Kultúrkörök

Az el­múlt év nya­rán nagy aján­dé­kot kap­tak gyü­le­ke­ze­ti kó­ru­sa­ink. Az ün­nep éne­ke cím­mel meg­je­lent Her­bert Wulf kó­rus­gyűj­te­mé­nye, mely az ün­ne­pek és va­sár­na­pok gra­du­ál­éne­ke­it tar­tal­maz­za há­rom­szó­la­mú ve­gyes ka­ri fel­dol­go­zás­ban. Egy nagy je­len­tő­sé­gű aján­dék ese­té­ben nem árt idő­ről idő­re tu­da­to­sí­ta­ni ma­gunk­ban, mi­vel let­tünk gaz­da­gab­bak. Az a ve­szély is fenn­áll, hogy so­kan még nem ér­te­sül­tek e kot­ta meg­je­le­né­sé­ről, így hasz­nál­ni sem tud­ják. Ezért dön­töt­tünk úgy, hogy rö­vid in­ter­jú­ban be­mu­tat­juk a szer­zőt és mű­vét.

Her­bert Wulf Ma­gyar­or­szá­gon élő né­met egy­ház­ze­nész. Több nagy né­met gyü­le­ke­zet­ben töl­tött be kán­to­ri ál­lást – amely ma­gá­ban fog­lal­ja az or­go­nis­ta és a kar­na­gyi szol­gá­la­tot –, va­la­mint ta­ní­tott a her­for­di egy­ház­ze­nei fő­is­ko­lán. A ma­gyar egy­ház­ze­né­szek kö­zül töb­ben is ta­nul­hat­tak ná­la Né­met­or­szág­ban és Ma­gyar­or­szá­gon egy­aránt.

– Mi in­dí­tot­ta ar­ra, hogy be­le­kezd­jen eb­be a mun­ká­ba?

– Fe­le­sé­gem­mel, Kincz­ler Zsu­zsan­ná­val jó más­fél év­ti­ze­de Cin­ko­tán vég­zünk kán­to­ri szol­gá­la­tot. A gyü­le­ke­zet ének­ka­rá­nak szük­sé­ge volt éne­kel­ni­va­ló­ra, mert a szó­lam­ará­nyok mi­att a négy­szó­la­mú ve­gyes ka­ri kot­tá­kat nem tud­ták hasz­nál­ni. Az elő­ször csak né­hány al­ka­lom­ra szó­ló mun­ka bő­vült ki ké­sőbb úgy, hogy az egész egy­há­zi évet át­fog­ja.

– Mennyi­ben más há­rom szó­lam­ra har­mo­ni­zál­ni, mint a klasszi­kus­nak szá­mí­tó négy­szó­la­mú­ság­ban? Van-e kü­lönb­ség a két­fé­le har­mo­ni­zá­lás kö­zött?

– Az el­vek­ben nincs kü­lönb­ség; a szó­lam­szám el­té­ré­se csak tech­ni­kai kér­dés.

– Mi­lyen ezek­nek a le­té­tek­nek a har­mó­nia­vi­lá­ga? Ho­gyan le­het meg­ta­lál­ni az egyen­súlyt a klasszi­kus hang­zás és az egyé­ni stí­lus kö­zött?

– Ilyen hely­zet­ben a kor­rekt har­mo­ni­zá­lás és a szó­la­mok könnyen éne­kel­he­tő­sé­ge, szép dal­lam­ve­ze­té­se a cél, nem az egyé­ni­ség elő­tér­be he­lye­zé­se. Te­hát nem klasszi­kus ér­te­lem­ben vett kom­po­zí­ci­ók­ról, ha­nem in­kább al­kal­ma­zott mu­zsi­ká­ról van szó.

A gyűj­te­mény a gra­du­ál­ének-fel­dol­go­zá­so­kat az éne­kes­köny­vünk­ben sze­rep­lő hang­nem­ben tar­tal­maz­za. Nem­csak a szop­rán, ha­nem a töb­bi szó­lam is úgy van for­mál­va, hogy a hang­ter­je­del­me ne le­gyen túl nagy – az alt kis g-től két­vo­na­las c-ig, a fér­fi­ka­ri szó­lam nagy G-től egy­vo­na­las d-ig –, te­hát kis lét­szá­mú és egy­sze­rűbb kó­ru­sok is bát­ran éne­kel­he­tik!

– Ho­gyan hasz­nál­juk ezt a kot­tát?

– Ezek a fel­dol­go­zá­sok leg­in­kább ar­ra va­lók, hogy al­ter­natim mó­don, vers­sza­kon­ként a gyü­le­ke­zet­tel fel­vált­va éne­kel­jük, gaz­da­gít­va és élén­kít­ve az is­ten­tisz­te­let li­tur­gi­á­ját. Ez ala­po­sab­bá te­szi az evan­gé­li­um be­fo­ga­dá­sát is, mi­vel az igé­nyelt na­gyobb kon­cent­rá­ció mi­att min­den­ki job­ban fi­gyel a szö­veg­re.

– Ter­vez-e ha­son­ló nagy­sza­bá­sú mun­kát, amellyel az is­ten­tisz­te­le­tek li­tur­gi­kus ze­né­jét gaz­da­gít­hat­juk?

– A há­rom­szó­la­mú ko­rál­könyv már el­ké­szült, és hasz­ná­lat­ra vár. Ha más­ra is igény mu­tat­ko­zik, ké­szen ál­lok rá!

Ilyen bá­to­rí­tás után meg­ra­ga­dom az al­kal­mat, hogy köz­zé­te­gyem az „igény­lis­tát”. Elő­ször a kó­ru­sok­nál ma­rad­va: szük­ség vol­na két­szó­la­mú fel­dol­go­zá­sok­ra is, egy­ne­mű ka­ri, de szük­ség ese­tén ve­gyes kar­ban is meg­szó­lal­tat­ha­tó té­te­lek­kel.

Az or­go­nis­ták­ra is gon­dol­va: hasz­nos vol­na egy in­to­ná­ci­ós gyűj­te­mény azok­hoz az éne­kek­hez, ame­lyek­nek nem­igen van iro­dal­muk (te­hát ki­emel­ten az ér­té­kes ré­gi ma­gyar dal­la­mok cso­port­já­hoz és né­hány újabb ének­hez).

Kö­szön­jük a kéz­be ka­pott ér­té­kes gyűj­te­ményt, és nyi­tot­tan vár­juk a jö­vő­ben szü­le­tő mű­ve­ket!

Ecse­di Zsu­zsa