e-világ
„Elköltözöm, az biztos”
Beszélgetés dr. Dőry Istvánnal – 2. rész
Dr. Dőry István 49 éves, négygyermekes családapa, két éve egy kis faluban él. Miért? Hogyan? Mi köze ennek a fenntartható élethez? Az alábbiakban két hete megkezdett beszélgetésünk folytatását olvashatják.
– Ott tartottunk, hogy Ön nemcsak az egyetemen tanítja a fenntarthatóság alapelveit, hanem saját családja életében is próbálja megvalósítani. Ez a házukon is meglátszik? Miben különbözik egy átlagos falusi háztól?
– Ez nem a szokásos, hatvanas években épített, hőszigetelés nélküli, ócska ház lepusztult nyílászárókkal, hanem egy még régebbi, vályog-, pontosabban vert falú technológiával készült és most már jól hőszigetelt épület. 2006-ban elkezdtünk lejárni a házba, először kicseréltük az ablakokat, aztán építettünk egy szép kemencét, ez melegíti a vizünket is. Fával fűtünk, pontosabban biobrikettel, vagyis fahulladékból és fűrészporból összepréselt pogácsákkal. A vizet jórészt a kútból szivattyúzzuk, de azért rá vagyunk kötve egy kerti csap erejéig az utcai hálózatra is.
Általában az az elvünk, hogy mindenből legyen kettő, és legalább az egyik legyen fenntartható, megújuló. A kerti csapból nem sok vizet használunk, de azért biztonság kedvéért az is megvan, és kifizetjük a csatornadíjat is, bár nem vagyunk rákötve a csatornára, hanem magunk kezeljük a szennyvizünket. Van egy alulméretezett napkollektorunk, ami arra elég, hogy nyáron felmelegítse a fürdővizet. Az átmeneti időszakokban jól jön, télen meg amúgy is fűtjük a kemencét. A napkollektor körülbelül száz liter meleg vizet tud előállítani. Télen is rá van kötve a rendszerre, néhány órára bekapcsol, és mondjuk egy fokkal megemeli a víz hőmérsékletét, ami elhanyagolható.
Közben azért az internetet is fejlesztettük, ez lehetőséget ad arra, hogy naponta összeállítsam egy közösségi internetes tévé műsorát, és ennek köszönhető, hogy most Önnel is skype-on tudok beszélni. Van egy tizenhárom wattos napelemünk, ami arra elegendő, hogy Pityu szobájában egy számítógép meg egy lámpa arról működjön. Ez inkább kísérletnek vagy demonstrációnak nevezhető. Arra is jó, hogyha nagy áramszünet van, akkor végigvezetünk a lakáson egy hosszabbítót, és egy kicsit tudunk világítani. Volt egy másfél napos áramszünet, de internetkapcsolatunk azért volt, a laptopnak egy kicsit levettük a fényerejét, hogy ne fogyasszon sokat. Megnéztünk két filmet a közösségi internetes tévén, elbeszélgettünk róla, közben két-három takarékos lámpa is működött, és ezt bírta az akkumulátor. De hát ennyit, nem többet. Ha emellett a mikrohullámú sütőt vagy a mosógépet megpróbáltuk volna beindítani, akkor kész, az egész fölborul.
– Az Önök családja fenntarthatóan él?
– Ezt nem merném kimondani, de már elég közel vagyunk hozzá. Hat évvel ezelőtt kiírtam egy házi pályázatot. Várom, hogy jelentkezzen valaki, aki Magyarországon tudja magáról, hogy fenntartható módon él. Eddig még senki sem jelentkezett. Persze van körülbelül két-három milliárd ember, aki ezen a bolygón fenntartható módon él, de ők általában nem is ismerik ezt a fogalmat, és nem Magyarországon laknak.
– Önöknek miben kellene még javulniuk?
– A terményeinkre például nem lehetünk büszkék, pedig jó lenne, ha sok mindent a kertben termesztenénk, nem kellene messziről szállítani. Azért egy kicsit próbálunk gazdálkodni a kertben. Néha van egy-két állatunk is, de nem ez a jellemző. Az a lényeges, hogy a legfontosabb dolgokra odafigyeljünk, utána más problémák szinte maguktól megoldódnak. Például ha az ember kevés pénzből és autó nélkül vásárol, akkor oly kevés hulladéka keletkezik, hogy azon alig van mit válogatni. Persze mi is szépen szétválogatjuk, amink van, de ezzel keveset kell bajlódni.
– Nem érzi úgy, hogy a sok lemondással élményektől, az élet sava-borsától fosztja meg önmagát és a családját? Mennyi lemondással jár az életvitelük?
– Akik a falusi élet hátrányait hangsúlyozzák, azok a színházat, a kulturális lehetőségeket szokták emlegetni. De az az igazság, hogy akik ezeknek a lehetőségeknek a hiányát szokták hangsúlyozni, hiába laknak a városban, maguk sem nagyon élnek vele, nem becsülik meg. Valójában Sopronba vonattal el tudunk menni színházba, és haza is tudunk jönni az utolsóval. Persze tényleg keveset járunk előadásokra.
Viszont úgy érzem, hogy cserébe egy csomó élménnyel gazdagodunk. Múltkor tíz kilométert bicikliztünk az osztrák határig, és összesen négy járművel találkoztunk, az is mind busz volt. Itt körülbelül ekkora forgalom van. Nem fújják az orrunk elé a kipufogófüstöt, nem veszélyeztetnek, nem kell mindenki máshoz alkalmazkodnunk. Ez tényleg kerékpáros-paradicsom.
Azt gondolnám, hogy aki elfogadja azt az állítást, hogy Isten teremtette a világot, és az emberekre bízta, annak megváltozik az élete. Az nem gondolhatja komolyan, hogy az életében a döntő a gazdaság, a pénz, az utak, a munka, a beruházások, az Istennel pedig csak annyi dolga van, hogy vasárnap eljár a templomba. Bolygónk megmentése mindenkinek közös feladata, de a hívőnek mit kell ezen magyarázni? A teremtett világ megőrzéséért tenni kell. Nem valami keveset, hanem mindent.
Gadó György Pál