olyan dolognak, amelynek volt kezdete, lesz vége is. „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet” (1Móz 1,1) s az embert. Jézus Urunk szerint: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” (Mk 13,31) S „azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet” (Jn 6,63). Péter vallomása a mienk is lehet: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” (Jn 6,68) S „az Úr beszéde megmarad örökké” (1Pt 1,25), mert õ maga az Ige, és „az Ige testté lett” (Jn 1,14). Így lehetett az Úr Jézus Krisztus Isten elsõ és utolsó segélye ennek a világnak; csak vele lehet túlélni a halált, amelyet õ már legyõzött a kereszten. Az idõk Urának „túlélési készlete” az õ örök igéjében, az élet könyvében rendelkezésünkre áll. Igénybe vesszük-e?

A Biblia évében igetanulmányozásaink során megkereshetjük a Szentírás válaszait arra a sorsdöntõ kérdésre is, hogy mit várhatunk a jövõtõl. Itt és most csak címszavakban, a zárójelben említett igehelyek tanítása alapján vázolhatom fel a saját feleletemet.

Az idõtlen örökkévalóságot megelõzõ földi események nyitánya a Krisztusban hívõk elragadtatása lesz, amely egy szempillantás alatt fog bekövetkezni (vö. 1Thessz 4,16–17; 1Kor 15,51–52). Ezt követi a nagy nyomorúság hétéves rettenetes korszaka, amelyet Krisztus dicsõséges, második eljövetele és gyõzelme zár le, s ekkor kezdõdik el az ezeréves birodalom (vö. Dán 12,1; Mt 24,21; Jel 19,11–21; Jel 20,11–15). Krisztus földi uralkodása a nagy fehér trón elõtti bírói ítélettel végzõdik majd. Az utolsó ítélet során „meghal a halál” is: belevettetik a tûz tavába; de azok, akik beírattak az élet könyvébe, nem kerülnek kárhoztató ítéletre, mert már átmentek a halálból az életre, amikor megtértek Urukhoz és Istenükhöz (vö. Jn 5,24).

Az utolsó idõk e programjának ismeretében minden ember számára csak egy nyitott kérdés marad: hol töltöd az örökkévalóságot? Ám üdvbizonyosságunk lehet már most, ha felismerjük, hogy minden kegyelem az életünkben. „Hiszen kegyelembõl van üdvösségetek a hit által, és ez nem tõletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 2,8)

János apostol már láthatta az új eget és új földet, s a trónuson ülõ ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent.” (Jel 21,5) Isten megváltott, gyõztes gyermekei örökölni fogják mindezt, mivel érvényes az örök Vagyok váltságterve, „amelyet még az idõk kezdete elõtt Krisztus Jézusban adott nekünk. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítõnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.” (2Tim 1,9–10) A miénk is lehet ez az örökké tartó élet, amelyet „az Isten, aki nem hazudik, örök idõk elõtt megígért” (Tit 1,2).

Ez évi vezérigénkben maga a leghitelesebb és legilletékesebb jelenti ki mindenkori tanítványainak: „Még egy kis idõ, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.” (Jn 14,19)

Hogy miért hihetünk a személyes Megváltónkká lett Úr Jézus ígéretének? Mert „õ az igaz Isten és az örök élet” (1Jn 5,20)! És minden idõn túli, sorsfordító önkijelentése szerint: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,25–26)

Garai András