Keresztény szemmel

1804-ben a Pé­csett le­te­le­pe­dő Nendt­vich Ta­más gyógy­sze­rész nem ta­lált a vá­ros­ban élő lu­the­rá­nus kö­zös­sé­get. Nem ad­ta föl, ha­nem az anya­szent­egy­ház élő kö­ve­ként cse­le­ke­dett, és las­san gyü­le­ke­zet gyü­le­ke­zett…

Ele­in­te bony­há­di lel­kész szol­gált a pa­ti­kus há­zá­ban, éven­te csak né­hány­szor. Az­tán – het­ven­egy év­vel ké­sőbb – már az élet­te­len kő­ből épült temp­lom is el­ké­szült. De en­nél sok­kal lé­nye­ge­sebb, hogy a Pécs­re be­te­le­pü­lő „élő kö­vek” ke­res­ték egy­mást, és gyü­le­ke­zet­té for­má­lód­tak.

A két év­szá­zad fo­lya­mán a pé­csi gyü­le­ke­zet lét­szá­ma akár meg is fo­gyat­koz­ha­tott vol­na. De az újabb és újabb nem­ze­dé­kek élő kö­vei is be­épül­tek az egy­ház­köz­ség­be. A rá­di­ós köz­ve­tí­tés­nek kö­szön­he­tő­en zen­gett vi­lág­gá most Can­ta­te va­sár­nap­já­nak dél­előtt­jén a gyü­le­ke­ze­ti ének: „Hogy­ne di­csér­ném az Is­tent / Zen­ge­de­ző ének­kel…”

Meg­lett ko­rom el­le­né­re – vagy ta­lán ép­pen azért – el­ér­zé­ke­nyül­tem. Két­száz­öt éve meg­ér­ke­zik Pécs­re egy gyógy­sze­rész, kö­ve­ti az „élő kö­vek egy­há­za” stra­té­gi­á­ját, és most vi­lág­gá hang­zik temp­lo­muk­ból az is­ten­tisz­te­let. Pe­dig két­száz­öt év alatt hány­szor alud­ha­tott vol­na ki hol­mi szal­ma­láng. De nem, az élő kö­vek stra­té­gi­á­ja be­vált.

Is­ten­nek há­la, nem egye­di eset­ről van szó, és nem is csak a rég­múlt­ban for­dult ilyen elő.

Ric­hard Car­hart chi­ca­gói fi­zi­kus, pro­fes­sor eme­ri­tus más­fél éve köl­tö­zött át a met­ro­po­lis egy má­sik elő­vá­ro­sá­ba. Ak­ko­ri­ban kér­dez­tem tő­le, hogy mit ta­lált az új he­lyen. Saj­nos sem­mit – mond­ta. De rend­sze­re­sen be­ült a he­lyi ven­dég­lő­be, ap­rán­ként meg­szó­lí­tot­ta az em­be­re­ket, hív­ta őket kö­zös el­csen­de­se­dés­re. És ko­mo­lyan hitt ab­ban, hogy lesz gyü­le­ke­zet. És lett.

E mai tör­té­net is­me­re­té­ben bi­zo­nyá­ra ért­he­tőbb, hogy mi­ért könnyez­tem a pé­csi rá­di­ós köz­ve­tí­tés ele­jé­nek hal­la­tán. Hol egy pa­ti­kus, hol egy fi­zi­kus… és a kö­vet­ke­ző ta­lán ép­pen te le­szel, ked­ves test­vé­rem. Ha mé­lyen hi­szed, hogy le­het­sé­ges. Ha mé­lyen hi­szed, hogy nem raj­tad mú­lik, de még­is oly el­szánt­ság­gal cse­lek­szel, mint­ha csak­is raj­tad múl­na.

Ilyen a Krisz­tus­ban test­vé­ri élő kö­vek egy­há­za.

Prőh­le Pé­ter