Egyházunk egy-két hete
Országos latinverseny – MMIX
Az evangélikus iskolák harmadik országos latinversenyét a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Kollégium és Szakképző Iskolában rendezték meg. Két korcsoportban álltak ki egymás ellen a diákok. A minor kategóriában harmincegy, a maior kategóriában nyolc versenyző mérte össze tudását március 27–28-án mitológiai, nyelvtani és műveltségi tárgykörökben.
ttzés Dániel zsűrielnök, a feladatsorok összeállítója az eredményhirdetésen köszönetet mondott a felkészítő tanároknak, s kifejezte abbeli reményét, hogy a részt vevő diákok számára továbbra is fontos marad a latin nyelvvel, valamint az ókori kultúrával való foglalkozás.
Az első, levelező jellegű forduló után szombaton a másodikban a helyszínen kitöltendő feladatlapokkal kellett megbirkózniuk a versenyzőknek. Az értékeléskor a második forduló eredményei számítottak – a korábbi eredményeket csak holtverseny esetén vette figyelembe a zsűri. Minden résztvevő emléklappal és egy, a líceum által kiadott könyvvel (Múló virág helyett – Emlékek Kapi Béla evangélikus püspökről) térhetett haza, ezenkívül a minor kategória első négy, valamint a maior kategória első két helyezettje részesült kiemelt jutalomban.
Az eredményhirdetést mintegy keretbe foglalva több darabbal is megörvendeztette a résztvevőket a líceum orgonáján Garczik Richárd aszódi és Schallinger Artúr fasori gimnazista.
Az eredmények
Minor kategória: Csallóközi Krisztina – Líceum, Schallinger Artúr – Fasor, Frankó Regina – Líceum, Toldi Fanni – Aszód
Maior kategória: Nyerges Anita – Orosháza, Barcsay Zsombor – Fasor
Tóth Cseperke