Napról napra

Új nap – új kegyelem
Va­sár­nap Mert meg­ör­ven­dez­tet­tél tet­te­id­del, Uram, ke­zed al­ko­tá­sa­i­nak uj­jon­gok. Zsolt 92,5 (Lk 19,37–38a; Jn 12,12–19; Fil 2,5–11; Zsolt 22,23–32) Ta­vasszal még az is rá­cso­dál­ko­zik a te­rem­tett vi­lág ... >>

Élő víz

Kéz, pál­ma, szög
A vi­rág­va­sár­na­pot an­go­lul pál­mava­sár­nap­nak (Palm Sun­day) hív­ják, hi­szen a Je­ru­zsá­lem­be be­vo­nu­ló Jé­zus tisz­te­le­té­re pál­ma­ága­kat len­ge­tett az össze­gyűlt tö­meg. Ám az an­gol nyelv­ben a palm szó­nak két­fé­le fő­né­vi je­len­té­se is van. Nem­csak a me­leg ég­haj­la­tot ked­ve­lő fa­faj­tát, de az em­be­ri te­nye­ret is je­len­ti. Az em­be­ri te­nye­ret, amely a nagy­he­ti ese­mé­nyek so­rán egy­szer pál­ma­ágat len­get, más­szor szö­get szo­ron­gat, amellyel ke­reszt­re ­fe­szít. >>

Zöl­del­lő, de hasz­nos is?
Gyü­mölcs­fák. Hány­fé­le ta­lajt, ég­haj­la­tot és fény­vi­szonyt ked­vel­nek. Mennyi for­ma és szín jel­lem­zi őket. Mi­lyen sok­fé­le kér­gük, le­ve­lük, vi­rág­juk és per­sze gyü­möl­csük van. Ám a sok kü­lön­bö­ző­ség el­le­né­re egy­va­la­mi még­is kö­zös ben­nük: mind zár­va­ter­mők, így van ter­mé­sük. A mag­kez­de­mé­nyek zárt mag­ház­ban, vagy­is vé­de­lem­ben nő­het­nek, és ha min­den fel­té­tel tel­je­sül, ak­kor „nincs más dol­guk”, csak te­rem­ni, jó gyü­möl­csö­ket ne­vel­ni. Le­het pél­dá­ul egy al­ma­fa gyö­nyö­rű­en for­más, egy cse­resz­nye­fa kel­le­mes ár­nyé­kot adó, ha nem te­rem raj­ta gyü­mölcs, nem töl­ti be fő fel­ada­tát, ha­szon­ta­lan. >>

Bú­za – kon­koly
„Ami­kor Jé­zus az Olaj­fák he­gyén ült, oda­men­tek hoz­zá ta­nít­vá­nyai kü­lön, és kér­dez­ték: »Mondd meg ne­künk: mi­kor lesz ez, és mi lesz a je­le a te el­jö­ve­te­led­nek és a vi­lág vé­gé­nek?« (…) »Azt a na­pot vi­szont, vagy azt az órát sen­ki sem tud­ja: sem az ég an­gya­lai, sem a Fiú, ha­nem csak az Atya egye­dül. Aho­gyan Nóé nap­ja­i­ban tör­tént, úgy lesz az Em­ber­fia el­jö­ve­te­le is. Mert ami­kép­pen azok­ban a na­pok­ban, az özön­víz előtt, et­tek, it­tak, há­za­sod­tak és férj­hez men­tek egé­szen ad­dig a na­pig, ame­lyen Nóé be­ment a bár­ká­ba, és sem­mit sem sej­tet­tek, míg el nem jött az özön­víz, és mind­nyá­ju­kat el nem so­dor­ta, úgy lesz az Em­ber­fi­á­nak el­jö­ve­te­le is. Ak­kor ket­ten lesz­nek a me­zőn: az egyik fel­vé­te­tik, a má­sik ott­ha­gya­tik, két asszony őröl a ké­zi­ma­lom­mal: az egyik fel­vé­te­tik, a má­sik ott­ha­gya­tik. Vi­gyáz­za­tok te­hát, mert nem tud­já­tok, hogy me­lyik órá­ban jön el a ti Ura­tok!«” (Mt 24,3.36–42) >>

