Élő víz

Október közepén jelent meg cikkem az Evangélikus Életben Érted, amit olvasol? címmel. A cikk szándékosan provokatív (a szerkesztõség minõsítése) volt: szóra szerettem volna bírni olvasóimat. Bár nagyon örülök a beérkezett értékes hozzászólásoknak, és voltak olyanok is, akik szóban kerestek meg néhány mondatos észrevételükkel, kissé csalódott vagyok, mert több hozzászólóra számítottam.

Amikor valaki arra hívta fel a figyelmemet, hogy egy ilyen cikket nem az Evangélikus Életben kellett volna megjelentetnem, elgondolkodtam, és beláttam, hogy igaza van, bár szerintem nem az általa említett szakmai újság lenne az igazán megfelelõ, hanem egy internetes fórum. Azoknak a kedves olvasóknak a kedvéért, akik nem használják az internetet, el szeretném mondani, hogy mirõl is van szó.

Képzeljünk el sok (elvileg végtelen sok) wittenbergi templomkaput, amelyek bármelyikéhez odamehetünk, és ha üres, akkor rátûzhetjük a magunk „kilencvenöt tételét”, vitaindító vagy témanyitó cikkünket. Az arra járók elolvashatják, és megjegyzéseiket mellétûzhetik ugyanarra a kapura, mint amelyiken maga a cikk található. Mindenki csak ahhoz a kapuhoz megy oda, amelyiknek a témája érdekli, és természetesen végigolvashatja az összes hozzászólást, válaszolhat rájuk, vitázhat velük, visszatérhet a kapuhoz.

Jómagam számítástechnikával foglalkozom, programokat írok, és ha elakadok egy-egy feladat megoldása során, akkor felkereshetek ilyen internetes fórumokat, ahol témanyitóként leírom a problémámat, a fórumot látogató szakemberek pedig elolvassák, és válaszolnak rá. A válaszok jó irányba terelhetik a gondolataimat, de nemegyszer az igazi megoldást is ilyen fórumokon találtam meg.

Az ilyen fórum elõnye az újság hasábjaival szemben mindenképpen az, hogy néhány mondatos hozzászólásokat is közzétehetünk, és nem kell olyan „jól fésült” mondatokban fogalmaznunk, mint egy újság számára. Tehát nem kell „cikket” írnunk, nem olyan idõigényes, és a válaszokra sem kell várni a következõ szám megjelenéséig. Könnyû keresni a témák között szavak és kifejezések alapján, kérhetünk értesítést arról, ha a minket érdeklõ témákhoz új hozzászólás érkezik.

Másrészt viszont egy jól mûködõ fórum mûködtetéséhez szükség van egy moderátorra, aki rendet tart a témák között (például ha többen ugyanazt a témát vetik fel anélkül, hogy tudomásuk lenne egymásról), kiszûri a nem odavaló hozzászólásokat (a számítástechnika területén ritka, de más fórumokon elõfordulnak trágár és sértegetõ hozzászólások). Egy keresztény, evangélikus fórum esetén arról is jó lenne gondoskodni, hogy minden témára rövid idõn belül érkezzék szakmai (szakértõ) hozzászólás is – mint egy lelki elsõsegély-szolgálatnál –, amellyel természetesen nem kell egyetérteni. Sajnos azonban ilyen fórum nem lévén a továbbiakban is az Evangélikus Életre fogok elsõsorban gondolni, ha „wittenbergi templomkapura” lesz szükségem.

Cikkemmel kapcsolatban senki sem vitatta a Biblia pontos megértésének fontosságát, mégis szeretnék visszatérni erre a kérdésre. Az elmúlt hetekben sokan botránkoztak meg azon, hogy klasszikus irodalmi mûvek rövidített, átírt változatait kívánja megjelentetni egy kiadó. Vegyük észre, hogy ez nem újdonság, hanem már régóta folytatott gyakorlat! Ugyanerrõl van szó akkor, amikor színházban, operában az eredeti klasszikus mûvek helyett az adaptációjukat (a mai nyelvhez, ízléshez igazított átköltésüket), bátran mondhatjuk, hogy a hamisított változatukat adják elõ az eredeti szerzõ és cím megjelölésével. Ez a hullám a Bibliát sem kerülte el: bibliai tárgyú musicalek, könnyûzenei alkotások születtek, bulvárízû szenzációkkal adaptálnak filmre bibliai történeteket (például Jézus életébõl), Bibliára hivatkozó sarlatánok tartanak elõadásokat tévében és mûvelõdési házakban.

