Keresztutak

Ci­vil­ben ér­ke­zett az in­ter­jú­ra Bu­day Bar­na­bás, pe­dig a Ma­gyar Cser­kész­szö­vet­ség el­nö­ke­ként a Lu­ther-ka­bá­ton kí­vül má­sik „mun­ka­ru­há­ja” is van. De a jel­leg­ze­tes cser­kész­in­get, a nyak­ken­dőt, a szé­les ka­ri­má­jú ka­la­pot ez­út­tal ott­hon hagy­ta, és csak a fel­öl­tő­jé­re tű­zött li­li­o­mos jel­vény utal ar­ra, hogy a cser­ké­szet is meg­ha­tá­ro­zó ré­sze az éle­té­nek.

– Mi­ó­ta is?

– 1986-ban ép­pen a kon­fir­má­ci­óm­ra ké­szül­tem, ami­kor Ko­ren Emil es­pe­res úr bu­da­vá­ri könyv­tá­rá­ban egy cser­ké­szet­ről szó­ló köny­vecs­ké­re buk­kan­tam. Ér­dek­lőd­ve ol­vas­tam, és érez­tem, hogy bár az út­tö­rő­ben mi is va­la­mi ha­son­lót csi­ná­lunk, ez azért még­is más. Ar­ról áb­rán­doz­tam, mi­lyen jó is len­ne sa­ját csa­pa­tot szer­vez­ni… Az­tán meg­je­lent Ger­gely Fe­renc A ma­gyar cser­ké­szet tör­té­ne­te 1910–1948 cí­mű mű­ve, és én alig vár­tam, hogy meg­ve­hes­sem.

1989-ben a fa­so­ri gim­ná­zi­um­ba ke­rül­tem – mi vol­tunk az el­ső négy­osz­tá­lyos év­fo­lyam –, ahol új­ra­ala­kí­tot­tuk a negy­ven­egy év­vel ko­ráb­ban fel­osz­la­tott 16. Szá­mú Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um Cser­kész­csa­pa­tot. Cso­dál­koz­va fi­gyel­tem a szín­pa­don a mé­lyen meg­ha­tó­dott öreg bá­csit. Csak ké­sőbb ér­tet­tem meg, mi­cso­da óri­á­si do­log volt szá­má­ra, hogy meg­él­het­te ezt a pil­la­na­tot. Ő volt End­rő­di Fri­gyes, a csa­pat utol­só pa­rancs­no­ka.

Az ezt kö­ve­tő bő tíz év fan­tasz­ti­kus volt, de ami­kor Ar­nót­ra ke­rül­tem se­géd­lel­kész­nek, majd pa­ró­kus­nak, kis­sé meg­la­zult a cser­ké­szet­hez, konk­ré­tab­ban a csa­pat­hoz fű­ző szál, és ke­vés­bé vol­tam ak­tív tag­ja a szer­ve­zet­nek. An­nál na­gyobb len­dü­let­tel ve­tet­tem ma­gam be­le a mun­ká­ba, ami­kor 2006-ban a Ma­gyar Cser­kész­szö­vet­ség el­nö­ké­vé vá­lasz­tot­tak.

– Em­lí­tet­te az út­tö­rő­sé­get. Azt ho­gyan él­te meg?

– Hogy lel­ke­sen, azt ta­lán túl­zás len­ne ál­lí­ta­ni, hi­szen még­is­csak kö­te­le­ző osz­tály­fel­adat volt… Tíz-ti­zen­két éve­sen nem ért­het­tem – hi­á­ba ré­sze­sül­tem én is úgy­ne­ve­zett ket­tős ne­ve­lés­ben –, hogy az út­tö­rők ti­zen­két pont­ja és egy­ál­ta­lán az út­tö­rő­moz­ga­lom mö­gött meg­bú­jó kom­mu­nis­ta ideo­ló­gi­ai ne­ve­lés mennyi­re fél­re­vi­szi az em­ber gon­do­lat­vi­lá­gát. Ma már tu­dom, mek­ko­ra fe­le­lős­sé­günk van ab­ban, hogy mi­lyen lel­ki ele­delt adunk a gye­re­kek­nek.

