Keresztutak

Fur­fan­gos mű­vet ve­het kéz­be, aki Ne­mes Ödön és Na­szá­di Krisz­ta Sza­ba­don, öröm­mel, sze­re­tet­tel cí­mű kö­te­tét vá­laszt­ja. A nyolc­va­nas éve­i­ben já­ró je­zsu­i­ta szer­ze­tes és a re­for­má­tus szer­kesz­tő­nő be­szél­ge­té­se­it tar­tal­ma­zó könyv ugyan­is ját­szi könnyed­ség­gel bá­nik el ol­va­só­já­val: mint­ha nem is írott al­ko­tást búj­na, ha­nem csak egy ká­vé­ház sa­rok­asz­ta­lá­nál ül­ve te­jes­ká­vé ka­var­ga­tá­sa köz­ben hall­gat­ná a szom­szé­da­it. Ám a cse­vej­ben nem min­den­na­pi tör­té­net hang­zik el.

Ne­mes Ödön ti­zen­hét éve­sen emig­rált, hogy Ja­pán­ban le­gyen misszi­o­ná­ri­us, és több mint negy­ven­év­nyi kint tar­tóz­ko­dás után tért vissza szü­lő­ha­zá­já­ba, élet­út­ja több kon­ti­nen­sen és szá­mos el­vég­zett fel­ada­ton át ível. Ez utób­bi­ak kö­zé tar­to­zik a ma­gyar­or­szá­gi lel­ki­gon­do­zó-kép­zés be­in­dí­tá­sa. A könyv ko­ráb­ban em­lí­tett ra­fi­né­ri­á­ja nem más, mint hogy a be­szél­ge­tést ész­re­vét­le­nül ve­ze­ti át az ez­zel kap­cso­la­tos ne­héz té­mák­ra. Ho­gyan ad­ha­tunk ér­tel­met egy sú­lyos be­teg­ség­nek? Mi­ként mű­köd­nek a sze­re­tet­kap­cso­la­tok? Ké­pe­sek va­gyunk-e el­fo­gad­ni Is­ten in­gye­nes sze­re­te­tét? Vé­gül az em­ber óha­tat­la­nul azon kap­ja ma­gát, hogy egy­re töb­bet hall­ga­tó­zik, és egy­re rit­káb­ban kor­tyol a te­jes­ká­vé­já­ba…

E so­rok író­ja a könyv má­so­dik ol­va­sá­sa so­rán már gon­do­san be­haj­to­gat­ta azok­nak az ol­da­lak­nak a sar­ka­it, ame­lyek­nek a mon­da­ni­va­ló­ját meg akar­ta em­lí­te­ni aján­ló­já­ban. Az így ki­ala­kult sza­már­fül­ren­ge­teg azon­ban ko­mo­lyan el­tán­to­rí­tot­ta és el­gon­dol­kod­tat­ta, de vé­gül di­lem­má­já­ra is a kö­tet ad­ta a meg­ol­dást. Ha egy fon­tos és ér­té­kes dol­got tű­zünk ki cé­lul, és nem si­ke­rül tö­ké­le­te­sen meg­va­ló­sí­ta­nunk, ak­kor sem val­lunk ku­dar­cot. Ha csak fé­lig si­ke­rül, ak­kor fé­lig is van ér­tel­me. Ezért az élet kér­dé­se­i­re a kö­tet­ben adott vá­la­szok té­tel­sze­rű fel­so­ro­lá­sa he­lyett csu­pán uta­lás ke­rül ide a könyv kin­cses­bá­nya vol­tá­ról. A ti­zen­öt fe­je­zet a szen­ve­dés, a sza­bad­ság, a vágy, a tár­sa­dal­mi fe­le­lős­ség­vál­la­lás, a meg­bo­csá­tás és a ki­hí­vá­sok kér­dé­sei men­tén ha­lad­va egy szol­gá­lat­ban el­töl­tött élet ta­pasz­ta­la­ta­it fog­lal­ja össze.

A köny­vet nyu­god­tan le­het­ne egy má­sik je­zsu­i­ta, Ant­hony de Mello zan­zás­í­tott böl­cses­sé­ge­i­hez mér­ni, gya­kor­lat­ban va­ló hasz­no­sít­ha­tó­sá­ga azon­ban jó­val meg­ha­lad­ja azo­két, és az in­ter­jú­for­ma könnyű­vé te­szi az ol­va­sot­tak el­fo­ga­dá­sát. Vagy az el­uta­sí­tá­su­kat. Per­sze csak hogy a tu­dat­alat­ti­ban mun­kál­va ta­lán egy­szer ép­pen fő­zés köz­ben jöj­je­nek elő vá­la­szok az ak­tu­á­lis prob­lé­mák­ra. Ezért az­tán könnye­dén is ol­vas­ha­tó a Sza­ba­don, öröm­mel, sze­re­tet­tel. Aki csak „fél fül­lel” fut vé­gig a száz­öt­ven ol­da­lon, nagy va­ló­szí­nű­ség­gel úgy­is ne­ki fog áll­ni még egy­szer…

Nagy Ben­ce