Szószóró

Az aláb­bi gon­do­la­tok na­pon­kén­ti el­ol­va­sá­sa ab­ban se­gít ne­ked, hogy job­ban át­éld hús­vét kö­ze­led­tét. Az idé­ze­tek el­ol­va­sá­sa után pár per­cig csönd­ben gon­dold vé­gig az éle­tedet, je­len­le­gi hely­ze­tedet. Vé­ge­ze­tül imád­kozz ma­gad­ban azért, ami­re a Szent­lé­lek in­dít. Le­gyen ál­dott az ün­nep­re va­ló fel­ké­szü­lé­si időd!

Vi­rág­va­sár­nap Az öröm és fáj­da­lom Is­ten jobb és bal ke­ze; mind­egy lesz, hogy me­lyik­kel ölel ma­gá­hoz, csak át­ölel­jen. (Szent-Gály Ka­ta)

Hét­fő Ne a ke­resz­tet sze­resd, az em­ber­te­len, ha­nem a Ke­zet, mely vál­lad­ra te­szi. (Szent-Gály Ka­ta)

Kedd Uram, te nem aka­rod a mi ha­lá­lun­kat. Te azt aka­rod, hogy él­jünk. Te sze­re­ted az éle­tet. Te sze­retsz ben­nün­ket. Ezért let­tél em­ber­ré. Ezért hal­tál meg. (Pa­ul Roth)

Szer­da Ve­zess a ha­lál­ból az élet­re, a ha­mis­ság­ból az igaz­ság­ra, ve­zess a két­ség­be­esés­ből a re­mény­ség­be, a fé­le­lem­ből a bi­za­lom­ra, ve­zess a gyű­lö­let­ből a sze­re­tet­re, a há­bo­rú­ból a bé­ké­re, hogy bé­ke tölt­se el a szí­vün­ket, a vi­lá­gun­kat. (Te­réz anya)

Nagy­csü­tör­tök Te át­ölel­tél ami­kor na­gyon sír­tam és eléd hoz­tam min­den nyo­mo­rú­sá­go­mat és ahogy fel­tört be­lő­lem a szó hogy ezt is tet­tem meg azt is tet­tem úgy ölel­tél ma­gad­hoz egy­re szo­ro­sab­ban és me­le­geb­ben és ami­kor már min­dent ki­mond­tam és el­hall­gat­tam te meg­si­mo­gat­tál és csak annyit mond­tál hogy örülsz ne­kem és hogy ne fél­jek (Szent-Gály Ka­ta)

Nagy­pén­tek Hi­szek, Uram, és hi­szem fel­tét­len hit­tel, hogy min­den ha­ta­lom és erő ott van a Te át­vert két ke­zed­ben, még­is nö­veld hi­te­met oly­annyi­ra, hogy ve­lem is cso­dát te­hess, meg­gyó­gyít­hass bel­ső vak­sá­gom­ból. (Szent-Gály Ka­ta)

Nagy­szom­bat Uram, lá­tod, el­ke­rül az álom. Pu­ha nesz mo­toz, a csend át­ölel. El­tom­pul a lár­ma, las­san szárny­ra kel az éj­sza­ka, s a vi­lág za­ja nyu­go­vó­ra tér. Olyan jó ér­zés tud­ni, hogy a csend­ben ben­ne vagy, olyan jó, hogy fel­fe­dez­het­lek! Most hal­lom iga­zán, hogy hal­kan hívsz, Uram. Szólj, me­gyek, hisz vársz rám. Uram, kész va­gyok, hogy csön­de­det be­fo­gad­jam, hogy át­áradj az éle­te­men. Nem aka­rok mást, csak el­csi­tul­ni, meg­pi­hen­ni ben­ned, s vár­ni az új kez­de­tet: a reg­gelt.