Keresztutak

Mi­u­tán a re­for­má­tus püs­pö­ki hi­va­tal né­hány hó­na­pon be­lül Veszp­rém­ből Pá­pá­ra köl­tö­zik, Győr ma­rad az egyet­len du­nán­tú­li vá­ros, amely két felekezetnek is püs­pö­ki szék­he­lye. (Deb­re­cen van még ha­son­ló hely­zet­ben az or­szág túl­só vé­gén.) Sőt ha a kö­ze­li pan­non­hal­mi apát­ság­ban szol­gá­ló püs­pö­köt is ideszá­mít­juk, ak­kor vi­dé­ken – sta­tisz­ti­ka­i­lag ki­fe­jez­ve – ha­zánk­nak eb­ben a tér­ségé­ben a leg­ma­ga­sabb az egy­ség­nyi te­rü­let­re eső püs­pö­kök szá­ma.

A fő­pász­to­rok mel­lett – né­ha lát­ha­tat­la­nul – püs­pö­ki tit­ká­rok is szol­gál­nak, akik fe­le­ke­zet­re va­ló te­kin­tet nél­kül nem dip­lo­má­ci­ai szin­ten van­nak kap­cso­lat­ban egy­más­sal. Már leg­alább fél éve, hogy egy ta­lál­ko­zás al­kal­má­val meg­be­szél­tük Bo­dó Zol­tán kol­lé­gám­mal – dr. Pá­pai La­jos győ­ri ró­mai ka­to­li­kus me­gyés püs­pök sze­mé­lyi tit­ká­rá­val –, hogy nem­csak te­le­fo­non ér­te­ke­zünk, vagy pro­to­koll­al­kal­mak­kor ta­lál­ko­zunk, ha­nem leg­alább egy­szer a hi­va­tal­ban sze­mé­lye­sen is meg­lá­to­gat­juk egy­mást.

Az idei öku­me­ni­kus ima­hét le­he­tő­sé­get adott ar­ra, hogy az el­ső lé­pést meg­te­gyük. Evan­gé­li­kus püs­pö­ki tit­kár­ként a szer­dai na­pon így ju­tot­tam el nem hi­va­ta­los ba­rá­ti – vagy sok­kal in­kább test­vé­ri – lá­to­ga­tás­ra a kö­ze­li Káp­ta­lan­domb­ra, a püs­pök­vár­ba.

Ven­dég­lá­tóm a por­tán várt, majd be­mu­tat­ta hi­va­ta­lát, és egy kéz­fo­gás ere­jé­ig a me­gyés püs­pök is fo­ga­dott. Egy fris­sí­tő után az épü­let meg­te­kin­té­se kö­vet­ke­zett. Ve­ze­tőm­től meg­tud­tam, hogy a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház­ban min­den püs­pö­ki hi­va­tal olyan jog- és fel­adat­kör­rel bír, mint ná­lunk az Or­szá­gos Iro­da. Győr­ben negy­ven­há­rom mun­ka­társ dol­go­zik egy olyan épü­let­ben, amely a kü­lön­bö­ző mun­ka­ágak iro­dái mel­lett he­lyet ad kegy­szer- és köny­ves­bolt­nak, os­tya­sü­tő üzem­nek, az egy­ház­me­gyei új­ság ­szer­kesz­tő­ségé­nek, de még kony­há­nak is. Sé­tánk so­rán meg­is­mer­het­tem a hi­va­tal leg­fon­to­sabb mun­ka­tár­sa­it, pél­dá­ul dr. Bó­na Lász­ló püs­pö­ki hely­nö­köt (a püs­pök he­lyet­te­sét), aki el­mon­dá­sa sze­rint – ki­sebb-na­gyobb ­sza­bad­sá­gok­kal meg­sza­kít­va – öt­ven­négy éve dol­go­zik itt. Mo­so­lyog­va em­lí­tet­te, hogy ter­mé­sze­te­sen eze­ket a bi­zo­nyos ­sza­bad­sá­go­kat nem ön­szán­tá­ból vette ki: a párt­ál­la­mi idők­ben ve­tet­ték ki ve­le, és olyan kegy­he­lye­ken kel­lett bent­la­kás­sal „le­töl­te­nie” őket, mint pél­dá­ul Má­ria­noszt­ra…

A püs­pök­vár zeg­zu­gos fo­lyo­só­it, szo­bá­it, sza­lon­ja­it, ter­me­it, ká­pol­ná­ját, könyv­tá­rát jár­va be­pil­lant­hat­tam még a kon­di­te­rem­be is. De meg­áll­hat­tam a pin­ce be­já­ra­ta előtt olyan szent he­lyen is, ahol Apor Vil­mos már­tír püs­pö­köt egy szov­jet ka­to­na pisz­toly­lö­vé­se 1945-ben ha­lá­lo­san meg­se­be­sí­tet­te, va­la­mint be­le­ül­het­tem ab­ba a szék­be, ame­lyen II. Já­nos Pál pá­pa ült 1996-ban, győ­ri mi­sé­je al­kal­má­val. Kü­lön aján­dék volt ven­dég­lá­tóm­tól, hogy fel­kí­sért a püs­pök­vár tor­nyá­ba is, ahon­nan gyö­nyö­rű ki­lá­tás nyí­lik a vá­ros­ra.

Ami­kor a püs­pö­ki tit­kár na­pi prog­ram­já­ról volt szó, Bo­dó Zol­tán el­mond­ta, hogy a na­pi pa­pi te­en­dői, majd reg­ge­li után a hi­va­ta­li mun­ka min­den­nap meg­be­szé­lés­sel és kö­zös pos­ta­bon­tás­sal kez­dő­dik, me­lyen a püs­pö­kön, a tit­ká­ron és az iro­da­igaz­ga­tón kí­vül a mun­ka­ágak ve­ze­tői – ok­ta­tás, épí­tés­ügy, gaz­da­sá­gi ve­ze­tő – is részt vesz­nek.

Vé­gül az­zal bú­csúz­tunk, hogy ha­ma­ro­san én is ven­dé­gül lát­ha­tom kol­lé­gá­mat. Ta­lán va­la­mi­kor pün­kösd után ke­rí­tünk rá al­kal­mat, jel­ké­pez­ve azt, hogy nem­csak a hi­va­ta­los öku­me­nét akar­juk meg­él­ni, ha­nem a Lé­lek egye­sí­tő cso­dá­ját is.

Me­nyes Gyu­la