A sze­gény asszony két fil­lér­je
„Ami­kor Jé­zus le­ült a temp­lo­mi per­sellyel szem­ben, néz­te, ho­gyan dob­ja a pénzt a so­ka­ság a per­sely­be. Sok gaz­dag so­kat do­bott be­le, egy sze­gény öz­vegy­asszony pe­dig oda­men­ve be­le­do­bott két fil­lért, az­az egy kraj­cárt. Jé­zus oda­hív­ta ta­nít­vá­nya­it, és ezt mond­ta ne­kik: »Bi­zony, mon­dom nék­tek, hogy ez a sze­gény öz­vegy­asszony min­den­ki­nél töb­bet do­bott a per­sely­be. Mert mind­annyi­an fö­lös­le­gük­ből dob­tak, ő azon­ban sze­gény­sé­gé­ből mind­azt be­le­dob­ta, ami­je csak volt, az egész va­gyo­nát.«” (Mk 12,41–44) >>

Jó ne­kem
Jaj ne­kem, mert sok­szor én sem en­ge­dem, hogy a Mes­ter meg­mos­sa a lá­bam. >>

Könnyek
Ke­resz­tet vi­vő Jé­zus – na­gyon sok­szor áb­rá­zol­ták már. Meg­kín­zott, szen­ve­dő arc, tö­vis­ko­ro­na alól alá­hul­ló vér­csep­pek – leg­több­ször így lát­juk. >>

Feltámadás, áldás
Va­sár­nap haj­nal­ban, még a nap­fel­kel­te előt­ti sö­tét­ség­ben volt egy pil­la­nat – az ekkor történteknek csak az ott őr­kö­dő ka­to­nák vol­tak ta­núi: a fel­tá­madt Jé­zus ki­jött a sír­ból. >>

Ke­reszt-utak
Nagy­pén­tek­hez és a fel­tá­ma­dás ün­ne­pé­hez kö­ze­led­ve Krisz­tus egy­há­zá­nak föl­dön küz­dő né­pe egy­re in­kább a ná­zá­re­ti Jé­zus szen­ve­dé­sé­nek, ke­reszt­ha­lá­lá­nak tör­té­né­sé­re össz­pon­to­sít­ja fi­gyel­mét, szí­vét és lel­két. Te­szi mind­ezt a föl­tá­ma­dás öröm­hí­ré­nek és a Föl­tá­ma­dott meg­ta­pasz­talt je­len­va­ló­sá­gá­nak fé­nyé­ben és ere­jé­ben. >>

Heti útravaló
Aho­gyan Mó­zes fel­emel­te a kí­gyót a pusz­tá­ban, úgy kell az Em­ber­fi­á­nak is fel­emel­tet­nie, hogy aki hisz, an­nak örök éle­te le­gyen őben­ne. (Jn 3,14–15) >>

Egyházunk egy-két hete

Pé­ter­fy-nap Győ­rött
1991-et ír­tunk, ami­kor a győ­ri evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet ve­ze­tő­sé­ge zöld utat adott az evan­gé­li­kus is­ko­la új­ra­in­dí­tá­sá­nak. Bá­tor lé­pés, bá­tor kez­de­mé­nye­zés volt ez ak­kor. Is­ten meg­ál­dot­ta és meg­se­gí­tet­te a terv meg­ál­mo­dó­it, ki­vi­te­le­ző­it. Az is­ko­la- és óvo­da­épü­let­ben tisz­ta, vi­lá­gos, egész­sé­ges kör­nye­zet­ben ta­nul­hat­nak a gyer­me­kek. Ér­té­k szü­le­tett ti­zen­nyolc év­vel ez­előtt a győ­ri gyü­le­ke­zet­ben. >>

