Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2009 - 07 - Szé­kács Jó­zsef lel­ki ha­gya­té­ká­ból

Evangélikusok

Szé­kács Jó­zsef lel­ki ha­gya­té­ká­ból

Ap­já­nak gyer­mek­ko­rá­ból őr­zött sza­vai: „Ta­nuld meg fi­am, hogy a sze­gény em­ber­nek két­sze­re­sen fáj, ha be­csü­le­té­ben gá­zo­lód­nak.”

„So­ha sem tar­to­zott gyen­gé­im kö­zé, hogy fel­tol­jam ma­ga­mat.”

Vissza­em­lé­ke­zé­se Jó­zsef ná­dor fe­le­sé­gé­vel, Má­ria Do­rottyá­val zaj­lott be­szél­ge­té­sé­re: „Nem a ná­dor­nét lát­tam ma­gam előtt, ha­nem egyi­két azon hit­buz­gó mat­ró­nák­nak, kik a di­cső­sé­get Is­ten­nek ad­ják meg, s azt, amit ők tesz­nek, sem­mi­ben sem ve­szik, s csak esz­kö­zök­nek te­kin­tik ma­gu­kat az Úr­nak ke­zé­ben, leg­föl­lebb azt vall­ván be gyer­mek­ded öröm­mel, hogy nem vol­tak épen ha­szon­ta­lan esz­kö­zök.”

Bá­ró Pod­ma­nicz­ky Já­nos egy­ház­fel­ügye­lő­nek sze­mé­be mon­dott vé­le­mény: „Mél­tó­sá­god foly­vást ígér és so­ha sem ér rá üd­vös ígé­re­te­it be­vál­ta­ni, úgy annyi­ra, hogy majd azt pré­di­kál­ják ko­por­só­já­nál, 80 évig akar­ta a jót, de nem ért rá, mert ko­rán halt meg.”

„…a te­kin­tély előtt meg­la­pul­ni az egy­ház ügye­i­nek el­áru­lá­sa lett vol­na.”

„Ta­ga­dom az ál­lam azon jo­gát, hogy az az egy­ház meg­kér­de­zé­se és be­le­egye­zé­se nél­kül tör­vényt hoz­has­son az egy­ház szá­má­ra.”

„Ha a gyü­le­ke­zet­re evan­gyé­li­um­sze­rű meg­győ­ző­dé­se mi­att dra­go­náde (= ka­to­nai el­nyo­más) vár, itt a gyü­le­ke­zet mél­tán meg­vár­ja a lel­kész­től, hogy azt mel­lé­vel fe­dez­ze, mi­ként, hogy a gyü­le­ke­zet is, mint egy fér­fiú áll­jon a lel­kész mel­lett és mö­gött. Mert ha ily el­dön­tő per­czek­ben ma­gá­ra hagy­juk azon gyü­le­ke­ze­tet, mely­nek jó­té­te­mé­nye­it él­vez­zük, az Úr jel­lem­zé­se sze­rint nem pász­to­rok va­gyunk töb­bé, ha­nem bé­re­sek.”

„In­kább nyo­mor­gunk és szen­ve­dünk te­hát, hogy sza­ba­dok ma­rad­junk, – sem­hogy (…) el­árul­juk apá­ink hi­tét és egy­há­zunk vér­rel szer­zett jo­ga­it.”

„Azt, hogy mi itt há­rom nyel­vű­ek, de egy hi­tű­ek va­gyunk, nem mi, ha­nem Is­ten ren­del­te így. A mi fel­ada­tunk az, hogy a hit kö­zös­sé­gét ne ren­del­jük alá a nyelv­nek, ha­nem a nyelv áll­jon a hit szol­gá­la­tá­ban, mert Is­ten nem nyel­vünk és en­nek gyü­möl­csei sze­rint íté­lend meg min­ket.”

„Csont­ja­ink por­rá le­het­nek, ne­vünk fe­le­dés­be me­het, de az igaz­sá­gok, me­lye­ket hir­de­ténk; az eré­nyek, me­lye­ket gya­kor­lánk: azok él­ni fog­nak és bol­do­gí­tand­ják még a ké­ső em­be­ri­sé­get is.”

Há­zas­sá­gá­nak év­ti­ze­de­i­ről: „Vol­tak ko­czó­dá­sa­ink is, mi rend­sze­rint on­nan szár­ma­zott, hogy mind a ket­ten na­gyon ide­ge­sek vol­tunk. Ezen úgy se­gí­tet­tünk, hogy sza­bály gya­nánt ál­lí­tot­tuk fel, mi­ként egy­szer­re ket­ten so­ha sem ha­rag­szunk, ha­nem csak ak­kor be­szé­lünk egy­más­sal, ha a ha­rag már le­csil­la­pult. En­nek két jó ol­da­la volt, az, hogy a duz­zo­gó­nak so­ha sem volt al­kal­ma fe­le­se­lést idéz­ni elő, és hogy­ha az­tán hely­re állt a nyu­ga­lom, ak­kor ren­de­sen azt ta­lál­tuk, hogy a do­log oly egy­sze­rű, oly je­len­ték­te­len, hogy bi­zony kár volt vol­na duz­zog­ni mi­at­ta.”

Vissza­te­kin­tés gyü­le­ke­ze­ti szol­gá­la­tá­ra: „Nem ad­ha­tok há­lát elég­gé Is­ten­nek azon ke­gyel­me­ért, hogy így meg­se­gí­tett; hogy so­ha köz­tem és a hí­vek kö­zött lé­nye­ges össze­üt­kö­zés so­ha nem volt; hogy a hí­vek meg­bíz­tak ben­nem s be­csü­le­te­sen tá­mo­gat­tak min­den­kor; hogy irán­tam és csa­lá­dom iránt foly­to­nos és gyen­géd fi­gye­lem­ben nyi­lat­ko­zó sze­re­tet­tel vi­sel­tet­tek; hogy azon mél­tán irigy­lett lel­ké­szek­hez tar­to­zom, ki­ket hí­vei a meg­be­csü­lés, az el­is­me­rés kar­ja­in hor­doz­tak min­den­kor és még el­len­sé­gei is – örö­mest tet­ték azon val­lo­mást, hogy ke­ve­sebb, vagy na­gyobb si­ker­rel, de min­den­kor hí­ven tel­je­sí­tet­tem kö­te­les­sé­ge­met. A di­cső­ség mind­eze­kért az Is­te­né, ki­nek ne­ve le­gyen ál­dott mind örök­kön örök­ké. Amen.”

Az össze­ál­lí­tást vá­lo­gat­ta:

Zász­ka­licz­ky Pé­ter