Kultúrkörök

Erõs vá­rak

Akár­csak az em­ber, a te­le­pü­lé­sek is szü­let­nek, majd el­pusz­tul­nak, és ha sor­suk ked­ve­zõ­en ala­kul, fel­tá­mad­nak. Gon­dol­junk csak az osz­mán hó­dí­tás so­rán el­nép­te­le­ne­dett, majd új­ra be­né­pe­sü­lõ al­föl­di fal­vak so­ka­sá­gá­ra. Egyes te­le­pü­lé­sek fé­nye pe­dig meg­ko­pik, ko­ráb­bi sú­lyuk­hoz ké­pest je­len­ték­te­len­né vál­nak.

Így járt a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág több vár­me­gyei szék­he­lye, egy­ko­ri is­pán­sá­gi-me­gyei köz­pont­ból nap­ja­ink­ra cse­kély je­len­tõ­sé­gû, bár tör­té­nel­mi szem­pont­ból fon­tos fa­lucs­ká­vá zsu­go­rod­ván: Zemp­lén, Bács vagy ép­pen Nóg­rád. Elõb­bi­ek rá­adá­sul a Tri­a­non­ban meg­hú­zott ha­tár mö­gé szo­rul­tak, vég­leg el­vesz­ve a ma­gyar­ság szá­má­ra.

Nóg­rád azon­ban da­col az idõ­vel, büsz­ke vá­ra vé­dõ kar­ként óv­ja a te­le­pü­lést. Im­má­ron több mint ezer esz­ten­de­je, hi­szen el­sõ erõ­dí­té­se hon­fog­la­lás ko­ri ere­de­tû. 1138-ban az­tán ki­rá­lyi is­pán­sá­gi szék­hellyé vált, 1199-tõl pe­dig a min­den­ko­ri vá­ci püs­pök bir­to­kol­ta. Ma is ál­ló, nagy alap­te­rü­le­tû, sza­bály­ta­lan alap­raj­zú kõ­vá­ra a ta­tár­já­rást meg­elõ­zõ­en épült. 1450-ben a por­tyá­zó hu­szi­ták­kal szem­ben erõ­sí­tet­ték meg, je­len­tõs bõ­ví­té­sé­re Má­tyás ki­rály ural­ko­dá­sá­nak ide­jén, Bá­tho­ry Mik­lós püs­pök szol­gá­la­tá­nak idõ­sza­ká­ban ke­rült sor. Be­já­ra­tát ket­tõs ka­pu, vas­rács, fel­vo­nó­híd, far­kas­ve­rem véd­te, ágyúi itt, va­la­mint bás­tyá­i­nak lõ­ré­se­in cé­loz­tak az el­len­ség­re.

A tö­rök idõk­ben a fel­vi­dé­ki vég­vár­rend­szer ré­sze­ként je­len­tõs ka­to­nai je­len­tõ­ség­gel bírt. A ha­di­sze­ren­cse rend­sze­res for­dul­tá­val hosszabb-rö­vi­debb ide­ig a há­rom rész­re sza­kadt ál­lam va­la­mennyi or­szág­ré­szét szol­gál­ta, hi­szen hol a Habs­burg ural­ta, kvá­zi ­füg­get­len ki­rá­lyi Ma­gyar­or­szág, hol a tö­rök hû­bé­res, de a ma­gyar szel­le­mi­ség és kul­tú­ra meg­tar­tá­sá­ban fon­tos sze­re­pet ját­szó Er­dé­lyi Fe­je­de­lem­ség, hol a ha­za egy­har­ma­dát sar­co­ló tö­rö­kök csa­pa­tai bir­to­kol­ták. Vál­to­zó urai en­nek el­le­né­re rend­sze­re­sen kar­ban­tar­tot­ták, több­ször bõ­ví­tet­ték.

Pusz­tu­lá­sa 1685-ben kö­vet­ke­zett be, ami­kor – rom­ja­i­ban is lát­vá­nyos – tor­nyá­nak lõ­por­rak­tá­ra egy vil­lám­csa­pás kö­vet­kez­té­ben fel­rob­bant, majd a tö­rö­kök le­rom­bol­ták, és ki­vo­nul­tak fa­lai kö­zül. Ha­dá­sza­ti sze­re­pet ez­után már nem ját­szott.

Fo­lya­ma­tos ré­gé­sze­ti fel­tá­rá­sa­i­nak és re­konst­ruk­ci­ó­já­nak ered­mé­nye­képp a vár­rom nap­ja­ink­ban lát­vá­nyos tu­ris­ta­cél­pont. Egyik em­lék­táb­lá­já­nak üze­ne­te sze­rint az erõ­dít­ményt 1832. jú­li­us 10-én fel­ke­res­te gróf Szé­che­nyi Ist­ván is.

Re­zsa­bek Nán­dor