Napról napra

Vasárnap

Jövevény vagyok a földön. Zsolt 119,19 (Mt 8,20; Lk 2,/22–24/25–38/39–40/; 1Jn 1,1–4; Zsolt 2) Talán a hely, ahol vagyunk, nem a mi hazánk. Olykor saját, megszokott környezetünkben is idegennek érezzük magunkat. Isten felismerésében a mulandó világ törekvései, gondolkodásmódja tesznek hazátlanná. Jézus nem azt mondja: érezd magad otthon, hanem azt, hogy ez életünk velejárója. Minél inkább hozzá tartozunk, annál kevésbé vagyunk elemei ennek a világnak. Idegenségünk válik jellé. Hozzátartozásunk üzenetté.

Hétfo

Megjelent az Isten üdvözítõ kegyelme minden embernek. Tit 2,11 (Jer 33,11a; 1Jn 4,11–16a; Lk 2,25–35) A „minden embernek” félelmetes sokaságot vonultat fel, személytelen tömeget. Embereket a villamoson, az utcákon, a vásárlókat a piacon, a tévében megjelenõ tüntetõket, az éhezõ százakat, a parlamentet, a templomi népet. Én nem vagyok közöttük. Szeretném, ha nekem jelenne meg Isten üdvözítõ kegyelme. De Isten odaállít valamelyik tömegbe. Nem csak nekem, nekik is megjelent, az övék is, nem sajátíthatom ki. Így válok, az élmény miatt, az õ részükké. Egyformán bûnösként láthatjuk: megjelent.

Kedd

Õ, az Úr, a mi Istenünk, az egész földnek szólnak döntései. Zsolt 105,7 (1Thessz 4,6; Zsid 1,/5–6/7–14; Lk 2,36–40) Hány és hány elrejtett titka van a világnak! Alig ismerek belõle valamennyit, és az életem kevés arra, hogy bejárjam az összeset. Az, hogy Isten döntései az egészet átfogják, nekem is helyet teremt a mindenségben. Nem azzal leszek emberré, hogy számítanék valamit is a világ sorsában, hanem azzal, hogy Isten döntései helyet teremtenek az én életemnek is. Így válok a világ cselekvõ részévé, ezért számít az életem a mindenség összefüggésében is. Bátran állok a csillagok alatt.

Szerda

Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az õ nevében. Jn 1,12 (Józs 24,15; Lk 12,35–40; Róm 8,31b–39; Lk 2,41–52) Ezen a héten gyakran elõkerül az idegenség, az otthontalanság. A karácsonyi történet minden formája hirdeti, hogy Jézus vállalta az otthontalanságot értünk. Azok, akik befogadták, különös élményként élték át azt, hogy õk lettek teljessé, boldoggá, kiváltságossá. Így volt ez régen. Így van ez ma is.

Csütörtök

Krisztus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” Jn 14,6 (Zsolt 119,14; Lk 4,16–21; Jak 4,13–15; Zsolt 104) A 2009. év a konfirmációs igémmel indul. Ma újra kell konfirmálódnom: Jézus az út az Atyához. Õ a valódi valóság, õ az élet – itt a pergõ idõben és egykor odaát az örökkévalóságban.

Péntek

Nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelõdésre. 1Thessz 4,7 (Dán 12,10a; Józs 24,1–2a.13–18.25–26; Lk 3,1–6) Örök vágyunk a szentté létel. Örök terhünk tisztátalanságunk. Örök igyekvésünk, hogy megtisztuljunk. Jézus egészen közel ment a tisztátalanokhoz. Nem törõdött a tiszták fanyalgásával, nem törõdött semmiféle szabállyal, amely ezt tiltotta. Tudta, hogy egyvalami menthet meg minket, tisztátalanokat. Az, hogy õ megérinti életünket.

Szombat

Jézus mondja: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak.” Lk 12,4 (2Sám 22,3; 2Móz 2,1–10; Lk 3,7–14) Át lehet tenni a félelmet lelki síkra? Amikor összeszorul a szívem a rettegéstõl, fel lehet ezt oldani bátorító lelki igékkel? Aligha. A félelem ösztönös. Számtalan tapasztalat szól mégis arról, hogy emberek legyõzték félelmüket azzal a tudattal, hogy Isten vigyáz rájuk, akármi történjék is. Ehhez azonban hétköznapi barátságban kell lennünk az örökkévalósággal.

Koczor Tamás