Beiktatták az oktatási központ is­ko­la­lel­készét
A győ­ri Pé­ter­fy Sán­dor Evan­gé­li­kus Ok­ta­tá­si Köz­pont is­ko­la­lel­ké­szét, Csor­bá­né Far­kas Zsó­fi­át hét­főn, a Pé­ter­fy-nap ke­re­té­ben ik­tat­ta be hi­va­ta­lá­ba Kiss Mik­lós, a Győr-Mo­so­ni Egy­ház­me­gye es­pe­re­se a győ­ri Öreg­temp­lom­ban. Az ün­ne­pé­lyes al­ka­lom ige­hir­de­té­si alap­igé­je 1Tim 4,12 volt: „Sen­ki meg ne ves­sen if­jú ko­rod mi­att, ha­nem légy pél­dá­ja a hí­vők­nek be­széd­ben, ma­ga­vi­se­let­ben, sze­re­tet­ben, hit­ben, tisz­ta­ság­ban.” >>

Tu­dom, hol van Zá­kány!
Sokféle és sok helyről – Zá­kány­tól Tállyá­ig, Pécs­től Kő­sze­gig – származó kincs­be be­le­kós­tol­hat­tunk. Fan­tasz­ti­kus bo­ro­kat ter­mel­nek az evan­gé­li­kus sző­lős­gaz­dák. Azok is, akik eb­ből él­nek, és ipa­ri mé­re­tek­ben ké­szí­tik a bort, s azok is, akik hob­bi­ként mű­ve­lik a „kis­bir­to­kot”. Szín, il­lat, íz­vi­lág. Hogy mi min­den ki nem ke­rül a szor­gal­mas evan­gé­li­kus em­be­rek ke­ze alól… >>

Or­szá­gos lat­in­ver­seny – MMIX
Az evan­gé­li­kus is­ko­lák har­ma­dik or­szá­gos lat­in­ver­se­nyét a sop­ro­ni Ber­zse­nyi Dá­ni­el Evan­gé­li­kus (Lí­ce­um) Gim­ná­zi­um, Kol­lé­gi­um és Szak­kép­ző Is­ko­lá­ban ren­dez­ték meg. Két kor­cso­port­ban áll­tak ki egy­más el­len a di­á­kok. A mi­nor ka­te­gó­ri­á­ban har­minc­egy, a ma­i­or ka­te­gó­ri­á­ban nyolc ver­seny­ző mér­te össze tu­dá­sát már­ci­us 27–28-án mi­to­ló­gi­ai, nyelv­ta­ni és mű­velt­sé­gi tárgy­kö­rök­ben. >>

Már­ci­us 15-i el­is­me­ré­sek Bony­há­don
Bony­hád Vá­ros Ön­kor­mány­za­ta idén két Perczel-díj át­adá­sá­ról dön­tött. Az el­is­me­ré­se­ket a már­ci­us 15-i ün­nep­ség ke­re­té­ben nyújtot­ta át a pol­gár­mes­ter Óno­di Sza­bolcs­nak, a Bony­há­di Pe­tő­fi Sán­dor Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um és Kol­lé­gi­um igaz­ga­tó­já­nak, il­let­ve dr. Bayer Jó­zsef­nek, az Ax­el Sprin­ger Ki­adó ma­gyar­or­szá­gi ve­zér­igaz­ga­tó­já­nak, haj­da­ni bony­há­di gim­na­zis­tá­nak. >>

Meg­be­csült mun­ka­tár­sak
Az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let el­nök­sé­ge a ha­gyo­má­nyok­hoz hí­ven ez év­ben is ta­lál­ko­zó­ra hív­ta a ko­ráb­ban a ke­rü­let­ben szol­gá­ló, va­la­mint a te­rü­le­tén élő nyug­dí­jas lel­ké­sze­ket. >>