Látnunk kell, hogy ez törvényszerû! A régi mûvek megközelítésének ugyanis két útja van: vagy megtanuljuk, és megtanítunk másokat is arra, hogy az eredeti üzenetet megtaláljuk és megértsük, vagy „zanzásítjuk”, adaptáljuk a mûveket a mai kor ízléséhez és a mûveltség jelenlegi színvonalához. Az elsõ út fáradságosabb, és azzal a „veszéllyel” jár, hogy valóban az eredeti üzenethez jutunk el. A második olcsóbb, és olyan üzenetet közvetít, amely megfelel a mai hatalmasságok, a globalizáció, a piacgazdaság – és így tovább – követelményeinek.

Egyházunk gyakorlata szerint a fiatalok elsõ Bibliájukat nagyjából tizenkét évesen (konfirmációjukkor) kapják, de arra nézve, hogy mit kezdjenek ezzel a könyvvel, kevés eligazítást nyújtunk nekik; ezt tapasztalatból tudom. Azt hisszük, hogy ha adunk mellé egy Útmutatót (ugyancsak használati utasítás nélkül), akkor mindent megtettünk. Ne hagyjuk magukra õket ebben a kényes korban! Tanítsuk õket, hogy az eredetit ismerjék meg, ne pedig egy adaptációt!

Idõsebb Pintér Károly számon kéri rajtam – jogosan –, hogy nem írtam meg azt, hogy Isten konkrét üzenete miként jut el hozzám, döntéseimben mi módon érvényesül Isten akarata. Nos, úgy, hogy olvasom a Bibliát, elmélkedem az igéken, és cselekedeteimben, döntéseimben a lelkiismeretemre hallgatok. Természetesen ezeknek idõben nem kell egybeesniük. Azt, hogy ezt helyesen teszem, arra alapozom, amit még hittanórán tanultam: Isten három formában nyilatkoztatja (nyilatkoztatta) ki magát. Az egyik az igei kinyilatkoztatás (a Szentírás, amelyet újabban már csak a kinyilatkoztatásról való bizonyságtételként említ egy káté), a másik a történeti kinyilatkoztatás (Jézus Krisztus), a harmadik pedig az emberek lelkiismerete.

Pintér Károly is írja hozzászólásában: „Hinnem kell, hogyha olvasom az Isten igéjét – s erre én kiemelten hangsúlyt tennék –, akkor a Szentlélek az igén keresztül megváltoztatja, megújítja gondolkodásomat. Így is fogalmazhatnám: átjárja gondolataimat az Isten igéje.” Egy vallásos tárgyú könyvben olvastam valamit, ami ehhez nagyon hasonlít: a Szentírás olvasása kondicionálja, karbantartja a lelkiismeretünket, hogy abban valóban Isten nyilatkoztathassa ki magát. Elnézést kérek azért, hogy a pontos helyet megjelölni nem tudom, de hiszem, hogy ha olvasom a Bibliát, imádkozom, Isten igéjével és értékes egyházi zenemûvekkel foglalkozom, akkor lelkiismeretem alkalmas lesz arra, hogy abban Isten Szentlelke nyilatkoztassa ki magát.

Írtam az ige nem méltó használatáról. Meg kell említenem, hogy a Biblia éve 2008 elnevezésû programsorozat plakátja hívta fel erre a figyelmemet, és az indított el azon az úton, amelybõl végül a cikk született. A plakáton látható felirat ugyanis – „Boldog, aki olvassa” – önkényesen kiragadott és így hamis üzenetet hordozó részlet az igébõl, amely eredetileg így hangzott (Jel 1,3, protestáns új fordítás): „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idõ közel van.” Katolikus fordítás szerint: „Boldog, aki olvassa és aki hallgatja ezeket a prófétai szavakat, és meg is tartja, ami bennük meg van írva, mert az idõ közel van.” Közismert, hogy a plakát, a reklám gyakran a félrevezetés és a becsapás eszköze, éppen ezért az egyházaknak óvatosan kellene bánniuk vele!

Herényi István