Élő víz

Nagy­szom­bat

Ke­resz­tet vi­vő Jé­zus – na­gyon sok­szor áb­rá­zol­ták már. Meg­kín­zott, szen­ve­dő arc, tö­vis­ko­ro­na alól alá­hul­ló vér­csep­pek – leg­több­ször így lát­juk.

De 1553-ban Jan van He­mes­sen egész kü­lön­le­ge­sen fes­tet­te meg a Gol­go­ta fe­lé me­nő Meg­vál­tót: Jé­zus sír. Nem a ke­gyet­len ka­to­nák mi­att – nem rá­juk néz, nem az őt gú­nyo­ló tö­meg mi­att – nem rá­juk néz, ha­nem mi­at­tam, aki szem­be­n ál­lok a fest­ménnyel. Rám néz, és en­gem si­rat, mi­köz­ben vál­lal­ja ér­tem a ke­reszt­ha­lált. De nem itt fe­je­ző­dik be nagy­pén­tek, hi­szen annyi­ra sze­ret­te az em­bert min­den bű­ne el­le­né­re is, hogy még a pok­lok­ra is alá­szállt. Krisz­tus­nak oda is van ha­tal­ma és ere­je el­men­ni, amely hely­re én csak ret­teg­ve gon­do­lok.