– A cser­ké­szet mi­lyen lel­ki ele­delt ad? Egy­ál­ta­lán mi a lé­nye­ge?

– Az ala­pí­tó, Ro­bert Ba­den-Po­well – vagy aho­gyan ma­gunk kö­zött ne­vez­zük, Bi-Pi – fel­de­rí­tő volt, de ka­to­na­ként is leg­in­kább az fog­lal­koz­tat­ta, mi­ként le­het úgy győ­ze­del­mes­ked­ni egy harc­ban, hogy a vér­ál­do­za­tot el­ke­rül­jük. A cser­ké­szet­tel az volt a cél­ja, hogy jó hon­pol­gá­rok­ká ne­vel­je a fi­a­ta­lo­kat, még­hoz­zá az er­dő­já­rás, a ter­mé­szet ak­tív fel­fe­de­zé­se ré­vén. Ez utób­bi mo­men­tum azon­ban csak egy ré­sze a cser­kész­mód­szer­nek, amely­ben fon­tos sze­re­pe van a cse­lek­vés ál­ta­li ta­nu­lás­nak, a kis­kö­zös­sé­gi, öt-hat fős őr­sök­re épü­lő rend­szer­nek, va­la­mint a cser­kész­fo­ga­da­lom­nak és a cser­kész­tör­vé­nyek­nek is, és a ter­mé­szet­sze­re­te­ten kí­vül olyan ér­té­kek át­adá­sát je­len­ti, mint a be­csü­le­tes­ség, a fe­gye­lem, a tu­da­tos fe­le­lős­ség­vál­la­lás, az en­ge­del­mes­ség, a baj­tár­si­as­ság, a ta­ka­ré­kos­ság, a tes­ti és lel­ki tisz­ta­ság. A jó „hon­pol­gár” ugyan­is a tár­sa­da­lom élet­re­va­ló, el­kö­te­le­zett, te­vé­keny tag­ja…

– …aki­nek – mint a hon­lap­ju­kon (www.cser­kesz.hu) ol­vas­ha­tó – az is fon­tos, hogy „ön­ma­ga fo­lya­ma­tos ne­ve­lé­se ál­tal Is­ten fe­lé nö­ve­ked­jen”. Ez utób­bi­ban ho­gyan se­gít­het a cser­ké­szet?

– Gyü­le­ke­ze­ti lel­kész­ként is, de a mis­kol­ci Evan­gé­li­kus Kos­suth La­jos Gim­ná­zi­um és Pe­da­gó­gi­ai Szak­kö­zép­is­ko­la is­ko­la­lel­ké­sze­ként is szin­te na­pon­ta ta­lál­ko­zom az­zal a kér­dés­sel, hogy a ti­zen­éve­sek szá­má­ra mi­ként vál­hat hi­te­les­sé és ter­mé­sze­tes­sé a hit­élet, és mi­ként mu­tat­ha­tom meg ne­kik, mi­lyen jó érez­ni Is­ten sze­re­te­tét.

A val­lás­hoz va­ló vi­szo­nyu­lás a cser­ké­sze­ten be­lül nem egy­sé­ges, sőt né­hány he­lyen ez a kér­dés egye­ne­sen ta­bu­nak szá­mít. Az ala­pí­tó na­gyon fon­tos­nak tar­tot­ta, és ami­kor egy­szer meg­kér­dez­ték tő­le, nem kel­le­ne-e be­le­ten­ni a cser­ké­szet­be a val­lást, azt fe­lel­te, nem kell, mert már ben­ne van. Ben­ne van a jel­lem­ne­ve­lés­ben, és ben­ne az él­mény­pe­da­gó­gia ele­me­i­ben.

