Keresztutak

A ze­ne szó­ra­koz­tas­son, ta­nít­son, és hir­des­se Is­ten di­cső­sé­gét – val­lot­ta a le­gen­dás af­ro­a­me­ri­kai dzsessz­mu­zsi­kus, Ed­ward Ken­ne­dy „Du­ke” El­ling­ton. Ezt a há­rom „kö­ve­tel­ményt” öt­vöz­te a Menny­or­szág a night-club­ban – a dzsessz spi­ri­tu­á­lis gyö­ke­rei cí­mű rend­ha­gyó est is, mely­nek kö­zön­sé­ge egy­szer­re él­vez­het­te a fan­tasz­ti­kus dal­la­mo­kat, gaz­da­god­ha­tott új is­me­re­tek­kel, és le­he­tett ré­sze­se az is­ten­di­cső­í­tés­nek.

Wil­li­am Ed­gar pres­bi­te­ri­á­nus teo­ló­gi­ai pro­fesszor és zon­go­ris­ta, Ruth Na­o­mi Floyd éne­kes-ze­ne­szer­ző és Adaryll Jor­dan bap­tis­ta lel­ki­pász­tor, sza­xo­fo­nos az Evan­gé­li­u­mi Fó­rum és a Ke­resz­tyén Ve­ze­tők és Üz­let­em­be­rek Tár­sa­sá­ga (Ke­ve Tár­sa­ság) meg­hí­vá­sá­ra, a ja­nu­ár 23. és feb­ru­ár 2. kö­zöt­ti tur­né­ja ke­re­té­ben ér­ke­zett Bu­da­pest­re, hogy Bir­min­gham, Camb­ridge, Shef­field, Lon­don, Bel­fast és Dub­lin után – az utol­só, a prá­gai fel­lé­pést meg­elő­ző­en – ja­nu­ár 30-án a ke­len­föl­di misszi­ós köz­pont­ban kon­cer­tez­zen.

A dzsesszt a szen­ve­dés és a re­mény, a bá­nat és az öröm ket­tős­sé­ge jel­lem­zi. Hogy mi­ért vált ilyen­né, ar­ról Ed­gar pro­fesszor be­szélt. A részt­ve­vők meg­is­mer­ked­het­tek az Af­ri­ká­ból Észak-Ame­ri­ká­ba hur­colt rab­szol­gák élet­kö­rül­mé­nye­i­vel, szem­be­sül­het­tek az­zal, hogy a ke­resz­tény­ség fel­vé­te­lé­vel a rab­szol­gák sa­ját el­nyo­mó­ik hi­tét tet­ték a ma­gu­ké­vá, és ma­gya­rá­za­tot kap­hat­tak ar­ra, mi­ért til­tot­ták ezt egyéb­ként ne­kik „fe­hér gaz­dá­ik” (tud­ni­il­lik ak­kor test­vé­re­ik­nek kel­lett vol­na te­kin­te­ni­ük őket…). „Meg­fejt­het­ték” né­hány me­ta­fo­ra je­len­té­sét is (pél­dá­ul a da­lok­ban a Ká­na­án ki­fe­je­zés egy­szer­re utalt a menny­or­szág­ra és Ka­na­dá­ra) – és köz­ben per­sze hát­bor­zon­ga­tó-lúd­bő­röz­te­tő dzsessz­da­ra­bo­kat hall­gat­hat­tak.

V. J.