Élő víz

A kor­má­nyok vi­lág­szer­te el­vár­ják min­den ál­lam­pol­gár­tól, hogy adó­be­val­lást ké­szít­sen az elő­ző évi be­vé­te­le­i­ről és ki­adá­sa­i­ról. Min­dig van­nak azon­ban olya­nok, akik a ma­gas adók ki­fi­ze­té­sét vir­tu­á­lis ha­ra­mi­ák se­gít­sé­gé­vel igye­kez­nek el­ke­rül­ni, ala­cso­nyabb be­vé­telt és na­gyobb ki­adást fel­tün­tet­ve.

Is­me­rünk is egy ilyen vál­lal­ko­zót, aki ban­ki hi­telt igé­nyelt a vál­lal­ko­zá­sa szá­má­ra. Ami­kor a ban­ki ügy­in­té­ző­nek át­ad­ta az adó­iga­zo­lá­sát, meg­je­gyez­te: „Gon­do­lom, azért nem az adó­be­val­lá­som­ban sze­rep­lő jö­ve­del­mem alap­ján fog­ják el­bí­rál­ni a hi­tel­ké­rel­me­met.” „Mi­ért is?” – kér­dez­te a ban­ki al­kal­ma­zott. „Hát azért – így a vál­lal­ko­zó –, mert több­nyi­re kész­pénz­ben in­té­zem az üz­le­ti ügye­i­met, ha ér­ti, mi­re gon­do­lok. Jó­val töb­bet ke­re­sek, mint amennyi az adó­be­val­lá­som­ban sze­re­pel.” A ban­ki al­kal­ma­zott el­hűl­ve így mor­fon­dí­ro­zott: „Ha az adó­ha­tó­ság nem bíz­hat meg Ön­ben, tisz­telt vál­lal­ko­zó, mi­ért bíz­nék én?”

Sen­ki­nek nem öröm az adó­fi­ze­tés, és jo­gunk­ban áll a tör­vény ad­ta ke­re­te­ken be­lül a le­he­tő leg­ki­sebb adót fi­zet­ni. Mi­ért akar­na bár­ki is több adót fi­zet­ni, mint amennyit mu­száj? Ugyan­ak­kor nem iga­zol­ha­tó, ha va­la­ki olyan mó­don csök­ken­ti adó­fi­ze­té­si kö­te­le­zett­sé­ge­it, hogy a va­ló­sá­gos­nál ke­ve­sebb be­vé­telt vall be. Még ak­kor sem, ha az adó­zá­si rend­szer túl­zott és igaz­ság­ta­lan.

A ná­zá­re­ti Jé­zus két al­ka­lom­mal szólt adó­ügyek­ről a Bib­li­á­ban. Egy­szer a szü­lő­föld­jén oda­men­tek hoz­zá, hogy be­szed­jék tő­le a „temp­lo­mi adót”. Mi­vel pol­gár volt, nem lett vol­na kö­te­les­sé­ge fi­zet­ni, még­is a fi­ze­tés­re biz­tat­ta a kö­ve­tő­it (Mt 17,24–27). Egy má­sik al­ka­lom­mal el­len­sé­gei ké­me­ket küld­tek hoz­zá, hogy csá­szár­el­le­nes­sé­get bi­zo­nyít­has­sa­nak rá. Az adó­fi­ze­tés­sel kap­cso­lat­ban pró­bál­ták sa­rok­ba szo­rí­ta­ni. Jé­zus így vá­la­szolt: „Ad­já­tok meg a csá­szár­nak, ami a csá­szá­ré, és az Is­ten­nek, ami az Is­te­né.” (Lk 20,25)

A tár­sa­dal­mi igaz­ság­ta­lan­ság el­le­ni küz­de­lem, az adó­zás te­rén is, min­den ál­lam­pol­gár kö­te­les­sé­ge. A vál­to­zás azon­ban hosszú, akár több­ge­ne­rá­ci­ó­nyi idő­be is ke­rül­het. A „csá­szár­ral” va­ló szem­be­sü­lés így na­pi va­ló­ság, mi­köz­ben min­den tő­lünk tel­he­tőt meg­te­szünk a vál­to­zá­sért.

Né­hány ja­vas­lat.

Ve­gyen igény­be szak­sze­rű ta­nács­adást és se­gít­sé­get. Bo­nyo­lult adó­zá­si kér­dé­sek­ben kér­je ki kép­zett szak­em­be­rek ta­ná­csát; olyat ke­res­sen, akit nem­csak a vég­ered­mény ér­de­kel, ha­nem el­kö­te­le­zett a tör­vé­nyes és eti­kus ma­ga­tar­tás mel­lett. Ő lesz a meg­fe­le­lő em­ber ar­ra, hogy le­gá­lis meg­ol­dást ta­lál­jon adó­zá­si prob­lé­má­ink­ra.

Ne men­te­ge­tőz­zön az­zal, hogy „min­den­ki ezt csi­nál­ja”. Adó­zá­si kér­dé­sek­ben gya­ko­ri té­ves vé­le­mény: „A nép hang­ja Is­ten hang­ja”, vagy „Nem jó do­log, de min­den­ki ezt csi­nál­ja”. A min­den­ki­re va­ló hi­vat­ko­zás még ak­kor sem ment­ség, ha tény­leg a több­ség meg­szo­kott gya­kor­la­tá­ról van szó.

Bíz­zon meg Is­ten köz­be­lé­pé­sé­ben. Sze­re­tünk a vál­lal­ko­zá­sunk­ra tu­laj­do­nos­ként gon­dol­ni, pe­dig a Bib­lia sze­rint csak me­ne­dzse­rei va­gyunk. A tu­laj­do­nos Is­ten, aki el­vár­ja, hogy az ő el­ve­it és ér­ték­rend­jét kö­ves­sük még ak­kor is, ha ez­zel pil­la­nat­nyi anya­gi vagy sze­mé­lyes elő­nyök­ről kell le­mon­da­nunk.

Pál a Ró­mai le­vél­ben (13,5–6) mond­ja: „…en­ge­del­mes­ked­ni kell nem­csak a ha­rag mi­att, ha­nem a lel­ki­is­me­ret mi­att is. Hi­szen adót is azért fi­zet­tek, mert ők Is­ten szol­gái…”

Az üz­le­ti élet­ben so­kan ta­pasz­ta­lunk időn­ként igaz­ság­ta­lan­sá­got. Van, ami­kor egy köz­hi­va­tal ne­he­zí­ti meg az éle­tün­ket, más­kor pe­dig a bel­ső ren­del­ke­zé­sek tűn­nek ér­tel­met­len­nek vagy igaz­ság­ta­lan­nak. Pi­a­ci kö­rül­mé­nyek kö­zött az a fel­ada­tunk, hogy tart­suk tisz­te­let­ben a ha­tó­sá­go­kat, me­lye­ket Is­ten he­lye­zett fö­lénk, ugyan­ak­kor lép­jünk fel az igaz­ság­ta­lan­ság el­len.

J. Ser­gio For­tes és Rick Boxx (For­rás: Mon­day Man­na)