Élő víz

„Va­ló­szí­nű­leg nincs Is­ten. Ne ag­gódj töb­bé, és él­vezd az éle­ted!” – szól a Lon­don­ból vi­lág kö­rü­li út­ra in­dult fi­gye­lem­fel­kel­tő rek­lám, amely már Spa­nyol­or­szá­got is meg­hó­dí­tot­ta. Mi­ként két hét­tel ez­előtt az Evan­gé­li­kus Élet is hírt adott ró­la, a bu­szok ol­da­lán vi­rí­tó szlo­gen ál­lí­tó­lag vá­lasz a 2008 jú­ni­u­sá­ban – szin­tén bu­szo­kon meg­je­lent – ke­resz­tény rek­lám­ra.

Az, hogy Is­ten nem lé­te­zik, csak ak­kor meg­nyug­ta­tó, ha mo­gor­va, szi­go­rú atya­ként te­kin­tünk rá, aki szem­öl­dök­rán­col­va jegy­ze­te­li min­den bot­lá­sun­kat, hogy az­tán jól be­ol­vas­son, ha fel­dob­tuk a ba­kan­csot. Pon­toz­za, hogy mi­kor érez­tük egy ki­csit is jól ma­gun­kat, fe­led­kez­tünk meg a na­pi ön­sa­nyar­ga­tás­ról, és mi­kor nem te­kin­tet­tünk föl­di éle­tünk­re úgy, mint szen­ve­dés­re a si­ra­lom­völgy­ben. Ilyen is­ten­kép­pel a fe­jem­ben én is meg­nyu­god­nék egy ki­csit, ha ar­ról győz­köd­né­nek, hogy ez a szi­go­rú, vas­ka­la­pos alak még­sem lé­te­zik.

Sze­ren­csénk­re azon­ban Is­ten ma­ga a sze­re­tet. A sze­re­tet pe­dig nem igaz­sá­gos, ha­nem rész­re­haj­ló, még­pe­dig a ja­vunk­ra. Ami­nek örül­he­tünk, mert ha Is­ten csak igaz­sá­gos len­ne, ak­kor va­ló­ban baj­ban len­nénk. Is­ten a sze­re­tet, hisz sze­re­tet­kö­zös­ség­ben lé­te­zik: Atya, Fiú, Szent­lé­lek ké­pé­ben. Min­ket is sze­re­tet­ből, nem pe­dig szük­ség­ből te­rem­tett, sze­re­tet­ből küld­te el hoz­zánk egy­szü­lött Fi­át. Ezek után nyu­god­tan fel­té­te­lez­het­jük, hogy sze­re­tet­ből nem fog po­kol­ra kül­de­ni. Az ijeszt­ge­tős kam­pánnyal te­hát alig­ha me­gyünk sok­ra, hisz az evan­gé­li­um is öröm­hír, nem pe­dig rém­hír.

Aki pe­dig az öröm­hírt hir­de­ti, az nyil­ván örül, él­ve­zi az éle­tet, de csak ha va­ló­ban el­hi­szi, hogy az öröm­hír va­ló­ban az, ami: öröm­re okot adó do­log. Ez pe­dig már hit kér­dé­se. Még­pe­dig olyan mély hit, olyan fo­kú sze­re­tet, amely (saj­nos) csak ke­ve­sek­nek ada­tik meg. Akár a sze­re­lem. Sze­re­lem­ből pe­dig nem nyűg a má­sik ked­vét ke­res­ni, ha­nem ma­gá­tól ér­te­tő­dő, ter­mé­sze­tes do­log, az öröm for­rá­sa.

Sze­re­lem­ből le­mon­da­ni va­la­mi­ről vagy meg­ten­ni va­la­mit tel­je­sen más, mint félsz­ből, avagy pusz­ta meg­győ­ző­dés­ből. Akik­nek még nincs iga­zi hi­tük, akik még nem sze­re­lem­mel sze­re­tik Is­tent, azok­nak min­dig meg­ma­rad egy csi­pet­nyi bi­zony­ta­lan­ság, egy csi­pet­nyi félsz, amíg a vas­ka­la­pos, szi­go­rú atya ké­pét el­fe­led­he­tik.

Pu­chard Ba­lázs