Egyházunk egy-két hete

Há­la­adó is­ten­tisz­te­let­re hí­vo­gat­tak jú­ni­us 14-e nap­sü­té­ses va­sár­nap dél­előtt­jén a mo­no­ri evan­gé­li­kus temp­lom ha­rang­jai. A Sándy Gyu­la ter­vei alap­ján a wit­ten­ber­gi vár­temp­lom min­tá­já­ra ké­szült temp­lo­mot het­ven év­vel ez­előtt, 1939. jú­ni­us 18-án szen­tel­te fel Raf­fay Sán­dor püs­pök – er­re em­lé­ke­zett a gyü­le­ke­zet.

A je­les nap ese­mé­nye­it és a temp­lom épí­té­sé­nek tör­té­ne­tét Det­re La­jos temp­lom­épí­tő lel­kész vissza­em­lé­ke­zé­sé­nek fel­ol­va­sá­sá­val Ma­lik Pé­ter Ká­roly teo­ló­gus­hall­ga­tó ele­ve­ní­tet­te fel. Fel­idé­ző­dött, hogy az épü­let meg­annyi „kö­ve” – a ha­ran­gok, a ke­resz­te­lő­kút, az ol­tár, a szó­szék és így to­vább – mind-mind jó­szí­vű em­be­rek ado­má­nyai és aján­dé­kai vol­tak. Az egy­ko­ri me­cé­ná­sok né­me­lyi­két – így pél­dá­ul Pál Sán­dort és ne­jét, Se­res Esz­tert, Bor­bély Sán­dort és hit­ve­sét, Brach­na Má­ri­át vagy ép­pen Du­ko­vits Fe­rencet és Sztud­vics­ka Ilo­nát – név sze­rint is is­me­ri a gyü­le­ke­zet, má­sok­ról csak a hát­ra­ha­gyott „kö­vek” me­sél­nek.

1Pt 2,4–5 alap­ján tar­tott ün­ne­pi pré­di­ká­ci­ó­já­ban dr. Fa­bi­ny Ta­más, az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke – ki­nek a li­tur­gia szol­gá­la­tá­ban Krá­mer György, a Dél-Pest Me­gyei Egy­ház­me­gye es­pe­re­se és Sel­me­czi La­jos Pé­ter he­lyi lel­kész se­géd­ke­zett – ar­ról a temp­lom­ról be­szélt, amely nem élet­te­len kö­vek­ből, ha­nem em­be­ri szí­vek­ből-lel­kek­ből épül fel, még­hoz­zá ar­ra az alap­ra, ame­lyet Jé­zus Krisz­tus je­lent (vö. 1Kor 3,11).

A gyü­le­ke­zet ko­ráb­bi lel­ki­pász­to­rai kö­zül hár­man jöt­tek el ün­ne­pel­ni. Dr. Mun­tag An­dor­né Bar­tucz Ju­dit, Sel­me­czi La­jos – a je­len­le­gi lel­kész édes­ap­ja – és Cse­lovsz­ky Fe­renc a dísz­köz­gyű­lé­sen idéz­ték fel mo­no­ri em­lé­ke­i­ket – csak­úgy, mint Ká­kay Ist­ván or­szá­gos iro­da­igaz­ga­tó, aki­nek nagy­ap­ja, Ku­thy De­zső egy­kor ugyan­csak Mo­no­ron szol­gált.

A „szü­le­tés­na­pon” – a leg­tá­vo­labb­ról ér­ke­zett ven­dé­gek egyi­ke­ként – kö­szön­tést mon­dott H. E. Man­ga­si Si­homb­ing, In­do­né­zia ha­zánk­ban (va­la­mint Hor­vát­or­szág­ban, Bosz­nia-Her­ce­go­vi­ná­ban és Ma­ce­dó­ni­á­ban) akk­re­di­tált nagy­kö­ve­te is, aki – Áb­ra­hám tör­té­ne­té­ből ki­in­dul­va – az­zal a kér­dés­sel „szem­be­sí­tet­te” a je­len­lé­vő­ket, hogy tud­ják-e – ki-ki egyen­ként – azt fe­lel­ni az Úr kér­dé­sé­re: „Igen, oda me­gyek, aho­va te kül­desz.”

Bru­ce Ku­en­zel az ál­ta­la pász­to­rolt Los Ala­mos-i (Új-Me­xi­kó, USA) Bet­le­hem gyü­le­ke­zet üd­vöz­le­tét tol­má­csol­ta. Fe­le­sé­gé­vel, Cynthiával töb­bek kö­zött egy úr­va­cso­ra­kész­le­tet, va­la­mint – a gyü­le­ke­ze­ti ház fel­újí­tá­sát tá­mo­ga­tan­dó – kö­zös­sé­gük több mint két­ezer dol­lá­ros ado­má­nyát ad­ták át, és meg­erő­sí­tet­ték: bár­­mi­kor szí­ve­sen ven­dé­gül lát­ják mo­no­ri test­vé­re­i­ket.

A temp­lom élet­te­len kö­ve­i­ről a gyü­le­ke­zet Alapkő című új­ság­já­nak ün­ne­pi kü­lön­szá­ma is meg­em­lé­ke­zett, há­la­éne­ket pe­dig a kó­rus „élő kö­vei” zeng­tek.

G. B.