„Csapatépített” az iro­da
„A ren­det nem rak­ni, ha­nem tar­ta­ni kell” >>

Keresztutak

Di­es Aca­de­mi­cus
Ül­tes­sünk-e al­ma­fát? – Fe­le­lős­sé­günk a jö­vő­ért cím­mel ren­dez­tek Di­es Aca­de­mi­cust – aka­dé­mi­ai na­pot – múlt hét csü­tör­tö­kén az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­te­men (EHE). A kon­fe­ren­cia cí­me a Lu­ther­nek tu­laj­do­ní­tott köz­is­mert mon­dás­ra utal: „Ha tud­nám, hogy hol­nap vé­ge lesz a vi­lág­nak, még ma el­ül­tet­nék egy al­ma­fács­kát.” Ben­ne van eb­ben a mon­dat­ban töb­bek kö­zött a ter­mé­sze­tes de­rű­lá­tás, a re­mény, min­den­na­pi mun­ka­vég­zé­sünk táv­la­ti ér­tel­me; to­váb­bá az a szem­lé­let, hogy a tör­té­nel­met be­tel­je­sí­tő menny­or­szág nem csu­pán az em­ber, ha­nem min­den te­remt­mény szá­má­ra kí­nál bé­kés együtt­élést. Az ak­tu­á­lis és fon­tos té­ma sok ér­dek­lő­dőt von­zott a kon­fe­ren­ci­á­ra. Kü­lön öröm, hogy nem csu­pán az EHE hall­ga­tói és ok­ta­tói vet­tek részt rajta, ha­nem más tör­té­nel­mi egy­há­zak tag­jai is szép szám­mal meg­je­len­tek. Így te­hát mind az elő­adók, mind pe­dig a hall­ga­tó­ság szem­pont­já­ból el­mond­ha­tó, hogy öku­me­ni­kus meg­kö­ze­lí­tés­ben vi­tat­ták meg a je­len­le­vők a té­mát. >>

„Együtt a baj­ban”
A vál­ság­ba ju­tott több­gyer­me­kes csa­lá­dok meg­se­gí­té­sé­re in­dí­tott or­szá­gos se­gély­ak­ci­ót „Együtt a baj­ban” mot­tó­val a Ma­gyar Öku­me­ni­kus Se­gély­szer­ve­zet (MÖSZ). Az ak­ci­ó­hoz a szer­ve­zet ala­pí­tó egy­há­za­i­nak kép­vi­se­le­té­ben csat­la­ko­zott dr. Bölcs­kei Gusz­táv püs­pök, a Ma­gyar­or­szá­gi Re­for­má­tus Egy­ház Zsi­na­tá­nak lel­ké­szi el­nö­ke és Gáncs Pé­ter evan­gé­li­kus püs­pök, tá­mo­gat­ják to­váb­bá dr. Lé­vai Ani­kó és Ko­vács Ko­kó Ist­ván, a MÖSZ jó­szol­gá­la­ti nagy­kö­ve­tei, D. Tóth Krisz­ta te­le­ví­zi­ós mű­sor­ve­ze­tő-szer­kesz­tő, va­la­mint Prőh­le Ger­gely, egy­há­zunk or­szá­gos fel­ügye­lő­je is. A rész­le­te­ket már­ci­us 26-án egy fő­vá­ro­si ét­te­rem­ben ren­de­zett saj­tó­tá­jé­koz­ta­tón is­mer­tet­ték. >>

A meg­bo­csá­tás sza­bad­sá­ga
A Nem­zet­kö­zi Krisz­tu­si Szo­li­da­ri­tás (CSI) szer­ve­zet ven­dé­ge­ként Si­mon Deng, egy egy­ko­ri szu­dá­ni rab­szol­ga ér­ke­zett már­ci­us 24-én Ma­gyar­or­szág­ra. Négy­na­pos elő­adó kör­út­ján be­szá­molt ar­ról, ha­zá­já­ban ho­gyan ti­por­ják sár­ba az em­be­ri jo­go­kat. Lá­to­ga­tá­sá­val an­nak a nem­zet­kö­zi se­gély­szer­ve­zet­nek a mun­ká­ját kí­ván­ta tá­mo­gat­ni, amely 1995 óta kö­zel 140 ezer szu­dá­ni rab­szol­gá­nak ad­ta vissza sza­bad­sá­gát. E so­rok író­já­nak a Páz­mány Pé­ter Ka­to­li­kus Egye­te­men tar­tott elő­adás után nyílt mód­ja ar­ra, hogy az egy­ko­ri rab­szol­gát kér­dez­ze. >>

