Élő víz

A B I B L I A É V E

A Szentírás utolsó könyve a reménység hangján szólal meg. János apostol azt mondja el benne az üldöztetéseket és sokféle kísértést szenvedõ híveknek, „aminek hamarosan meg kell történnie”.

Különleges jellegzetessége, hogy tulajdonképpen „újraírja” az Ószövetség számtalan örök érvényû gondolatát, felhasználva azokat a prófétai és költõi képeket, amelyek akkor már évszázadok óta eleven kincsei voltak a zsidóságnak. Utalásaival felidézi többek között a nagy próféták elhívását, Bálám történetét, Illés küzdelmét Jezábel ellen, az egyiptomi csapásokat, de különösen is Dániel látomásait. Mivel nyelvezetében hasonlít több kortárs zsidó apokaliptikus irathoz, ez az elnevezés maradt rajta: „Apokalipszis”, amely görögül a kijelentést, kinyilatkoztatást, a titok leleplezését jelenti.

Ugyanakkor – a közvélekedéssel ellentétben – János jelenései elsõsorban nem a világvégérõl szóló jóslatok. Tévedtek, és ma is tévúton járnak azok a keresztény írásmagyarázók, akik arra törekednek, hogy a Jelenések könyve utalásaiban felfedezzék azokat a „kulcsokat”, amelyek segítségével koruk világtörténelmi eseményei elhelyezhetõk a végítélet felé mutató hatalmas idõszalagon. János jelenései sokkal inkább prófétai könyvnek tekintendõ: ahogyan a próféták igehirdetéseinek, János szavainak is egyszerre van a múlt tapasztalataiból fakadó, a jelenben eligazító és a jövõbeli eseményeket elõre értelmezõ jellemvonásuk. Ha megfigyeljük, az apokalipszis eseményei egyszerre zajlanak az „örök jelenben” és Isten mennyei trónusa elõtt.

„A nagy, kerek elbeszélés”

A Biblia elsõ könyve azzal kezdõdik, hogy a bûnbe esett ember elrejtõzik Isten elõl, aki szellõs alkonyatkor az éden kertjében sétál. Isten fájdalmas „Hol vagy?” kérdése Ádámhoz mintha az egész Isten– ember kapcsolat szimbolikus megfogalmazása lenne. Tulajdonképpen mind az Ó-, mind az Újszövetség e kapcsolat magaslatairól és hullámvölgyeirõl szól. Isten nem várta meg az elrejtõzõ ember válaszát a hívására, mert az ember nem volt képes felelni. Inkább õ maga jött közel az emberhez Jézus Krisztusban – egy idõre –, majd jön el újra, immár végérvényesen, az idõk végén.

A Biblia kánonjának ihletett összeállítását dicséri, és egyáltalán nem tekinthetjük véletlennek, hogy a Szentírás utolsó könyve ezzel a reményteljes szózattal zárul: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és õ velük fog lakni, õk pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükrõl, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsõk elmúltak.” (21,3)

„A jövõ azoké, akik a következõ nemzedéknek okot adnak a reménységre.” (Pierre Teilhard de Chardin)

„Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idõ közel van.” (Jel 1,3)