Élő víz
HETI ÚTRAVALÓ
Krisztus mondja: Én vagyok a jó pásztor. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik. (Jn 10,11.27–28)
Húsvét ünnepe után a második héten az Útmutató reggeli s heti igéi a pásztorolt, ezért élő gyülekezet főpásztorát, az örökkön-örökké élő Úr Jézust állítják elénk, aki jó pásztorként a halálból örök életre vezet. „Krisztus meghalt mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,15; LK) Dávid pásztor-királya maga Isten volt: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” (GyLK 683) Mivel Jézus egylényegű Atyjával, ezért kijelenthette: „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, …ahogyan az Atya ismer engem, …és én életemet adom a juhokért. – És nem vesznek el soha, mert …senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből” (Jn 10,14.15.28.29) Luther e vallomása a miénk is lehet: „Én a Krisztus kedves báránya vagyok. Ő megkeresi elveszett juhocskáját. Vállára vesz, s nékem csak engednem kell, hogy hordozzon.” Engedjük-e? De miként lehetnek a zsidó és a pogány akolból valók egyaránt az ő juhaivá húsvét után? Az Ószövetség evangélistája régóta hirdette az Úr félreismert Szolgájáról: „Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok… De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” (Ézs 53,6) Ezt ő némán tűrte, mint a juh, miattunk, helyettünk, érettünk. Ezért írhatta az első tanítvány az első keresztényeknek: „Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.” (1Pt 2,25) Mózes, engedetlensége miatt, nem léphetett az ígéret földjére, de ezt megtudva másik vezetőt kért Istentől, „vezesse haza őket, hogy ne legyen olyan az Úr közössége, mint a pásztor nélkül való nyáj” (4Móz 27,17). S kézrátétellel beiktathatta tisztébe Józsuét. Pál, Krisztus szolgája s az Isten titkainak sáfára így pásztorol: „…az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban. Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim.” (1Kor 4,15–16) A főpásztor és főpap könyörög érettünk is, akik hiszünk őbenne: „Igazságos Atyám… én megismertettem velük a te nevedet, …hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.” (Jn 17,25.26) Ennek érdekében ő „adott” a mi időnkben is némelyeket „pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére; hogy épüljön szeretetben” (Ef 4,11–12.16). De emlékezzünk a kezdetre! Az Olajfák hegyén kereszthalála előtt Jézus előre megmondta: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: (lásd Zak 13,7) Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai.” (Mt 26,31) Ám feltámadása óta előttünk jár, és követhetjük őt a keskeny úton az Atya házába! Nem csak Tamásnak mondja jó pásztorunk: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6) S mert „Jézus a jó Pásztor, vele megyünk.”– „Vezess az ösvényen, maradj velünk, / Míg örök fényedbe megérkezünk!” (EÉ 401,1.5)
Garai András