„Ég a szín­ház!”
Püs­pö­köm – szű­kebb, ba­rá­ti kör­ben – több­ször ki­fe­jez­te hi­ány­ér­ze­tét ami­att, hogy hit­tu­do­má­nyi egye­te­münk aka­dé­mi­ai-tu­do­má­nyos nap­ja­i­ra ke­vés lel­kész lá­to­gat el, hol­ott ezek­nek a nyílt al­kal­mak­nak az is len­ne a sze­re­pük, hogy az egy­ház né­pét, vé­le­mény­for­má­ló­it – a lel­ké­sze­ket – kér­dé­sek­kel szem­be­sít­se, és tá­gít­sa lá­tó­kö­rü­ket. >>

Sí­szü­net – más­kép­pen
A De­ák Té­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um két ta­nu­ló­ja, Főzy Han­ga (16) és Re­gős Ro­zi (17) Fel­ső­só­fal­ván töl­töt­te az idei sí­szü­ne­tet. Ot­ta­ni él­mé­nye­ik­ről, ta­pasz­ta­la­ta­ik­ról kér­dez­tük őket. >>

Eu­ró­pa leg­na­gyobb is­ten­tisz­te­le­te
A kö­vet­ke­ző na­pok­ban zaj­lik ti­zen­nyolc eu­ró­pai or­szág több mint négy­ezer gyü­le­ke­ze­té­nek rész­vé­te­lé­vel a ProCh­rist 2009 is­ten­tisz­te­let-ma­ra­ton. Az 1993 óta he­te­dik íz­ben meg­ren­de­zett – ze­nei, drá­ma- és ko­mé­dia­be­té­te­ket sem nél­kü­lö­ző – fe­le­ke­zet­kö­zi is­ten­tisz­te­le­te­ket ti­zen­nyolc nyel­ven su­gá­roz­zák mű­hol­don ke­resz­tül rész­ben élő adás­ban, rész­ben egy­na­pos idő­el­to­lás­sal több mint ezer­há­rom­száz hely­szín­re Fran­cia­or­szág­tól Orosz­or­szá­gig és Né­met­or­szág­tól Szer­bi­á­ig. A ProCh­rist e. V. szer­ve­zői össze­sen több mint egy­mil­lió lá­to­ga­tó­val szá­mol­nak. Ma­gyar­or­szá­gon már­ci­us 30-ától áp­ri­lis 6-áig töb­bek kö­zött Bu­da­pest, Mis­kolc, Pécs és Kis­kő­rös gyü­le­ke­ze­tei ren­de­zik meg vá­ro­suk­ban a ProCh­ris­tet. A be­lé­pés va­la­mennyi hely­szí­nen in­gye­nes. >>

Evangélikusok

A mis­kolc-bel­vá­ro­si evan­gé­li­kus temp­lom tör­té­ne­te
Meg­ala­ku­lá­sa ide­jén az egy­ház­köz­ség­nek még nem volt temp­lo­ma, de már lé­te­zé­sé­nek el­ső nap­ján, 1783. ok­tó­ber 9-én terv­be vet­ték a temp­lom­épí­tést is. >>

Be­mu­tat­ko­zik a Pi­li­si Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség
Az 1721-es év­szám áll a pi­li­si evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet ősi pe­csét­jén. Pi­li­sen le­te­le­pí­tett szlo­vák szár­ma­zá­sú őse­ink ab­ban az év­ben ala­pí­tot­ták meg a gyü­le­ke­ze­tet, temp­lo­mu­kat pe­dig 1784 ad­vent­jé­nek második va­sár­nap­ján szen­tel­ték fel, ez év­ben lesz te­hát két­száz­hu­szon­öt éves. >>

