Kultúrkörök

A Zsedényi-Pfannschmidt család leromlott sírja

A Szepességbe vetõdve a magyar utazó találkozhat a szellemi és mûvészeti gazdagság emlékeivel, a hajdani lakókat azonban már nem találja a helyükön, kihaltak, kényszer hatására elhagyták szülõföldjüket. Bizony a hajdani német ajkú, de magyar érzelmû cipszerek már csak mutatóban vannak itt, a magyar és német szó csak egy-két idõs ajkán hangzik fel. A régi cipszer világgal való találkozásért ezért ki kell zarándokolni az ódon, féltett városi temetõkbe. Ezek a cipszer nekropoliszok hûségesen õrzik lakóikat, tanúskodnak a hajdani virágzásról. A temetõk így válnak hallgatag, de mégis sugárzó emlékeivé a Felvidék mára már nagyrészt Atlantiszként elsüllyedt polgári kultúrájának.

A Szepesség két városában, Késmárkon és Lõcsén ellátogatva az evangélikus temetõkbe a különbség mellbevágó volt. A késmárki temetõrõl a Németországba kitelepített szlovákiai németek (kárpátnémetek) szervezetének támogatásával, Nora Baráthová avatott tollú késmárki helytörténész adatai alapján szép kiállítású, német–szlovák nyelvû temetõkönyv jelent meg, amelyet az új evangélikus templomban megvehet a látogató. Színes térkép, a fontosabb sírokat és családokat jelzõ számozott térképvázlat segít az eligazodásban.

A temetõkapun belépve tábla fogadja a látogatót a temetõben nyugvó legnevesebb személyek neveivel. Nem utolsósorban felirat hívja fel a figyelmet rá, hogy egy németországi alapítvány, a Messerschmitt- Stiftung támogatásával tartják rendben a sírokat. Ilyen elõzmények után nem is csodálkozunk, mikor a sírokat valóban rendben, a kovácsoltvas kerítéseket pedig a helyükön találjuk. A temetõt láthatóan õrzik, gondozzák, ápolják, az érdeklõdõt segítõkész helyiek kalauzolják el a legtávolabbi zugokba is.

Sajnos Lõcsén éppen az ellenkezõ kép fogad. Pedig a helyi evangélikus gyülekezet felügyelõje, Astrid Kostelníková aszszony nagy szeretettel és felkészülten fogad: ott van kezében az 1950-es években készült kéziratos temetõkatalógus, amelyben megtalálható részletes temetõvázlat, a sírok pontos, számozott helye, sõt a neves sírfeliratok jó részét is megörökítették. A szocializmusban a városi pártvezetés azért, hogy ne ismerjék ezt a régi cipszer temetõt, 1958-ban elrendelte, hogy ne temetkezzenek többet ide. Ennek azonban jó hatása is volt, mert nem kellett új sírok miatt háborgatni a régieket.

A lõcsei sírkert állapota mára azonban vészesen leromlott. A hajdani nagy evangélikus gyülekezet létszáma kétszáz fõre csökkent. A temetõben nyugvó régi nagy német és magyar ajkú cipszer családok utódai, akik gondos kézzel ápolták volna a sírokat, nagyrészt elfogytak, vagy távol élnek. A nagy hírû, történelmi temetõ gondozásához szükséges jelentõs anyagi és szellemi erõ így nem áll rendelkezésre. A temetõ szélén egy sávot utcakialakítás miatt fel kellett számolni, egy sor míves, faragványos sírt, kerítést, nagy lõcsei családok emlékeit fel kellett forgatni, odébb kellett tenni.

Egyes sírok valóságos mûremekek; szomorú nõalakok, görög vázák, kõszarkofágok õrzik a hajdani polgári jólét emlékét. Az idõ vasfoga megrágta õket, de fõleg a – rendszerváltás óta egyre gyakoribb – sírlopások és vandál rombolások nem kegyelmeznek ezeknek a gyönyörû mûalkotásoknak. Sírszobrok letört maradványai jelzik a hiányt. Bár a temetõt ma már kulcsra zárják, a sírok õrzése és védelme egyelõre mégis megoldatlan.

Pedig a lõcsei temetõben is megjelent a Késmárkon oly aktív Messerschmitt- Stiftung, de itt csak egyes sírokat hoznak rendbe, fõleg amelyeket németnek ítélnek. Így fordulhat elõ, hogy amíg például az egyik neves lõcsei polgárdinasztia, a Probstnerek sírja gyönyörûen helyre van állítva, addig a magyar evangélikus egyháztörténetben nagy szerepet játszó, nevét is magyarosító másik – ugyancsak lõcsei – családé, a Zsedényieké (Pfannschmidteké) omlik-romlik.

Az evangélikus gyülekezet megteszi, ami saját erejébõl telik, de nincs elegendõ anyagi forrása a temetõ õrzésére, a sírok teljes körû gondozására. A gyülekezet tagjai a temetõ történeti és mûvészeti értékének tudatosítása végett a szép temetõkápolnában jó idõben áhítatot tartanak, majd felkeresik az itt nyugvó nagy személyiségeket, akik Lõcse és a Szepesség fontos szereplõi voltak, és megemlékeznek róluk.

Jó lenne átgondolni és felmérni, hogy esetleg szervezhetõ-e külsõ, magyarországi segítség, amely hozzájárulna e nagy értékû, egyházi múltunk és nemzeti önbecsülésünk szempontjából fontos temetõ további romlásának megállításához, a sírok gondos ápolásához. Elsõként talán fontos lenne egy, a késmárkihoz hasonló, gondosan összeállított temetõdokumentáció, temetõkönyv kiadása.

Jó lenne, ha a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselõi is érdeklõdnének, meglátogatnák a temetõt. Egyházunk talán vállalhatná a Zsedényi- Pfannschmidt-sír rendbehozását! Hiszen itt nyugszik például Zsedényi Ede egyetemes felügyelõ, aki hatalmas alapítvánnyal segítette annak idején az egyházat, de ebbõl a családból került ki Pfannschmidt Keresztély is, aki lõcsei lelkészként az elsõ tiszakerületi szuperintendens volt. Figyelemfelkeltéssel, öszszefogással talán még lehetne valamit tenni a lõcsei temetõ megõrzéséért, bár már a huszonnegyedik órában vagyunk.

Czenthe Miklós