evél&levél
Balaton-felvidéki kirándulás
A szombathelyi evangélikus gyülekezet Gregersen-Labossa György lelkész vezetésével, ötvenhét fővel május 30-án kirándulást tett a Balaton-felvidéken. Utunk során fogadott bennünket vöröstói alkotóműhelyében Polgár Ildikó evangélikus keramikusművész.
A következő állomás Nagyvázsony evangélikus temploma volt (képünkön), ahol a csoportot vezető lelkészünk rövid áhítatot tartott. A templom után a nagyvázsonyi várat tekintettük meg. A kirándulás további megállóin Németh Szabolcs lelkész bemutatta a mencshelyi és a szentantalfai evangélikus templomot, és ismertette történetüket, valamint beszélt a gyülekezetek életéről. Utunk a továbbiakban a szentbékkállai „kőtengerhez”, ehhez a páratlan szépségű geológiai képződményhez vezetett.
Megfáradva, de élményekkel feltöltődve és lelkiekben gazdagodva érkeztünk haza Szombathelyre. A kirándulás felkészülésül szolgált pünkösd ünnepére, valamint a gyülekezet építésére.
Hegedüs László presbiter