Evangélikusok

„Amit én át nem láthatok, arra Te taníts meg engem” – olvastam jó fél évszázaddal ezelõtt a nagysimonyi parókia dolgozószobájának a falán. Kapta-e vagy maga választotta Tekus Ottó ezt a falitáblát – nem tudom. Most már meg sem kérdezhetem tõle. Azt azonban biztosra veszem, hogy holta napjáig nem vált idejétmúlttá ez a könyörgés.

Tekus Ottó 1919-ben született Gyõrben. Itt is érettségizett a Révai Miklós Reálgimnáziumban. Hálával emlékezett a Tahiban töltött táborokra, a diák-istentiszteletekre. „Élmény volt hallgatni Túróczy Zoltánt és Szabó Józsefet!” – mondta. A lelkészi pálya felé mégis volt hitoktatójának, Ittzés Mihálynak az egyik prédikációja indította el. Krisztus-hite születésének a titkát is ezekben a visszafogottan elmondott megnyilatkozásokban sejthetjük.

Teológiai tanulmányai végeztével Kapi Béla püspök szentelte lelkésszé Sopronban 1941. január 12-én. Egyévi segédlelkészség, majd kétévi missziói helyettes lelkészség után 1941-ben Csíkszereda lelkipásztorává választották, de a közeledõ front miatt nem tudta elfoglalni szolgálati helyét.

Másfél évi debreceni szolgálat után 1946 szeptemberétõl ismét a Dunántúli Egyházkerületbe került, missziói lelkészként. Répcelakon megszervezte és vezette a Dunántúli Népfõiskolát. 1947- ben feleségül vette Sokoray Izabella magyar– történelem–testnevelés szakos tanárnõt.

Répcelak, a missziói otthon kiemelkedõ helye szolgálatának. A népfõiskola Kemenesaljának, de talán az egész Dunántúlnak az evangélizációs központjává vált. Tekus Ottó tiszteletre méltó harmóniát teremtett az evangélizációs otthon és a helyi gyülekezet között. Ebben készséges partnere volt Smidéliusz Ernõ, a gyülekezet lelkésze. Ugyanerre az összhangra törekedett a ház egy hitben mozduló, de különféle stílusú, temperamentumú munkatársaival és az evangélikus evangélizáció különbözõ karizmájú lelkészi és világi munkásaival.

A ház vonzotta a soproni teológushallgatók jelentõs csoportját is. Itt formálódott hitében Kemenesalja fiataljainak és idõsebbjeinek az a csapata, amelyen keresztül a következõ külsõ-belsõ nyomorúság idején „átmentõdött” a Krisztusban való hit.

1951-ben Nagysimonyi lelkészévé választották. Az evangélizátor gyülekezeti lelkészként is helytállt. Fiatal teológusok Nagysimonyiban csodálkoztak rá, hogy favágító tuskó mellett, ágat aprító lelkésszel is lehet „lelkizni”. 1952-ben megszületett régóta várt fiuk, András, akit aztán harmincévesen, huszonöt hónappal ordinációja után, fiatal házasként, friss édesapaként kis családja és szülei elveszítenek.

Józsa Mártonnal együtt Tekus Ottó összetartója volt a környékbeli lelkészek heti, keddi homiletikai munkaközösségének, amelyrõl még az egyház akkori vezetõi se akarják elhinni, hogy a munkájukat végzik, nem pedig összeesküvést szõnek.

Huszonhárom évi nagysimonyi lelkészség és csak egy ciklusra megtûrt esperesség után 1974-ben gyõri lelkésszé választották. Az Öregtemplom gyülekezete, a szeretetház fizikai és lelki renoválása, a soproni Zerge utcai vendégház építése vette igénybe testi-lelki energiáját.

1987-ben autóbalesetben elvesztette feleségét. Négyévi özvegység után feleségül vette Paveszka Idát. 1993-ban nyugdíjba vonult, de aktívan benne élt gyülekezetében, egyházkerületében. Lefordította a katedrájától eltiltott Hans Küng német római katolikus teológus Credo címû könyvét. Több támadást kapott érte, mint elismerést.

A kilencvenedik év felé közeledve mindkettõjük egészsége rohamosan gyengült. Egy hónappal felesége halála után Isten róla is levette az élet terhét. November 11-én halt meg. Huszadikán temetjük Rácz Miklós nyugalmazott nádasdi lelkész szolgálatával. Az a reménységünk, hogy Isten Krisztusért megmutatja neki, amit itt át nem láthatott, és elõrement szeretteivel és velünk együtt csodálkozik majd rá arra, amit Isten azoknak készített, akik szerették Õt.

Fehér Károly