Élő víz

A már­ci­us 3-i De­ák té­ri meg­em­lé­ke­zés részt­ve­vői ta­lál­koz­hat­tak a fenti il­luszt­rá­ci­ó­val. Az ese­mény „lo­gó­já­nak” vá­lasz­tott raj­zot az Evan­gé­li­kus Or­szá­gos Mú­ze­um tu­do­má­nyos mun­ka­tár­sa, Zász­ka­licz­ky Zsu­zsan­na mű­vé­szet­tör­té­nész aján­lot­ta a szer­ve­zők fi­gyel­mé­be. Őt kér­dez­tük az óke­resz­tény sír­kő szim­bo­li­ká­já­ról…

A ga­lam­bot mint a Szent­lé­lek lát­ha­tó for­má­ját jól is­mer­jük Jé­zus meg­ke­resz­te­lé­sé­nek tör­té­ne­té­ből. Ez a ga­lamb ke­rült a nép­sze­rűbb Szent­há­rom­ság-áb­rá­zo­lá­sok­ra, il­let­ve szá­mos evan­gé­li­kus temp­lom szó­szé­ké­nek hang­ve­tő­jé­re.

Az em­lé­ke­ző is­ten­tisz­te­let ga­lamb­jai azon­ban más­ra utal­nak. Ha­son­lí­ta­nak ar­ra a ga­lamb­ra, ame­lyik Noé bár­ká­já­ra olaj­ág­gal a cső­ré­ben tért vissza az özön­víz el­múl­tá­val. Az olaj­fa ős­idők óta a ke­gye­lem, az Is­ten­be ve­tett bi­za­lom, sőt örök­zöld vol­ta mi­att az örök élet jel­ké­pe. Az olaj­ág a ga­lamb cső­ré­ben – épp a Noé-tör­té­net mi­att – a meg­bé­ké­lés, ki­bé­kü­lés, egyet­ér­tés szim­bó­lu­ma lett. (Nem vé­let­len, hogy Pi­cas­so eb­ből a ke­resz­tény jel­kép­ből al­kot­ta meg hal­ha­tat­lan bé­ke­ga­lamb­ját.)

A ma­dár az óko­ri, kö­zép­ko­ri mű­vé­szet­ben gyak­ran a lé­lek áb­rá­ja: a lé­lek „ki­száll” a hal­dok­ló tes­té­ből. A ga­lamb pe­dig a tisz­ta lé­lek szim­bó­lu­ma. Szá­mos óke­resz­tény ka­ta­kom­ba­fest­mé­nyen, sír­kö­vön, szar­ko­fá­gon lát­ha­tók ga­lam­bok, ame­lyek a ke­resz­tet – az élet fá­ját – csi­pe­ge­tik, vagy az élet vi­zé­nek kút­já­ból isz­nak, eset­leg a győ­ze­lem ba­bér­ko­szo­rú­já­val vagy a meg­bé­ké­lés olaj­ágá­val a cső­rük­ben száll­nak a ke­reszt, a Krisz­tus-mo­nog­ram – az élő Jé­zus – fe­lé. Így a ró­mai, óke­resz­tény sír­kő, amely­nek vé­sett raj­zát az em­lé­ke­ző is­ten­tisz­te­let­re ki­vá­lasz­tot­tuk, egy­szer­re utal a te­me­tés­re, az el­huny­tak­ra, a Krisz­tus fe­lé tö­rek­vő lel­kek­re, az örök élet­re és az Is­ten­nel és egy­más­sal va­ló meg­bé­ké­lés­re.