Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Krisz­tus mond­ja: Én va­gyok a jó pász­tor. Az én ju­ha­im hall­gat­nak a han­gom­ra, és én is­me­rem őket, ők pe­dig kö­vet­nek en­gem. Én örök éle­tet adok ne­kik. (Jn 10,11.27–28)

Hús­vét ün­ne­pe után a má­so­dik hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li s he­ti igéi a pász­to­rolt, ezért élő gyü­le­ke­zet fő­pász­to­rát, az örök­kön-örök­ké élő Úr Jé­zust ál­lít­ják elénk, aki jó pász­tor­ként a ha­lál­ból örök élet­re ve­zet. „Krisz­tus meg­halt min­den­ki­ért, hogy akik él­nek, ez­után ne ma­guk­nak él­je­nek, ha­nem an­nak, aki ér­tük meg­halt és fel­tá­madt.” (2Kor 5,15; LK) Dá­vid pász­tor-ki­rá­lya ma­ga Is­ten volt: „Az Úr az én pász­to­rom, nem szű­köl­kö­döm.” (GyLK 683) Mi­vel Jé­zus egy­lé­nye­gű Aty­já­val, ezért ki­je­lent­het­te: „Én va­gyok a jó pász­tor, én is­me­rem az enyé­i­met, …aho­gyan az Atya is­mer en­gem, …és én éle­te­met adom a ju­ho­kért. – És nem vesz­nek el so­ha, mert …sen­ki sem ra­gad­hat­ja ki őket az Atya ke­zé­ből” (Jn 10,14.15.28.29) Lu­ther e val­lo­má­sa a mi­énk is le­het: „Én a Krisz­tus ked­ves bá­rá­nya va­gyok. Ő meg­ke­re­si el­ve­szett ju­hocs­ká­ját. Vál­lá­ra vesz, s né­kem csak en­ged­nem kell, hogy hor­doz­zon.” En­ged­jük-e? De mi­ként le­het­nek a zsi­dó és a po­gány akol­ból va­lók egy­aránt az ő ju­ha­i­vá hús­vét után? Az Ószö­vet­ség evan­gé­lis­tá­ja rég­óta hir­det­te az Úr fél­re­is­mert Szol­gá­já­ról: „Mind­nyá­jan té­ve­lyeg­tünk, mint a ju­hok… De az Úr őt súj­tot­ta mind­nyá­junk bű­né­ért.” (Ézs 53,6) Ezt ő né­mán tűr­te, mint a juh, mi­at­tunk, he­lyet­tünk, éret­tünk. Ezért ír­hat­ta az el­ső ta­nít­vány az el­ső ke­resz­té­nyek­nek: „Mert olya­nok vol­ta­tok, mint a té­vely­gő ju­hok, de most meg­tér­te­tek lel­ke­tek pász­to­rá­hoz és gond­vi­se­lő­jé­hez.” (1Pt 2,25) Mó­zes, en­ge­det­len­sé­ge mi­att, nem lép­he­tett az ígé­ret föld­jé­re, de ezt meg­tud­va má­sik ve­ze­tőt kért Is­ten­től, „ve­zes­se ha­za őket, hogy ne le­gyen olyan az Úr kö­zös­sé­ge, mint a pász­tor nél­kül va­ló nyáj” (4Móz 27,17). S kéz­rá­té­tel­lel be­ik­tat­hat­ta tisz­té­be Jó­zsu­ét. Pál, Krisz­tus szol­gá­ja s az Is­ten tit­ka­i­nak sá­fá­ra így pász­to­rol: „…az evan­gé­li­um ál­tal én va­gyok a ti atyá­tok a Krisz­tus Jé­zus­ban. Kér­lek te­hát ti­te­ket: le­gye­tek az én kö­ve­tő­im.” (1Kor 4,15–16) A fő­pász­tor és fő­pap kö­nyö­rög éret­tünk is, akik hi­szünk őben­ne: „Igaz­sá­gos Atyám… én meg­is­mer­tet­tem ve­lük a te ne­ve­det, …hogy az a sze­re­tet, amellyel en­gem sze­ret­tél, ben­nük le­gyen, és én is őben­nük.” (Jn 17,25.26) En­nek ér­de­ké­ben ő „adott” a mi időnk­ben is né­me­lye­ket „pász­to­ro­kul és ta­ní­tó­kul, hogy fel­ké­szít­se a szen­te­ket a szol­gá­lat vég­zé­sé­re, a Krisz­tus tes­té­nek épí­té­sé­re; hogy épül­jön sze­re­tet­ben” (Ef 4,11–12.16). De em­lé­kez­zünk a kez­det­re! Az Olaj­fák he­gyén ke­reszt­ha­lá­la előtt Jé­zus elő­re meg­mond­ta: „Mind­nyá­jan meg­bot­rán­koz­tok ben­nem ezen az éj­sza­kán, mert meg van ír­va: (lásd Zak 13,7) Meg­ve­rem a pász­tort, és el­szé­led­nek a nyáj ju­hai.” (Mt 26,31) Ám fel­tá­ma­dá­sa óta előt­tünk jár, és kö­vet­het­jük őt a kes­keny úton az Atya há­zá­ba! Nem csak Ta­más­nak mond­ja jó pász­to­runk: „Én va­gyok az út, az igaz­ság és az élet; sen­ki sem me­het az Atyá­hoz, csak­is énál­ta­lam.” (Jn 14,6) S mert „Jé­zus a jó Pász­tor, ve­le me­gyünk.”– „Ve­zess az ös­vé­nyen, ma­radj ve­lünk, / Míg örök fé­nyed­be meg­ér­ke­zünk!” (EÉ 401,1.5)

Ga­rai And­rás

::Nyomtatható változat::