Evangélikusok

A Ge­ni­us Apá­czai-dip­lo­ma Díj arany fo­ko­za­tát ve­het­te át a magyar kultúra ünnepén Bu­da­pes­ten dr. Ceg­lé­di­né Nagy Er­zsé­bet. A győ­ri Pé­ter­fy Sán­dor Evan­gé­li­kus Ok­ta­tá­si Köz­pont igaz­ga­tó­he­lyet­te­se „sze­re­tet­tel­jes ne­ve­lői, ered­mé­nyes ok­ta­tói mun­ká­já­ért” kap­ta az el­is­me­rést.

„A mi éle­tünk nem az ün­nep­lés­ről, a ki­tün­te­tés­ről, ha­nem az áll­ha­ta­tos, min­den­na­pi szol­gá­lat­ról szól. Az ok­ta­tás­ról, a ne­ve­lés­ről, amely nem ér vé­get az utol­só óra után, a ki­csen­ge­tés­sel. Leg­több­ször ott­hon is – oly­kor ké­ső es­tig – foly­ta­tó­dik a fel­ké­szü­lés­sel, a dol­go­zat­ja­ví­tás­sal” – em­lí­tet­te ér­dek­lő­dé­sünk­re a ki­tün­te­tett, majd – mint­egy éle­tét, mun­ká­ját ve­zér­lő irány­tű­ként – Rat­kó Jó­zsef köl­tő egyik ver­sét idéz­te: „Úgy él­ni, mint a fák, igen. / Mun­ká­ban szün­te­len. / Ter­mést ne­vel­ni, bár­mi­lyen ki­csit, / óv­ni, míg meg­íze­se­dik.”

Dr. Ceg­lé­di­né Nagy Er­zsé­bet sze­rint ezt a mun­kát min­den más­nál na­gyobb erő­vel, ener­gi­á­val se­gí­ti a ta­nít­vá­nyok és a kol­lé­gák sze­re­te­te. Az előb­bi­re – sok más mel­lett – al­kal­mi pél­da az a na­pok­ban ka­pott nyu­szis rajz, ame­lyet egyik kis di­ák­ja ked­ves gra­tu­lá­ci­ó­val írt kör­be. Az utób­bit pe­dig az a több mint öt­ven­ol­da­las pá­lyá­za­ti anyag hi­te­le­sí­ti, ame­lyet az is­ko­la igaz­ga­tó­ja, Hall­ga­tó­né Haj­nal Ju­dit és pé­ter­fys ne­ve­lő­tár­sai he­te­ken ke­resz­tül gond­dal és ti­tok­ban ál­lí­tot­tak össze a ran­gos szak­mai el­is­me­rés meg­pá­lyá­zá­sá­hoz.

Így töb­bek kö­zött eb­ből a do­ku­men­tum­ból meg­tud­hat­ta a dí­jat oda­íté­lő ku­ra­tó­ri­um, hogy dr. Ceg­lé­di­né Nagy Er­zsé­bet ala­pí­tó tag­ként, hit­tel és lel­ke­se­dés­sel vál­lal­ta a szol­gá­la­tot ti­zen­hat év­vel ez­előtt az ak­kor új­ra­in­du­ló evan­gé­li­kus is­ko­lá­ban. Mun­ká­ját az­óta is a „ma­gas szin­tű hi­va­tás­tu­dat és el­kö­te­le­zett­ség mel­lett a kre­a­ti­vi­tás, az új irán­ti lel­ke­se­dés, a gyer­me­kek irán­ti sze­re­tet és tisz­te­let jel­lem­zi”. Mi­ként az is ki­de­rült az aján­lás­ból, hogy „Er­zsi­ke sze­mé­lye élő bi­zo­nyí­ték ar­ra, hogy a tu­dás él­mény nél­kül hasz­nál­ha­tat­lan, és a kö­zös­ség, a jó­kedv el­en­ged­he­tet­len ve­le­já­ró­ja, sőt se­gí­tő­je a ta­nu­lás­nak”. Így az­tán nem vé­let­len, hogy a ta­ní­tók Kos­suth-dí­ja­ként em­le­ge­tett ki­tün­te­tést – az Apá­czai Cse­re Já­nos port­ré­ját meg­örö­kí­tő pla­kett mel­lé ka­pott ok­le­vél ta­nú­sá­ga sze­rint – több év­ti­ze­des pél­da­ér­té­kű pe­da­gó­gi­ai szol­gá­la­tá­val, újí­tó kez­de­mé­nye­zé­se­i­vel vív­ta ki ma­gá­nak.

Mun­ká­já­ra na­gyon iga­zak Itt­zés Já­nos el­nök-püs­pök aján­ló sza­vai: „Bí­zom ab­ban, hogy pe­da­gó­gu­sa­ink mun­ká­ju­kat – éle­tük pél­dá­já­val hi­te­le­sít­ve – az­zal a hit­be­li és er­köl­csi több­let­tel vég­zik, ame­lyik min­dig túl­mu­tat az ép­pen idő­sze­rű tan­anya­gon. A gond­ja­ink­ra bí­zott if­jú nem­ze­dék így nem­csak test­ben, tu­dás­ban, ha­nem lé­lek­ben is, Is­ten és em­ber előt­ti ked­ves­ség­ben is nö­vek­szik.”

Gülch Csa­ba