Élő víz

Nem ha­ta­lom­mal és nem erő­szak­kal, ha­nem az én lel­kem­mel! – mond­ja a Se­re­gek Ura. (Zak 4,6)

Pün­kösd he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi a Szent­lé­lek ki­ára­dá­sá­ról ad­nak hírt. Is­ten ad Szent­lel­ket aján­dé­kul! „Én a lel­ke­met adom be­lé­tek – ezt mond­ja az Úr –, és azt cse­lek­szem, hogy az én tör­vé­nye­i­met meg­őriz­zé­tek és be­tölt­sé­tek.” (Ez 36,27; LK) Bú­csú­sza­va­i­ban Jé­zus a Vi­gasz­ta­ló, szó­szó­ló el­jö­ve­te­lét ígér­te: „A Párt­fo­gó pe­dig, a Szent­lé­lek, akit az én ne­vem­ben küld az Atya, ő ta­nít majd meg ti­te­ket min­den­re…” (Jn 14,26) Hús­vét után öt­ven nap­pal „el­jött a pün­kösd nap­ja, zú­gás tá­madt az ég­ből” és „ket­tős tü­zes nyel­vek” (Ká­ro­li-for­dí­tás) száll­tak le a je­len­lé­vők­re. „Mind­nyá­jan meg­tel­tek Szent­lé­lek­kel…” (Ap­Csel 2,1–4) „Ez az a nap, mit az Úr szer­zett né­künk.” (GyLK 751) Lu­ther sze­rint: „Is­ten­sé­gé­re néz­ve a Szent­lé­lek az Atyá­tól és a Fi­ú­tól el­vá­laszt­ha­tat­lan is­te­ni lé­nyeg. Szá­munk­ra azon­ban Vi­gasz­ta­ló a ne­ve; ő ar­ról biz­to­sít, hogy bű­ne­ink meg van­nak bo­csát­va, a ha­lál meg­halt, az ég meg­nyílt, és Is­ten ránk mo­so­lyog.” Mert „ma­ga a Lé­lek tesz bi­zony­sá­got a mi lel­künk­kel együtt, hogy Is­ten gyer­me­kei va­gyunk” (Róm 8,16; LK). A Szent­lé­lek a Krisz­tus­ban va­ló élő hi­tet te­remt ben­nünk, s „Jé­zus Krisz­tus a vi­lág vi­lá­gos­sá­ga, ná­la van örök­ké az élet for­rá­sa”. (GyLK 699) Ő kér­di ta­nít­vá­nya­i­tól: „Hát ti ki­nek mon­do­tok en­gem?” Pün­kösd­hét­fő igé­jé­ben Pé­ter így fe­lel: „Te vagy a Krisz­tus, az élő Is­ten Fia.” (Mt 16,15.16) Pál ma ezt üze­ni: „A ke­gyel­mi aján­dé­kok kö­zött ugyan kü­lönb­sé­gek van­nak, de a Lé­lek ugyan­az.” „A Lé­lek meg­nyil­vá­nu­lá­sa pe­dig min­den­ki­nek azért ada­tik, hogy hasz­nál­jon ve­le.” (1Kor 12,4.7) A kö­vet­ke­ző, nem hét­köz­na­pi igék ta­nú­sít­ják, meg­lett e jé­zu­si szó: „…erőt kap­tok, ami­kor el­jön hoz­zá­tok a Szent­lé­lek, és ta­nú­im lesz­tek Je­ru­zsá­lem­ben, egész Jú­de­á­ban és Sa­má­ri­á­ban, sőt egé­szen a föld vég­ső ha­tá­rá­ig.” (Ap­Csel 1,8) Je­ru­zsá­lem­ben a gyü­le­ke­zet Is­tent imád­ta, s „amint kö­nyö­rög­tek, meg­ren­dült az a hely…, meg­tel­tek mind­nyá­jan Szent­lé­lek­kel, és bát­ran hir­det­ték az Is­ten igé­jét” (Ap­Csel 4,31). Sa­má­ri­á­ban Fü­löp Krisz­tust hir­det­te, s ott be­fo­gad­ták az Is­ten igé­jét. Pé­ter s Já­nos is „le­men­tek, és imád­koz­tak ér­tük… Ak­kor rá­juk tet­ték a ke­zü­ket, és ré­sze­sül­tek a Szent­lé­lek aján­dé­ká­ban.” (Ap­Csel 8,15.17) Majd Pé­ter ar­ról szá­molt be az apos­to­lok­nak, mi­ként tér­tek meg Cé­zá­reá­ban a po­gá­nyok: „Ami­kor el­kezd­tem be­szél­ni, le­szállt rá­juk a Szent­lé­lek, aho­gyan ránk is le­szállt kez­det­ben.” Hall­ga­tói di­cső­í­tet­ték az Urat. „Ak­kor a po­gá­nyok­nak is meg­ad­ta Is­ten a meg­té­rést az élet­re.” (Ap­Csel 11,15.18) „A ta­nít­vá­nyo­kat pe­dig An­ti­ó­khi­ában ne­vez­ték elő­ször ke­resz­tyé­nek­nek”, ahol Bar­na­bás s Pál „egy tel­jes esz­ten­de­ig dol­goz­tak együtt a gyü­le­ke­zet­ben” (Ap­Csel 11,26). Ko­rint­hus­ban Pál előbb a zsi­dók előtt tett bi­zony­sá­got, „hogy Jé­zus a Krisz­tus”. Ami­kor el­le­ne sze­gül­tek, ezt mond­ta ne­kik: „Mos­tan­tól fog­va a po­gá­nyok­hoz me­gyek.” (Ap­Csel 18,5.6) „Mennyi po­gány vár még a hí­vó szó­ra – / Gyűjtsd össze né­pe­det, Szent­lé­lek Is­ten!” (EÉ 245,3)

Ga­rai And­rás