Evangélikusok
Székács József lelki hagyatékából
Apjának gyermekkorából őrzött szavai: „Tanuld meg fiam, hogy a szegény embernek kétszeresen fáj, ha becsületében gázolódnak.”
„Soha sem tartozott gyengéim közé, hogy feltoljam magamat.”
Visszaemlékezése József nádor feleségével, Mária Dorottyával zajlott beszélgetésére: „Nem a nádornét láttam magam előtt, hanem egyikét azon hitbuzgó matrónáknak, kik a dicsőséget Istennek adják meg, s azt, amit ők tesznek, semmiben sem veszik, s csak eszközöknek tekintik magukat az Úrnak kezében, legföllebb azt vallván be gyermekded örömmel, hogy nem voltak épen haszontalan eszközök.”
Báró Podmaniczky János egyházfelügyelőnek szemébe mondott vélemény: „Méltóságod folyvást ígér és soha sem ér rá üdvös ígéreteit beváltani, úgy annyira, hogy majd azt prédikálják koporsójánál, 80 évig akarta a jót, de nem ért rá, mert korán halt meg.”
„…a tekintély előtt meglapulni az egyház ügyeinek elárulása lett volna.”
„Tagadom az állam azon jogát, hogy az az egyház megkérdezése és beleegyezése nélkül törvényt hozhasson az egyház számára.”
„Ha a gyülekezetre evangyéliumszerű meggyőződése miatt dragonáde (= katonai elnyomás) vár, itt a gyülekezet méltán megvárja a lelkésztől, hogy azt mellével fedezze, miként, hogy a gyülekezet is, mint egy férfiú álljon a lelkész mellett és mögött. Mert ha ily eldöntő perczekben magára hagyjuk azon gyülekezetet, melynek jótéteményeit élvezzük, az Úr jellemzése szerint nem pásztorok vagyunk többé, hanem béresek.”
„Inkább nyomorgunk és szenvedünk tehát, hogy szabadok maradjunk, – semhogy (…) eláruljuk apáink hitét és egyházunk vérrel szerzett jogait.”
„Azt, hogy mi itt három nyelvűek, de egy hitűek vagyunk, nem mi, hanem Isten rendelte így. A mi feladatunk az, hogy a hit közösségét ne rendeljük alá a nyelvnek, hanem a nyelv álljon a hit szolgálatában, mert Isten nem nyelvünk és ennek gyümölcsei szerint ítélend meg minket.”
„Csontjaink porrá lehetnek, nevünk feledésbe mehet, de az igazságok, melyeket hirdeténk; az erények, melyeket gyakorlánk: azok élni fognak és boldogítandják még a késő emberiséget is.”
Házasságának évtizedeiről: „Voltak koczódásaink is, mi rendszerint onnan származott, hogy mind a ketten nagyon idegesek voltunk. Ezen úgy segítettünk, hogy szabály gyanánt állítottuk fel, miként egyszerre ketten soha sem haragszunk, hanem csak akkor beszélünk egymással, ha a harag már lecsillapult. Ennek két jó oldala volt, az, hogy a duzzogónak soha sem volt alkalma feleselést idézni elő, és hogyha aztán helyre állt a nyugalom, akkor rendesen azt találtuk, hogy a dolog oly egyszerű, oly jelentéktelen, hogy bizony kár volt volna duzzogni miatta.”
Visszatekintés gyülekezeti szolgálatára: „Nem adhatok hálát eléggé Istennek azon kegyelmeért, hogy így megsegített; hogy soha köztem és a hívek között lényeges összeütközés soha nem volt; hogy a hívek megbíztak bennem s becsületesen támogattak mindenkor; hogy irántam és családom iránt folytonos és gyengéd figyelemben nyilatkozó szeretettel viseltettek; hogy azon méltán irigylett lelkészekhez tartozom, kiket hívei a megbecsülés, az elismerés karjain hordoztak mindenkor és még ellenségei is – örömest tették azon vallomást, hogy kevesebb, vagy nagyobb sikerrel, de mindenkor híven teljesítettem kötelességemet. A dicsőség mindezekért az Istené, kinek neve legyen áldott mind örökkön örökké. Amen.”
Az összeállítást válogatta:
Zászkaliczky Péter