Ná­lunk 1989-ben, a cser­kész­moz­ga­lom új­ra­éle­dé­se­kor két mar­káns irány kör­vo­na­la­zó­dott. Egy­részt lét­re­jött a Ma­gyar Cser­kész­szö­vet­ség, ame­lyik sok­kal fon­to­sabb­nak tar­tot­ta – és tart­ja ma is –, hogy val­lás­er­köl­csi ala­po­kon áll­jon, az az­óta már meg­szűnt Ma­gyar Cser­kész­csa­pa­tok Szö­vet­sé­gé­be pe­dig azok tö­mö­rül­tek, akik­nek ez ke­vés­bé volt fon­tos. A cser­kész­tör­vé­nyek egyi­ke ná­luk pél­dá­ul csak ad­dig tar­tott, hogy „a cser­kész hí­ven tel­je­sí­ti kö­te­les­sé­ge­it”, míg mi eh­hez azt is hoz­zá­tesszük, hogy „amellyel Is­ten­nek, ha­zá­já­nak és em­ber­tár­sa­i­nak tar­to­zik”. A reg­ge­li és es­ti tá­bo­ri zász­ló­szer­tar­tá­sa­ink­nak is van né­hány per­ces imád­ság ré­sze, utal­va ar­ra, hogy az em­ber éle­té­nek szer­ves ré­sze az Is­ten­nel va­ló kap­cso­lat.

Nyol­cez­res tag­lét­szá­munk­kal Ma­gyar­or­szá­gon je­len­leg mi va­gyunk a leg­na­gyobb cser­kész­szö­vet­ség. Raj­tunk kí­vül a Ma­gyar Cser­kész­lány­szö­vet­sé­get és a Ma­gyar­or­szá­gi Eu­ró­pai Cser­ké­sze­ket ér­de­mes még meg­em­lí­te­ni. Előb­bi hoz­zánk ké­pest ke­vés­bé tart­ja fon­tos­nak a kon­zer­va­tív ér­ték­ren­det, utób­bi tag­jai pe­dig ta­lán el­ső­sor­ban ka­to­li­ku­sok, és csak utá­na ma­gya­rok.

– A cser­kész­lá­nyok szö­vet­sé­gét em­lí­tet­te. A cser­ké­szet vé­gül is ko­e­du­kált vagy nem?

– Az ala­pí­tó 1907-ben ere­de­ti­leg fi­úk szá­má­ra ta­lál­ta ki a cser­ké­sze­tet, de a cser­kész­fi­úk nő­vé­re­i­nek és hú­ga­i­nak annyi­ra meg­tet­szett a moz­ga­lom, hogy alig há­rom év­vel ké­sőbb Bi-Pi test­vé­re, Ag­nes ve­ze­té­sé­vel lét­re­hoz­ták ma­guk­nak a lány­cser­ké­sze­tet. Ma vi­lág­szer­te sok­fé­le­kép­pen kö­ze­lí­tik meg a kér­dést. Ná­lunk, Ma­gyar­or­szá­gon a csa­pa­to­kon be­lü­li őr­si bon­tás a jel­lem­ző, kü­lö­nö­sen ki­sebb kor­ban, ami­kor még ke­vés­bé fon­tos kér­dés a má­sik nem je­len­lé­te vagy hi­á­nya.

A ma­gyar cser­ké­sze­ten be­lül amúgy elő­ször kül­föl­dön, egé­szen pon­to­san az 1945 után ki­ván­do­rol­tak kö­zött je­lent meg a ko­e­du­ká­ció. A Kül­föl­di Ma­gyar Cser­kész­szö­vet­ség – amely a ki­lenc­ve­nes évek­ben vet­te fel ezt a ne­vet, és ma körülbelül négy­ezer ta­got szám­lál – le­nyű­gö­ző mun­kát vég­zett: éb­ren tar­tot­ták a lán­got, se­gí­tet­tek tag­ja­ik­nak meg­őriz­ni mind a ma­gyar­ság-, mind a cser­kész­tu­da­tot, 1989 után pe­dig ren­ge­teg tá­mo­ga­tást ad­tak a cser­kész­moz­ga­lom anya­or­szá­gi új­ra­élesz­té­sé­hez.

– A ko­ráb­ban em­lí­tett idős úr­ról jut eszem­be: med­dig le­het cser­kész va­la­ki?

