Élő víz

Szer­da

„Ami­kor Jé­zus le­ült a temp­lo­mi per­sellyel szem­ben, néz­te, ho­gyan dob­ja a pénzt a so­ka­ság a per­sely­be. Sok gaz­dag so­kat do­bott be­le, egy sze­gény öz­vegy­asszony pe­dig oda­men­ve be­le­do­bott két fil­lért, az­az egy kraj­cárt. Jé­zus oda­hív­ta ta­nít­vá­nya­it, és ezt mond­ta ne­kik: »Bi­zony, mon­dom nék­tek, hogy ez a sze­gény öz­vegy­asszony min­den­ki­nél töb­bet do­bott a per­sely­be. Mert mind­annyi­an fö­lös­le­gük­ből dob­tak, ő azon­ban sze­gény­sé­gé­ből mind­azt be­le­dob­ta, ami­je csak volt, az egész va­gyo­nát.«” (Mk 12,41–44)

Ó, Uram! Ami­kor ott ülsz éle­tem per­se­lye­i­nél, és lá­tod, mit adok ab­ból, amim van, ak­kor pon­to­san tu­dod, hogy mi­lyen sok­szor én is csak a fö­lös­leg­ből adok. Mi­lyen sok­szor el­fe­lejt­ke­zem ar­ról, hogy sem­mim sem len­ne, ha nem kap­nék tő­led erőt és se­gít­sé­get föl­di cél­ja­im és si­ke­re­im el­éré­sé­hez. És én úgy há­lá­lom ezt meg, hogy előbb mér­leg­re te­szem a pén­ze­met, az idő­met és a le­he­tő­sé­ge­i­met, majd csak annyit ál­do­zok be­lő­lük az ügyed­re, amennyit épp nem saj­ná­lok. Bo­csáss meg ér­te!