Egyházunk egy-két hete

Ha az in­ter­ne­ten pró­bá­lunk in­for­má­ci­ók­hoz jut­ni a mo­no­ri evan­gé­li­kus temp­lom­ról, előbb-utóbb a Temp­lom.hu ol­dal­ba is „be­le­bot­lunk”. Az ol­dal szer­kesz­tő­je, Baj­kó Fe­renc te­le­pü­lés­mér­nök, ha­rang­ku­ta­tó tör­té­ne­te­sen ma­ga is evan­gé­li­kus val­lá­sú. A hú­szas évei kö­ze­pén já­ró fi­a­tal­em­ber – úgy is, mint a LE­VÉL (Lő­rin­ci Evan­gé­li­kus Élet) cí­mű gyü­le­ke­ze­ti új­ság szer­kesz­tő­je – öröm­mel fo­gad­ta a mo­no­ri test­vér­lap szer­kesz­tő­jé­nek, Vi­tá­lis Ju­dit­nak a meg­ke­re­sé­sét…

A temp­lo­mok és ha­ran­gok irán­ti ér­dek­lő­dé­sem gyer­mek­ko­rom óta tar­tó hob­bi. A Temp­lom.hu hon­lap­pal a szán­dé­kom az, hogy köz­kinccsé te­gyem a ha­zai ke­resz­tény temp­lom­épí­té­szet és a ha­rang­ön­té­szet ér­té­ke­it, ér­de­kes­sé­ge­it.

Na­gyon sze­re­tem azo­kat a te­le­pü­lé­se­ket, ame­lyek­ben a kü­lön­bö­ző fe­le­ke­ze­tű temp­lo­mok kö­zel van­nak egy­más­hoz, mint pél­dá­ul Kis­pes­ten, ahol gye­rek­ko­rom­ban sok időt töl­töt­tem, vagy ép­pen Mo­no­ron, ahol elő­ször az 1990-es évek ele­jén, ugyan­csak még kis­gye­rek­ként jár­tam, és ahol a fő­ut­cán szin­te tel­je­sen egy­más­sal szem­ben áll a két nagy temp­lom, az ut­ca vé­gé­ben, a leg­hang­sú­lyo­sabb elem­ként pe­dig a leg­ki­sebb: az evan­gé­li­kus.

Ké­sőbb egy va­sár­nap le­utaz­tunk szü­le­im­mel a vá­ros­ba, mert kí­ván­csi vol­tam rá, hogy Mo­no­ron mi­lyen a ha­ran­go­zá­si rend. El­káp­ráz­ta­tott, aho­gyan egy­más után, né­ha egy­más „sza­vá­ba vág­va” szó­lal­nak meg a ha­ran­gok egy olyan kor­ban, amely­ben ez a szo­kás las­san el­ve­szí­ti je­len­tő­sé­gét. Is­ten tart­sa meg Mo­nor vá­ro­sát, köz­tük az evan­gé­li­ku­so­kat eb­ben a szép szo­kás­ban!

A mo­no­ri lu­the­rá­nus temp­lo­mot 2002-ben ke­res­tem fel, hogy a hon­la­pom­ra fel­ke­rül­hes­sen. A gyü­le­ke­zet lel­ké­sze, Sel­me­czi La­jos Pé­ter kész­sé­ge­sen fo­ga­dott; a temp­lom bel­se­jét be­mu­ta­tó ké­pek, il­let­ve a kül­ső ké­pek egy ré­sze is ek­kor ké­szült.

Le­nyű­gö­ző, hogy a temp­lom – ki­csiny­sé­ge el­le­né­re – mi­lyen fan­tá­zia­dús ki­ala­kí­tá­sú. Bás­tya­sze­rű tor­nya hir­de­ti evan­gé­li­kus iden­ti­tá­sun­kat és hi­tünk szi­lárd alap­ját: „Erős vár a mi Is­te­nünk.” Meg­döb­ben­tem, hogy en­nek a ki­csi temp­lom­nak há­rom ha­rang­ja is van – köz­tük a leg­na­gyobb 520 ki­lo­gram­mos –, mert ez sze­gény egy­há­zunk­ban elég rit­ka. Pél­dá­ul Bu­da­pest hu­szon­hét evan­gé­li­kus temp­lo­má­ból mind­össze öt­nek van há­rom ha­rang­ja.

A het­ve­ne­dik év­for­du­ló al­kal­má­ból ál­dott ün­nep­lést, a kö­zös­ség lel­ki és fi­zi­kai gya­ra­po­dá­sát, a temp­lom szé­pü­lé­sét és szé­pen csen­gő ha­rang­ja­i­nak mi­nél to­vább tar­tó zú­gá­sát kí­vá­nom. Erős vár a mi Is­te­nünk!