– A cser­ké­szet alap­ve­tő­en if­jú­ság­ne­ve­lés, és így el­ső­sor­ban a hat–hu­szon­öt éve­se­ket szó­lít­ja meg, ugyan­ak­kor nincs fel­ső kor­ha­tá­ra, bár­ki bár­mi­kor be­lép­het. A cser­kész­fo­ga­da­lom pe­dig egy élet­re szól, így ma Ma­gyar­or­szá­gon azok szá­ma, akik va­la­mi­kor is – akár még a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú előtt, akár már az új­ra­in­du­lás óta – részt vet­tek a moz­ga­lom­ban, körülbelül öt­ven­ezer fő­re te­he­tő. Kül­föl­dön egyéb­ként az idő­sebb cser­ké­szek­nek kü­lön szer­ve­ze­te­ik van­nak, így tény­leg min­den kor­osz­tály ne­ki va­ló prog­ra­mot kap­hat.

– No­ha a cser­ké­szet a ter­mé­szet­já­rás­ra épül, vá­ro­si fi­ú­ként lett cser­kész. „Úri mu­lat­ság­ról” len­ne szó? Avagy hon­nan jön­nek a gye­re­kek?

– Ami a ter­mé­szet­já­rást il­le­ti: a szö­vet­ség­ben épp nem­ré­gi­ben be­szél­get­tünk ar­ról, hogy egy­re szű­kül az a te­rep, ahol még sza­ba­don tá­bo­roz­ha­tunk, és fe­sze­get­tük azt a té­mát is, va­jon le­het-e „vá­ro­si” cser­ké­sze­tet vé­gez­ni. A kér­dés ez eset­ben az: mennyi­re meg­fe­le­lő a nagy­vá­ro­si élet­for­ma, és ah­hoz aka­rom-e szo­ci­a­li­zál­ni a gye­re­ke­ket…?

És hogy „úri mu­lat­ság”-e? A cser­ké­szek alap­ve­tő­en kon­zer­va­tív be­ál­lí­tott­sá­gú­ak. A szö­vet­sé­günk­höz tar­to­zó csa­pa­tok tag­ja­i­nak több mint hat­van szá­za­lé­ka Bu­da­pes­ten vagy a kör­nyé­kén élő csa­lá­dok­ból ke­rül ki, va­ló­szí­nű­leg a bu­da­pes­ti mun­ka­he­lyek lé­nye­ge­sen na­gyobb szá­ma mi­att. A szö­vet­sé­gen be­lül ugyan­így na­gyon erős a ka­to­li­ku­sok je­len­lé­te. Pon­tos sta­tisz­ti­kánk ugyan nincs er­ről, de a plé­bá­ni­ák ál­tal fenn­tar­tott csa­pa­tok szá­má­ból ki­in­dul­va úgy becsülöm, a ta­gok nyolc­van-nyolc­van­öt szá­za­lé­kát ők al­kot­hat­ják. És nyil­ván igaz az is, könnyebb csat­la­koz­ni egy jól mű­kö­dő, ma­gas lét­szá­mú kö­zös­ség­hez, mint egy ép­pen le­épü­lő­höz.

– De azért, gon­do­lom, nem Ön az egyet­len evan­gé­li­kus cser­kész.

– Hat olyan csa­pat­ról tu­dok, ame­lyik rész­ben vagy tel­je­sen evan­gé­li­kus ala­pí­tá­sú. Bu­da­pes­ten a bu­da­hegy­vi­dé­ki ma már több­sé­gé­ben ugyan re­for­má­tus, a fa­so­ri gim­ná­zi­u­mi és a bu­da­vá­ri vi­szont evan­gé­li­kus, utób­bit a bu­da­vá­ri és a ke­len­föl­di gyü­le­ke­zet együtt tart­ja fenn. A fő­vá­ro­son kí­vül há­rom he­lyen, Kis­kő­rö­sön, Solt­vad­ker­ten és Győ­rött mű­kö­dik ak­tív lu­the­rá­nus cser­kész­csa­pat. Évek óta ter­vez­zük, hogy meg­ren­dez­zük az evan­gé­li­kus cser­ké­szek or­szá­gos ta­lál­ko­zó­ját. Ta­lán egy­szer ez az álom is meg­va­ló­sul.

Vi­tá­lis Ju­dit