Keresztutak

A Bu­da­pest tő­szom­széd­sá­gá­ban fek­vő Szent­end­re or­szá­gos te­kin­tet­ben is fon­tos tu­risz­ti­kai cél­pont. Ez azon­ban ko­ránt­sem és ki­zá­ró­lag a fő­vá­ros kö­zel­sé­gé­nek tu­laj­do­nít­ha­tó. A ha­mi­sí­tat­lan szent­end­rei han­gu­lat­ról a gir­be­gur­ba ut­cács­kák, a fő­képp ba­rokk és copf ar­chi­tek­tú­rá­jú épü­le­tek­kel kö­rül­ölelt te­rek, az ódon si­ká­to­rok és a Du­na-par­ti pa­no­rá­ma gon­dos­ko­dik. Mind­eze­ken át­su­gá­rzik a ró­mai ko­ri örök­ség, a vá­ros haj­dan­volt és je­len­le­gi mű­vé­sze­i­nek te­het­sé­ge és a te­le­pü­lés kül­te­rü­le­tén fek­vő skan­zen ha­tá­sa. S bár a tor­kos­ság bű­nét több szem­pont­ból is cél­sze­rű el­ke­rül­ni, a tu­ris­ták­nak min­den­képp ér­de­mes fel­ke­res­ni­ük a vá­ros íny­csik­lan­do­zó fi­nom­sá­go­kat kí­ná­ló cuk­rász­dá­it.

A szak­rá­lis és et­ni­kai vo­nat­ko­zá­sok­nál azon­ban sok eset­ben meg­áll az egy­sze­ri lá­to­ga­tó tu­do­má­nya. A temp­lom­tor­nyok so­ka­sá­gá­nak lát­vá­nya per­sze el­bű­vö­lő, de a ci­rill be­tűs fel­ira­tok ál­ta­lá­ban meg­old­ha­tat­lan rej­télyt je­len­te­nek. Egy le­tűnt és is­me­ret­len s mai gon­dol­ko­dás­sal saj­ná­la­tos mó­don ért­he­tet­len kor üze­ne­tét.

A fel­ad­vány­nak a „kis Bi­zánc” vagy a „szerb anyács­ka” ki­fe­je­zé­sek le­het­nek a meg­ol­dá­sai. Szent­end­ré­re a 15–17. században több hul­lám­ban ér­kez­tek az egy­ko­ron rác­nak ne­ve­zett, a Bal­ká­non új­ra és új­ra fel­kú­szó osz­mán hor­dák elől me­ne­kü­lő, zö­mük­ben a ke­le­ti, or­to­dox ke­resz­tény­ség­hez tar­to­zó be­te­le­pü­lők. Több­sé­gük­ben te­hát pra­vo­szláv hi­tű szer­bek, de raj­tuk kí­vül jöt­tek al­bá­nok, bol­gá­rok, bos­nyá­kok, dal­má­tok, cin­cá­rok – vagy­is a Bal­ká­non re­kedt ro­má­nok –, va­la­mint ma­ce­dó­nok és gö­rö­gök. A vá­ros ügyes ke­zű ipa­ro­sa­i­nak, szor­gal­mas föld­mű­ve­se­i­nek és szor­gos ke­res­ke­dő­i­nek kö­szön­het­te a fel­vi­rág­zá­sát.

A te­le­pü­lés fény­ko­rá­ban a gö­rög­ke­le­ti ke­resz­té­nyek hét temp­lo­mot is fenn­tar­tot­tak. Több­sé­gük elő­ször fa­temp­lom­ként épült, majd kő­temp­lom­ként új­já­épít­ve ne­vü­ket az egy­ko­ri szer­bi­ai te­le­pü­lé­sek után kapták. Ma­gu­kat a gyü­le­ke­ze­te­ket az egyes fa­lu­kö­zös­sé­gek kü­lön-kü­lön szer­vez­ték meg. Így igen ki­ter­jedt és sok­ré­tű val­lá­si élet folyt.

A pra­vo­szlá­vok mel­lett a dal­má­tok a kö­zép­ko­ri ere­de­tű ka­to­li­kus temp­lom­ban mi­séz­tek, de a ró­mai ka­to­li­ku­sok kö­zött vol­tak ma­gya­rok és be­te­le­pí­tett, egy­sé­ge­sen sváb­nak ne­ve­zett né­me­tek is. Igen kis szám­ban gö­rög ka­to­li­ku­sok is él­tek itt.

A evan­gé­li­kus hí­vek leg­el­ső cso­port­ját az ugyan­csak a Habs­burg-po­li­ti­ka ré­vén ide­ke­rült szlo­vá­kok je­len­tet­ték, a je­len­le­gi kö­zös­ség múlt­ja pe­dig a 20. szá­zad kö­ze­pé­re ve­zet­he­tő vissza. A re­for­má­tu­sok már 1566-ban gyü­le­ke­zet ala­pí­tot­tak. A te­le­pü­lé­sen a zsi­dó kö­zös­ség­nek is meg­volt a ma­ga he­lye és sze­re­pe, ima­há­zuk is mű­kö­dött. Nap­ja­ink­ban a bap­tis­ta fe­le­ke­zet van még je­len az öku­me­ni­kus szem­lé­let­tel sű­rűn át­ita­tott Du­na-par­ti vá­ros­ban.

Az or­to­dox temp­lo­mok kö­zül az­tán az 1750-ben eme­let copf­stí­lű Csip­ro­vacs­ka ké­sőbb ka­to­li­kus kéz­be ke­rült, az 1746-os épí­té­sű ba­rokk Op­o­vacs­ka pedig 1913-tól a re­for­má­tu­sok­nak szol­gált. A leg­fes­tő­ibb a fő­té­ren ál­ló, 1752-ben Mayer­hof­fer And­rás ál­tal ba­rokk stí­lus­ban emelt, ro­ko­kó ele­mek­kel dí­szí­tett Blag­ovesz­tensz­ka. A je­len­le­gi szerb fő­vá­ros­ból, az egy­ko­ri Nán­dor­fe­hér­vár­ból el­szár­ma­zot­tak 1756 és 1764 kö­zött emel­ték a Belg­rád-temp­lo­mot, mely a gö­rög­ke­le­ti püs­pö­ki szé­kes­egy­ház. A ro­ko­kó és copf ele­mek­kel ta­golt ba­rokk Po­zsa­re­vacs­ka 1759–63-ban, az ugyan­csak copf rész­le­te­ket rej­tő ba­rokk stí­lu­sú Pre­ob­ra­zsensz­ka-temp­lom 1741 és 1746 kö­zött épült.

Re­zsa­bek Nán­dor