Kis­kő­rös vá­ro­sá­nak posz­tu­musz dísz­pol­gá­ra
Dr. Mu­rá­nyi György 1942. no­vem­ber 8-án mond­ta el el­ső ige­hir­de­té­sét a kis­kő­rö­si evan­gé­li­kus temp­lom­ban. Az őt kö­szön­tő sza­vak­ra adott vá­la­szát gyak­ran idéz­zük, mert hi­te­le­sen fe­je­zi ki mind­azt, amit a szá­má­ra ki­je­lölt élet­utat be­jár­va tel­je­sí­te­ni kí­vánt: „…a köz­élet min­den te­rü­le­tén te­vé­keny­ked­ni kí­vá­nok, ahol a köz­nek hasz­nál­ni le­het… az utam azon­ban min­dig és min­den­ho­va a temp­lo­mon ke­resz­tül fog ve­zet­ni.” >>

e-világ

„El­köl­tö­zöm, az biz­tos”
Har­minc év­vel ez­előtt if­jú­sá­gi órá­ink és ki­rán­du­lá­sa­ink gya­ko­ri té­má­ja volt, hogy Bu­da­pest túl nagy vá­ros. „Én el­köl­tö­zöm, az biz­tos” – mond­tam ak­ko­ri­ban, fő­leg azért, mert von­zód­tam a ter­mé­szet­kö­ze­li élet­hez. Is­me­rek va­la­kit, aki nem csak ter­vez­ge­tett. Dr. Dőry Ist­ván 49 éves, négy­gye­re­kes csa­lád­apa két éve egy kis fa­lu­ban él. Mi­ért? Ho­gyan? Mi kö­ze en­nek a fenn­tart­ha­tó élet­hez? >>

Keresztény szemmel

A vi­rágok üze­ne­te
„Van-e re­mény még em­be­ri fa­junk­ban?” – kér­dez­te Illyés Gyu­la 1955-ben, nagy­sze­rű, Bar­tók cí­mű ver­sé­ben. A 21. szá­zad ele­jén is so­kun­kat fáj­dít ez a kér­dés. >>

Jé­zus, az igaz­mon­dó
Ha egy ma­gu­kat ke­resz­tény­nek mon­dó em­be­rek kö­zött ren­de­zett köz­vé­le­mény-ku­ta­tás­nak az len­ne az egyik – igaz, eb­ben a for­má­ban nem túl gyak­ran meg­fo­gal­ma­zott – kér­dé­se, hogy sze­re­tik-e Jé­zust, fel­té­te­lez­he­tő­en min­den­ki vagy majd­nem min­den­ki szív­ből és egy­ér­tel­mű­en igen­nel vá­la­szol­na. De ha a kö­vet­ke­ző kér­dés az len­ne, hogy mi­ért sze­re­tik Jé­zust, ak­kor va­ló­szí­nű­leg sok­fé­le in­dok­lást, ma­gya­rá­za­tot hall­hat­nánk. >>

A hét témája

Pas­si­ó­ra ké­szül­ve…
Ku­lissza­ti­tok és kí­ván­csi­ság – ku­kucs­ká­lás­ra ins­pi­rá­ló pá­ro­sí­tás. A Me­visz-Bár­ka, il­let­ve a teo­ló­gus­hall­ga­tók pas­sió­já­ték-pró­bá­já­ról szó­ló írásunk anyag­gyűj­té­sé­hez még­sem a kulcs­lyu­kon át tör­té­nő les­ke­lő­dést vá­lasz­tot­tuk. Egy­sze­rű­en be­ké­redz­ked­tünk. >>

E heti Luther-idézet

Luther Idézet
„Aztán iparkodjék az ember a lehető legteljesebb hittel járulni a szent­séghez, s legyen egészen bizonyos afelől, hogy benne kegyelmet nyer. Mert ki-ki annyit kap, amennyit hi­tével megragad. A legfőbb elő­ké­szü­let tehát a hit.” >>

