Keresztény szemmel
Közös felelősség
Az elmúlt napokban a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában készült rejtett kamerás felvételektől volt hangos a sajtó. Újságcikkek, televíziós tudósítások, reggeli magazinműsorok sulykolták a vádat: az egyházi iskolában nemkívánatosak a roma származású gyerekek. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által készült felvételek professzionálisan kidolgozott sajtókampány keretében jutottak el a médiumokhoz, a kézhez kapott felvételek könnyebb értelmezéséhez pedig segítséget nyújtott a még mindig legnagyobb példányszámú országos napilap újságírójának cikke – tele csúsztatással.
Sokan teszik fel a kérdést, hogy vajon a rejtett kamerás felvételek megfelelnek-e az általános sajtóetikai elvárásoknak. Ha az olvasó egyértelmű nemmel válaszolna a kérdésre, ne magában keresse a hibát, ugyanakkor a bulvármódszerek elterjedése nyomán az utóbbi években egyre inkább polgárjogot nyert ez az alapvetően tisztességtelen eljárás. Tetszik, nem tetszik, a nemtelen eszköz önmagában nem zárja ki, hogy nemes cél érdekében jár el egy jogvédő alapítvány. Sőt az sem zárható ki, hogy a nemtelen eszközzel valódi jogsértést, etnikai megkülönböztetést leplez le.
Az első híradás megjelenésének napján felkerestem a kezdeményező alapítványt, hogy megnézhessem a leleplező erejűnek vélt felvételeket. A videón két különböző ember, az iskola igazgatónője, illetve – a másik esetben – helyettese tárgyal két különböző emberrel. Egyikük egy kalapos, roma férfival, másikuk egy jól öltözött, nem roma apukával. Már önmagában ez a tény is nehezen összevethetővé teszi a két jelentkező ügyét, noha igaz, hogy mindkét édesapa második osztályba szerette volna átíratni gyermekét. Szögezzük le: mindkét beszélgetés ugyanúgy végződött: a cigány férfinak telefonhívást ígért az igazgatónő, ha üresedés lenne, a helyettes pedig megadta az ügyben egyedül illetékes igazgatónő elérhetőségét. Se egyértelmű elutasítás, se egyértelmű ígéret nem hangzott el, etnikai alapú hátrányos megkülönböztetés tehát senkit sem ért.
Tény, hogy a jelentkezések kapkodós időszakában az igazgatónő kevésbé volt előzékeny a roma férfival, mint helyettese a Budapestről állítólag Szarvasra költöző, a bekamerázott látogatáskor épp szakmai kiküldetésben járó s akkor csak sebtiben „beugró” nem roma sorstársával. „Szeretettel várjuk” – mondta a helyettes a városba költözés hallatán, említést tett az óvodáról is, de mindennek ellenére az igazgatónő illetékességébe utalta a kérdést. A „beugró” apuka akkor még rátett egy lapáttal, megemlítve szarvasi evangélikus felmenőit. Így is meg kellett elégednie a telefonszámmal.
Természetesen fel lehet vetni, hogy vajon a roma apukát miért nem kínálták kávéval, miért nem emlegették neki is az óvodát, vajon miért nem maradéktalanul azonos „protokoll” alapján zajlik egy ilyen beszélgetés. Esetleg emberi gyengeségnek minősíthető az, hogy egy kevésbé pallérozott, kalapban ülő férfival kevésbé gördülékeny a kommunikáció, mint az udvarias, „snájdig” budapesti apukával.
Egy azonban bizonyos: a felvétel alapján nem lehet intézményesített rasszizmust vizionálni! Különösen akkor nem, ha tudjuk azt, amit a legtöbb médium elhallgat: az iskolában tízszázalékos a roma tanulók aránya. Arról nem is beszélve – és erről végképp nem szólnak a híradások –, hogy a roma apuka a város másik evangélikus iskolájából akarta átíratni gyermekét…
Az országos presbitérium gyorsan reagált, kiadott nyilatkozatában minden etnikai megkülönböztetést elítélt, és erre intette az egyház tagjait is, a rejtett kamerás módszert ugyanakkor tisztességtelennek minősítette. A médiakampány ellensúlyozásában egyre olvasottabb evangélikus honlapunk szerkesztőjétől a nyugdíjas püspökig mindenki részt vett, ám hatékonyságunk így is messze elmaradt a jogvédő alapítványétól. A mi nyilatkozatunk, a szarvasi cigány önkormányzat elnökének vagy az iskolában tanuló roma gyerekek szüleinek támogató megnyilatkozásai alig jelentek meg.
Az oktatásiintézmény-vezetők múlt hét végi balatonszárszói összejövetelén közösen igyekeztünk levonni a tanulságokat. A cigánykérdés egyre aggasztóbb eszkalálódása a jogvédőket is egyre elszántabbá teszi. A romaügyben csakúgy, mint a közrend fenntartásában nem sok eredményt felmutatni képes államhatalom helyett a civil társadalomra és az egyházakra is jelentős szerep hárul abban, hogy a helyzet további kiéleződését megakadályozzuk.
Fontos, hogy e közös felelősségnek mindnyájan tudatában legyünk, és kár, hogy a roma jogvédők – fölösleges ellentétet gerjesztve – a szarvasi iskolában inkább a felelőtlenséget választották.
Prőhle Gergely