Kultúrkörök

A dia­ló­gus szim­bó­lu­ma
Fáj­dal­ma­san pár­be­széd­hi­á­nyos vi­lág­ban élünk. Leg­in­kább azért sújt ben­nün­ket a meg­osz­tott­ság és a szét­sza­kí­tott­ság át­ka, mert hagy­tuk, hogy egyes ve­ze­tők le­szok­tas­sa­nak min­ket ar­ról, hogy oda­fi­gyel­jünk a má­sik­ra, le­ül­jünk, és ér­tel­mes pár­be­szé­det, épí­tő esz­me­cse­rét foly­tas­sunk egy­más­sal. A rend­szer­vál­tás óta el­telt idő­szak­ban már nem­csak a po­li­ti­ká­ban, de a ci­vil szfé­ra bár­mely te­rü­le­tén meg­me­re­ve­dett szét­ta­golt­sá­got, egy­más­tól me­re­ven el­kü­lö­nü­lő sze­kér­tá­bo­rok ádáz szem­ben­ál­lá­sát ta­pasz­tal­juk. >>

A vasárnap igéje

Örö­möt ígé­rő jö­vő?
„Uj­jongj, Si­on le­á­nya! Ki­álts örö­möd­ben, Iz­rá­el!” A fel­szó­lí­tás ha­tott. Uj­jong­tak, ki­ál­tot­tak, vi­gad­tak tel­jes szív­ből. Az­után jött a hir­te­len vál­to­zás, és az uj­jon­gás he­lyett szit­ko­zód­tak vagy sír­tak. Az öröm­ki­ál­tás he­lyett jaj­ve­szé­kel­tek, vagy „Fe­szítsd meg!”-et ki­ál­tot­tak. A vi­ga­lom he­lyett kö­vet­ke­zett a ki­vég­zés és a po­ko­li­an mar­do­só gyász. Pe­dig csu­pán né­hány nap telt el vi­rág­va­sár­nap­tól nagy­pén­te­kig. S még­is ek­ko­ra a for­du­lat. >>

„Új szö­vet­sé­get szer­zett, üd­vös­sé­get!”
Hi­á­ba ra­gyog­na nagy­csü­tör­tök fe­hér­ben, ha üze­ne­te ben­ne ra­gad­na az ótes­ta­men­tu­mi ige­sza­kasz ka­lo­dá­já­ban. Az ótes­ta­men­tu­mi szö­vet­ség­kö­tés­nek nin­csen köz­vet­len kap­cso­la­ta az­zal az „új szö­vet­ség­gel”, ame­lyet ma ün­ne­pe­lünk. Ezért ne a ré­gi­ből akar­juk ér­te­ni az újat, ha­nem an­nak örül­jünk, ami az új­ban ha­son­lít­ha­tat­la­nul és pá­rat­la­nul más. >>

Két mi­ért kö­zött
Jé­zus föl­di éle­te két dön­tő kér­dés, két nagy mi­ért kö­zött fe­szül. El­ső fel­jegy­zett mon­da­ta, mely szü­le­in ke­resz­tül ne­künk sze­ge­ző­dik: „Mi­ért ke­res­tek en­gem?” (Lk 2,49) Az utol­só mi­ért a Gol­go­tán sza­kad fel aj­ká­ról, az ég fe­lé cí­mez­ve: „Én Is­te­nem, én Is­te­nem, mi­ért hagy­tál el en­ge­met?” >>

Könny­től az uj­jon­gá­sig – nagy­szom­ba­ti han­gu­lat
A szem­re­há­nyás jo­gos, akár di­ag­nó­zis­nak is meg­fe­lel, de nem sza­bad annyi­ban hagy­nunk. Ép­pen azért, mert a tét meg­le­he­tő­sen nagy. Ke­resz­tény­sé­günk egy mo­dern kri­ti­ku­sa – ne­vét szán­dé­ko­san nem nép­sze­rű­sít­jük – azt a meg­le­pő, de nem egé­szen meg­ala­po­zat­lan meg­ál­la­pí­tást tet­te a mi­nap, hogy a ke­resz­tény­ség­nek – füg­get­le­nül a fe­le­ke­ze­tek­től – van egy kel­le­met­len alap­ba­ja, még­pe­dig az, hogy „el­tűnt be­lő­le egy dön­tő fon­tos­sá­gú elem”, és ezért az élet­te­len­ség lát­sza­tát kel­ti. >>

Oratio oecumenica

Oratio œcumenica
Min­den­ha­tó Úr­is­ten! Ál­dunk té­ged az örö­mért, kü­lö­nös aján­dé­ko­dért! A ta­va­szi nap­fény me­le­gé­ben, a föld­ből elő­bú­jó vi­rá­gok­ban, a bim­bót nyi­tó bok­rok­ban és fák­ban re­mény­ség­gel aján­dé­ko­zol meg ben­nün­ket! Te vagy az, aki lét­re­hoz­tad és fenn is tar­tod mind­ezt! >>

Oratio œcumenica
Urunk, Krisz­tus ke­reszt­ha­lá­lá­ra em­lé­kez­ve érez­zük át, hogy nél­kü­led mi­lyen el­ve­szet­tek va­gyunk. Nagy­pén­te­ken a leg­na­gyobb a tá­vol­ság közöt­ted és kö­zöt­tünk. Na­gyobb, mint bár­mi­kor más­kor. Érez­zük, hogy a kö­rü­löt­tünk és ben­nünk lé­vő go­nosz ere­je mi­lyen pusz­tí­tó le­het. El­lop­ja min­den re­mé­nyün­ket, és vég­ső két­ség­be ta­szít. Hoz­zád for­du­lunk – Urunk, lépj kö­zel hoz­zánk! >>

Szószóró

Hús­vét fe­lé
Az aláb­bi gon­do­la­tok na­pon­kén­ti el­ol­va­sá­sa ab­ban se­gít ne­ked, hogy job­ban át­éld hús­vét kö­ze­led­tét. Az idé­ze­tek el­ol­va­sá­sa után pár per­cig csönd­ben gon­dold vé­gig az éle­tedet, je­len­le­gi hely­ze­tedet. Vé­ge­ze­tül imád­kozz ma­gad­ban azért, ami­re a Szent­lé­lek in­dít. Le­gyen ál­dott az ün­nep­re va­ló fel­ké­szü­lé­si időd! >>

ÉnekKincsTár

Én lel­kem, út­ra ké­szülj
Vi­rág­va­sár­nap­pal a böj­ti idő­szak utol­só he­té­be lé­pünk. Ar­ra em­lé­ke­zünk, hogy Meg­vál­tónk utol­só föl­di he­té­nek kez­de­tén be­vo­nult Je­ru­zsá­lem­be, szen­ve­dé­sei, el­íté­lé­se, ha­lá­la és fel­tá­ma­dá­sa szín­he­lyé­re. >>

Ó, Krisz­tus-fő, sok seb­bel meg­gyöt­rött, vé­re­ző
Nagy­pén­tek fáj­dal­ma a mai na­pig kö­rül­öle­li a ke­resz­tény vi­lá­got. Az egy­há­zi esz­ten­dő, a Krisz­tus-drá­ma a fáj­da­lom nap­já­hoz ér­ke­zett. A Jé­zus­ban em­ber­ré szü­le­tett Is­ten, az Is­ten­em­ber ön­ma­gát ad­ja en­gesz­te­lő ál­do­za­tul az egész vi­lág bű­né­ért. Mind­ezt na­gyon sze­mé­lye­sen éli át a gol­go­tai ke­reszt tö­vé­ben tér­dep­lő em­ber. A min­den dí­szé­től meg­fosz­tott ol­tár a ma­ga fe­ke­te­sé­gé­vel utat en­ged az em­be­ri fáj­da­lom­nak is: döb­be­ne­tes, ért­he­tet­len áron vé­gez­te­tett el üd­vös­sé­günk. >>